Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára a kötet hétfői budapesti bemutatóján emlékeztetett arra, hogy a Győri Balett sikere egyáltalán nem volt biztos negyven évvel ezelőtt, ám az idő az alapítókat igazolta.
Mint kiemelte, az MMA-nak az a feladata, hogy ezeket a nagyszerű pillanatokat megmutassa azoknak is, akik eddig nem éltek együtt a Győri Balett sikerével. Elmondása szerint a mintegy 370 oldalas album egyrészt művészeti dokumentáció, de az interjúkon keresztül a személyes megéltség is része a könyvnek.
Az MMA két éve alapított önálló könyvkiadót, az azonban „gyermekkora” ellenére képes volt olyan kötetet produkálni, amely méltó összefoglalása a Győri Balett negyven évének – mutatott rá Kucsera Tamás Gergely.
Kiss János, a Győri Balett igazgatója elmondta: a világban kevés együttes van, amelyről ilyen csodálatos könyvet adnak ki. Mint emlékeztetett, évfolyamtársaival a Táncművészeti Főiskolán már 1975-től elkezdtek gondolkodni egy saját társulat alapításán.
„Ez az évfolyam úgy élt együtt, mint egy nagy család, és az mondtuk, együtt akarunk maradni és Markó Ivánt akarjuk vezetőnknek” – idézte fel.
Kiss János hozzátette, Győrben ekkor épült egy nagy színház, ezért azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy innen hódítsák meg a világot.
Bombicz Barbara balettművész, a társulat alapító tagja elmondta, hogy Markó Iván már a főiskolán is készített nekik koreográfiát, majd a Győri Balett révén olyan lehetőségekhez jutottak, hogy „túlteljesíthették” magukat.
Markó Iván és felesége, Judit minden szempontból vigyáztak a társulat tagjaira, míg Markó 1991-ben el nem hagyta az együttest. „Akkor váltunk nagykorúvá, akkor kezdtünk koreografálni, rendezni” – jegyezte meg Bombicz Barbara.
Kiss János hozzátette, hogy óriási trauma volt Markó Iván távozása, de a győriek ragaszkodtak a társulathoz, és a táncosok mertek hinni egymásban. Első darabjukat a Népstadionban mutatták be II. János Pál pápa jelenlétében, 50 ezer néző előtt – idézte fel Kiss János, hozzáfűzve: az újrakezdés így végül pápai áldással indult.