Jiří Menzel, avagy a közép-európai életérzés szószólója

A cseh új hullám egyik legfontosabb alkotója, Jiří Menzel filmjeire évek és évtizedek múltán is emlékszem. Több kortársával együtt meg tudta ragadni és idézni azt az életérzést, amivel mi, kelet-közép-európaiak megtartottuk erőnket és önazonosságunkat a történelem legkeményebb időszakaiban is.

Sörgyári capriccio – Magda Vásáryová Mariska szerepében Forrás: Örökmozgó

Menzel színész is volt, filmográfiája színészként hosszabb is, mint rendezőként. Több ismert magyar filmben is szerepelt. Valamiért nem tudott mindig szinkronban lenni és maradni a korral, amelyben élt, nem látta annak minden aktuális rezdülését, visszásságát, amelyet kellő színvonalon és humorral fel is tudott volna dolgozni. A kilencvenes évek közepére megállt a lendülete, nem úgy, mint például Miloš Formannak, aki emigrálni kényszerült, és Amerikában egy újabb jelentős karriert futott be. 1994-ben rendezte az Iván Csonkin közkatona élete és különleges kalandjai című háborús vígjátékot, utána már csak 2007-ben és 2013-ban jegyzett egy-egy játékfilmet. Egyiket, visszatérve a gyökereihez, Bohumil Hrabal regényéből: Őfelsége pincére voltam (2007). Menzel egyik interjújában, még a 2000-es évek elején elmondta, hogy nem aggódik, amiért nincsenek új filmtervei, saját rendezései, mert látja, hogy a fiatalabb kortársai elkészítik az ő és az új hullámosok poetikájának folytatásaként a megfelelő minőségű filmeket. Zdeněk Svěrákban látta egyik utódját, akinek a forgatókönyvéből ő még az Ivan Csonkint forgatta, illetve annak fiát, Jan Svěrákot, aki szintén sikeres és érvényes filmeket rendezett. Menzel tehát felismerte saját korlátait is, és ez még inkább erősíti mindannak érvényességét is hitelét amit pályája derekán a képek nyelvén mesélt nekünk.