Jirí Menzel 1980-as Sörgyári Capricciojában Mariska, a fenékig érő hajú serfőzőné egy hajtással issza ki a nyári melegben a korsó sört, majd a gyönyörűséges és idillikus nyári jelenettől elalélt férfi nézőire szépen rámosolyog. Ha ezeket a filmkockákat egy férfiember látja, soha nem felejti el. Ahogy azt se, amikor a női emancipáció jegyében ugyanez a serfőzőné levágatja gyönyörűséges fenékig érő haját, amiért aztán férjeura, temérdek gyöngédséggel, de mégis férfias tekintélyét latba vetve a biciklipumpa-tömlővel elfenekeli kissé. Amin persze a serfőzőné megint csak mosolyog. A filmben Menzel a békés és boldog hagyományos világot temeti, de ironikus humorral teszi, főleg akkor van elemében a rendező, amikor a haladás újításait kell humor forrásává tenni. Magda Vásáryová alakítja a serfőzőnét, aki egy sajtótájékoztatón néhány évvel ezelőtt éppen arról beszélt, hogy ha meghalnak, a legfantasztikusabb dolgokat fogják mondani a sírjuk felett még azok is, akik nem szerették őket. Mire a mellette ülő Menzel azonnal hozzáteszi: „Én már alig várom”.
Ebben a mondatban benne van az egész menzeli életmű lényege: az ironikus és keserű cseh humor. A világ ugyanis a Menzel-filmek révén szembesült azzal, hogy van egy nem túl nagy nemzet, akiknek viszont világraszóló a humoruk. Persze lehet az is, hogy mindez a csodálatos cseh sör hatása, de az biztos, hogy Menzel mellett állandó alkotótársként Bohumil Hrabalnak is elévülhetetlen érdemei vannak a sikerben.
Hogy mennyire fontos volt a humor Menzelnek, azt jól jellemzi, hogy rengeteg alkalommal hangoztatta, nem jó irányba megy a világ filmgyártása a huszadik század végén, huszonegyedik század elején. Ugyanis az újabb filmekben már kiveszőben a humor. Szerinte a filmrendezők már annyira komolyan veszik magukat és az üzenetet, amelyet minden áron át akarnak adni, hogy megfeledkeznek a humorról. Menzel szerint már alig van film, amin egyáltalán elmosolyodna az ember.
Az 1966-ban Bohumil Hrabal regényéből forgatott Oscar-díjas Szigorúan ellenőrzött vonatokban például elhangzik Topicska forgalmista erkölcsi kihágásának tárgyalásán: „Európa legnemesebb fajtája megy a frontra, hogy kiharcolja maguknak a békét. Az életét kockáztatja magukért. És hogy hálálják meg a birodalomnak? Az egyik a távírászlány fenekét stemplizgeti, a másik felvágja az ereit holmi nőügy miatt.” Menzel filmjeinek főszereplője a hétköznapi kisember. A humor forrása sokszor az, hogy a józan gondolkodású és hagyományos értékeket valló világban magát jól érző polgár találkozik a modern világ őrületével, kommunista újításaival, vagy éppen olyan gondolatokkal, hogy azért kell feldúlni a békebeli világot, hogy „kiharcolják a békét”. Manapság a hagyományos értékrendek feldúlásának gondolata is ilyen okfejtés, amikor a józan gondolkodású kisemberre már megint valamiféle élettől idegen ideológiát akarnak ráerőltetni kéretlenül. A baj csak az, hogy világunk újabb kulturális védelmi rendszerrel lett szegényebb, Jirí Menzel ugyanis már soha többet nem fogja filmjeiben kikacagni a kisember józan gondolkodását megváltoztatni akaró idealistákat, szemfényvesztőket vagy a haladás szószólóit.
