Párizsi randevú Budapesten

Ugye ismerik azt a viccet, hogy mi a véleménycsere? Amikor bemégy a főnökhöz a saját véleményeddel és kijössz az övével. Bár maradtak fenntartásaim, majdnem így jártam én is, amikor leültem beszélgetni id. Richter József Kossuth- és Jászai Mari-díjas artistaművésszel és Zsilák György Jászai Mari- és Hortobágyi Károly-díjas zsonglőrlegendával annak apropóján, hogy a Budapesti Operettszínház egy új műfajjal próbálkozik.

Régi idők Moulin Rouge-a: Zsilák György és id. Richter József bíznak az új műsorban Fotó: Bach Máté

A 2019-es téli szezon szenzációjaként meghirdetett produkció a gasztronómia és a minőségi szórakozás találkozását ígéri: a Párizsi randevú egy dinner show, amely az Egyesült Államokban elterjedt szórakoztató műfaj, egy éttermi vacsorát és egy színdarabot vagy musicalt tartalmaz. A november 8-án debütáló produkció helyszíne a Kálmán Imre Teátrum, vagyis a hajdani pesti ­Moulin Rouge, rendezője id. Richter József.

– A Moulin Rouge-ban 1961 decemberében dolgoztam először – kezdi az emlékezést Zsilák György. – Nemes Gyuri bácsi volt megbízva a műsor összeállításával. Tulajdonképpen aki itt felléphetett, az mind a Nemes Gyuri bácsi által ellenőrzött személy volt. Művészileg ellenőrzött, mármint maga a produkció – világosít fel, majd azt is elmagyarázza, hogy mit jelent a ­varieté, hiszen ma már ez sokaknak ismeretlen fogalom.

– Ez egy vegyes produkció, amelyben van ének, tánc, artistaprodukció, tíz-tizenkét perces humoreszkek.

Megtudom azt is, hogy a műsort aszerint állították össze, hogy egy-egy neves színész mikor ért rá. Amikor előadása volt valamelyik színházban, és volt egy szabad negyedórája, eljött a va­rietébe, megcsinálta a műsorszámát és ment vissza a színpadra. Ezek kis betétek voltak, nem kellett ott lennie másfél órán keresztül, a másfél óra alatt 15 produkció ment le.

Zsilák György 18-19 évesen a mai Játékszín helyén működő Kamaravarietében lépett fel zsonglőrként. – Amikor a művészeti vezető 1961 nyarán azt mondta, hogy Zsilák elvtárs – mert akkor elvtárs volt mindenki –, a Kamaravarietében fog dolgozni, elájultam az örömtől – emlékezik vissza Zsilák György. Napi két előadást tartottak, szombaton pedig hármat, színházi színpadon, aránylag jó körülmények között. Minden előadás telt házas volt, 350-370 személy fért be, tehát volt kinek dolgozni. De, mint mondja, meg kellett tanulni a közönséget. – Nekem az alatt a maximum hétperces zsonglőrszám alatt már az első percben észre kellett vennem, hogy aznap milyen zsánerű közönség ült be. Nagyon nem tudtam változtatni, de egy kicsit igen, hogy megfogjam őket. És ha az első egy-másfél percben nem tudtam megfogni…

Zsilák György megkérte a már említett Nemes Gyuri bácsit, hogy nézze meg a produkcióját. Ezt a választ kapta: „Aranyoskám, én nem megyek oda. Jöjjön maga ide, és itt mutassa meg nekünk, hogy mit tud.” A fiatalember megmutatta, és bekerült a Moulin ­Rouge decemberi műsorába. Sőt az első külföldi szerződését is ennek a helynek köszönheti. A bolgár cirkuszigazgatót, akitől a Szófiában vendégszereplő magyar műsor összetétele függött, a Moulin ­Rouge-ba vitte szórakozni az akkori Magyar Cirkusz és Varieté vezetősége, ő pedig kijelentette, hogy kell a műsorába ez a zsonglőrszám.

– Ehhez a házhoz nagyon kötődöm sikerileg, szakmailag és érzelmileg – összegez éppen Zsilák György, aki később Fudi néven vált zsonglőrlegendává, amikor csatlakozik hozzánk a készülő produkció rendezője, id. Richter József. – Én csak szórakozni jártam ide, a produkcióval sosem fértünk el itt – veszi át a szót. – Egy pohár jó pezsgő, műsor után tánc a feleségemmel… A 70-es években nagyon jól szórakoztunk, voltak ismerős artisták, zenészek, ide az egész művészvilág bejárt. Úgy jöttünk ide, miután lejárt a műsor a cirkuszban, mintha ez a második cirkusz lenne – eleveníti fel a régi időket.

Régi idők Moulin Rouge-a: Zsilák György és id. Richter József bíznak az új műsorban
Fotó: Bach Máté

Keressük az okát, hogy miért volt sikeres ez a műfaj évtizedekkel ezelőtt, és mi lehet az oka a későbbi elsorvadásának. Arra jutunk, hogy az igény megvolt az ilyen típusú szórakozásra, viszont a magyarok nem juthattak el Nyugatra, nem élvezhették a párizsi ­Moulin ­Rouge műsorát, a pestiben viszont a nyuga­tias hangulat mellett a legjobb revüműsor volt, és az árak is igazodtak az akkori jövedelmekhez. Ám a rendszerváltozás után kinyílt a világ, akit érdekelt és megengedhette magának, az eljárt külföldre.

– Körbenézve Európában azt látjuk, hogy van igény erre a fajta szórakozásra. Reméljük, Budapest új színfoltja lesz a Kálmán Imre Teátrumba tervezett dinner show, amelyben összehozzuk a gasztronómiát a cirkuszművészettel egy kellemes műsorban – jelenti ki id. Richter József, aki azt is elmeséli, hogy miután Kiss-B. Atilla főigazgató az ötlettel megkereste, megnéztek pár ilyen műsort Németországban, és arra jutottak, hogy ami máshol bevált, remélhetőleg nálunk is működni fog. Az artistákat már márciusban leszerződtették, többen közülük még sosem léptek fel Magyarországon. – Nagyon fontos a produkciók háttere, a zene, a világítás, ezeket kell most jól összedolgozni – összegez a rendező, aki Bársony Bálint Zenekarában és az Operettszínház Tánckarában is látja arra a biztosítékot, hogy minden rendben lesz a kétórás műsorral.

Az artistaprodukciókat zene és tánc kapcsolja össze, és lesz egy kerettörténet, amely egy – Buch Tibor és Vásári Mónika, illetve Janza Kata és Szabó P. Szilveszter alakította – házaspár visszaemlékezésére épül fel. Kérdésemre, hogy ki a célközönség, beszélgetőpartnereim egymástól véve át a szót magyarázzák, hogy ez egy családi szórakozás, ahová el lehet jönni megünnepelni egy házassági évfordulót, egy születésnapot, egy érettségi bizonyítványt, meg lehet vele lepni apóst, anyóst vagy a külföldről érkező rokont, barátot, üzlettársat, akár egy egész munkaközösséget, hiszen ez nemcsak vacsora, hanem szórakozás is egyben.

Felnőtt egy generáció, amely, fogalmazhatunk úgy is, hogy le lett szoktatva erről a műfajról. Budapest egy közel kétmilliós világváros, ezért az ötletgazdák joggal bíznak a sikerben.