Valami látványosan megmozdult a Délvidéken. Ennek motorja a törökbecsei Szabadság-szobor Helyreállítási Bizottság, amelynek vezetője Link Lajos, munkájuk kivételesen ékes példája pedig az, ami a településen történik. Horderejét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a közelben található aracsi pusztatemplomot a napokban vették fel a Magyar Értéktárba kiemelkedő nemzeti értékként.
Törökbecse főterén állt egykor gróf Leiningen-Westerburg Károly aradi vértanú szobra, amelyet az 1918-ban bevonuló szerb katonák döntöttek le, valamint ugyanez lett a sorsa a turulos szabadságszobornak is. Előbbit kisebb méretben, magyar összefogással felállították már a településen, azonban a turulos emlékmű előkészületi és kivitelezési munkálatai jóval komolyabb erőforrásokat igényelnek.
A békediktátum évfordulója alkalmából erről beszélgetett Gaudi-Nagy Tamás, az ügyet segítő Magyar Csodaszarvas Egyesület elnöke, Pálfi Zoltán, valamint a törökbecsei turulos Szabadság-szobor Helyreállítási Bizottság tagjai, Link Lajos, Szabó László és Korenchy László.
A törökbecsei magyarok előrevetítették a jövőt
A nyolcméteres emlékoszlop tervezője Bánlaki Géza törökbecsei születésű budapesti mérnök volt, kivitelezője Fischer J. szegedi kőfaragó. Az emlékmű barokk díszítőelemekkel ékesített obeliszk, csúcsán szétterjesztett szárnyú turulmadárral, a csőrében Attila kardjával. Az oszlop talapzatán a következő felirat állt:
AZ 1848/49. SZABADSÁGHARC
DICSŐ EMLÉKÉNEK EMELTETETT
1903.
ÖRÖKRE SZABADSÁG EMLÉKE LEGYEN
A SOHA LETŰNŐ NAGYSÁG SARKKÖVE
A közösségi médiában megtekinthető mintegy félórás beszélgetés során kiderült, hogy a turulos obeliszkhez tartozó köveket a helyi templom udvarára szállították, amelyeket restaurálásra készítenek elő. A szobor tetején lévő turult azonban a bevonuló szerb katonák ökrökkel vontatták a Tiszához a kompra, amelyről a Tiszába borították. Ennek valószínű helyét már meghatározták, de a kiemelési munkálatok még nem kezdődtek el.
Link Lajos emlékeztetett arra, hogy a helyi magyarok már akkor, amikor a szobor ledöntése megtörtént, előrevetítették, hogy a turul majd egyszer visszakerül a helyére, ott magasodik majd Törökbecse felett.