Az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ két épületében, csaknem kétezer négyzetméteren, tíznél több terepasztallal várják a látogatókat. A kiállításon korábban nem látott, illetve újraépített vasútvonalak, terepasztalok segítségével mutatják be Szolnok vasúttörténetét és a vasúti kulisszák mögé is betekinthetnek a látogatók. A Magyarországon levő összes vasúti szerelvényt megépítették legóból, több száz méter hosszú és több méretarányban készülő vasúti terepasztalok, köztük egy "retro Balaton vasút" épül az Aba-Novák Agórában.
Új kiállító a békéscsabai Kandó Kálmán Vasútmodellező Klub, de érkezik többek mellett a kiállításra a bátorterenyei Viesmann Modellgyártó Kft. és budapesti Élő Mini Világ Alapítvány is.
Az érdeklődők építhetnek a "Viesmann bütyköldében", részt vehetnek a szolnoki Vasúti Almárium interaktív vasúttörténeti bemutatóján, megtekinthetik a Lego város építményeit és kipróbálhatják a Hild téri parkvasutat.
A kiállítással egy időben az Aba-Novák Agóra épületében babakiállítás is lesz, a kulturális központ régi épülete elé pedig érkezik majd a Petőfi 200 mozgó múzeumbusz. A Szolnoki Szakképzési Centrum jóvoltából a szakképzésben fellelhető eszközökkel, szakmákkal is találkozhatnak a látogatók. A tervek szerint március 18-án, szombaton a mentősök munkájával, eszközeivel lehet majd megismerkedni az Agóra előtti mentőautóban.
Hetvenöt éve kezdődött a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút (akkori nevén Széchenyi-hegyi Úttörővasút) építése, erről megemlékeznek a kiállításon is. Egy C-50-es mozdony és az ahhoz tartozó kocsik makettjét láthatják majd a látogatók működő formában. Ez egy viszonylag nagyméretű, 1:15-ös méretarányú, egyedi építésű makett. A gyermekvasút tárgyi emlékeit is kiállítják, például gyermekegyenruhát, korabeli használati tárgyakat. Látható lesz a szintén 1:15-ös méretarányban készült, spanyol CAF-gyár egyik jármű prototípusának makettje is.
Bemutatják, hogy 170 év alatt a vasúton belül a távközlés hogyan fejlődött. A kiállításon lesznek távközlő berendezések, morzé, a működő távgépíró berendezést ki is lehet majd próbálni. A látogatók írógéppel saját névre szóló vasúti bérletjegyet készíthetnek.