Aprópénzre váltott királyi korona

Henrik herceg mintha lépésről-lépésre tékozolná el és hazudtolná meg dinasztikus örökségét.

A brit királyi család tagjainak, Henrik hercegnek és Meghannek a képével díszített londoni szuvenírek. Történelmi szereptévesztés? Fotó: Henry Nicholls Forrás: Reuters

Az elmélete azonban hibás. Az uralkodónak nem lehetnek ilyen céljai, hiszen éppen úgy tudtak eljutni a brit trónra, hogy minden hasonló egyénieskedést idejekorán elfelejtettek. Henrik herceg ugyanis a britek egyik példaképe volt, akinek tovább kellett volna vinnie a rá osztott szerepet, aki nem tehette volna meg azt, hogy kilép a hercegi rangból. Ezt valójában nem tudja megtenni, mert a brit korona szabályai erre nem adnak lehetőséget, de egy furcsa megoldással ­amolyan lappangó herceggé vált, aki hátat fordít a palotának, s magánemberként viselkedik. Ugyanolyan hazugság, mint amikor Gyurcsány Ferenc elmegy egy tüntetésre, és azt mondja, ő magánemberként van ott, nem politikusként. Henrik herceg sokkal nagyobb kárt okozott lépésével, mint azt bármikor gondolná, persze nem lehet tudni, pontosan mi jár a fejében, de az bizonyos, hogy a Netflix busásan meg fogja fizetni a nemrég még koronás fő szolgálatait. A túlságosan is egyszerű, borzasztóan negédes témák egy olyan ember képét festik le, aki állandóan a jótékonykodással foglalkozik, a segítés vágyával kel és fekszik, miközben épp a magánemberré válás vágya irányította erre az útra.

Persze nem ő az első herceg, aki így döntött, az emlékezetes VIII. Eduárd is a szerelmet keresve mondott le, miután nem volt hajlandó szakítani a kétszer elvált amerikai asszonnyal, aki elrabolta a szívét. Úgy is fel lehetett fogni, hogy a fiatal uralkodó nem tudott parancsolni érzelmeinek, de ennél sokkal többről volt szó, a harmincas évek derekán az egyre növekvő német térhódítás idején vált méltatlanná az uralkodó arra, hogy uralkodjon. Ha Eduárd akarata érvényesül, s elveheti az amerikai nőt, Wallis Simpsont, a brit kormány lemond, s új választás várt volna a szigetországra. Ezt mérlegelve Eduárd hátralépett, lemondott, s Franciaországban telepedett le, ott is halt meg. Magánemberként.

A család persze megoldotta a problémát, hiszen öccse lépett a trónra, és vette át Eduárd feladatait. Jött a háború, és egy egész ország nézte bizalommal VI. György király tevékenységét, eltökéltségét, hogy a nehéz időkben is derűvel tekintett a jövőbe, és nem élt királyi előjogaival, Londonban maradt akkor is, amikor bombázták a várost. A királyi ház persze most se él át drámai hónapokat, hiszen van elég utód a megfelelő pozícióra, népszerűek ma is a nép körében, s feltehetően azok is maradnak. Csak az a fájó, hogy a XXI. századra mégiscsak a pénz győzedelmeskedett az évszázados elvek fölött, s a feladat elvégzését a család egyik kiemelt tagja mégse volt hajlandó elvállalni, lemondva a saját boldogságáról, az istenadta nép érdekében.