A Szent Grál nyomában

Valószínűleg sohasem fogjuk megismerni a teljes igazságot az Artúr-legendakör varázslójával, Merlinnel kapcsolatban, akinek vonásain a literátusok rengetegszer változtattak az évszázadok során, de szerfölött meglepő, hogy másfél ezer évvel állítólagos élete után még új adatok kerülhetnek elő a mágusról. Élénk érdeklődést keltett a közelmúltban Michael Richardson, a Bristoli Egyetemi Könyvtár különgyűjteménye munkatársának felfedezése, aki két Strasbourgban nyomtatott kora újkori kötetben, egy antikvában és egy ősnyomtatványban olyan pergamentöredékekre bukkant, amelyek az Artúr-legendakörhöz köthetők. A hét fragmentum nem kapcsolható az anyakötethez, hanem csak a könyvkötő munkájának eredményeként kerültek bele, és maradtak fenn évszázadokon keresztül. Az ófrancia nyelvű, XIII. századi kézírás a trèbes-i ütközet történetét tartalmazza a The Guardian híradása szerint.

Az összecsapás előtt Merlin lelkesítette a brit király katonáit, és a csata során Sir Kay különleges varázsfegyvert vetett be, tűzokádó hadi jelvényt, egy sárkányos lobogót. Sir Kay a kerek-asztal egyik legkorábbi lovagja volt, aki az elsők között csatlakozott Artúr király udvarához. Az előkerült töredékekben már az úgynevezett Vulgata-ciklusból vagy Lancelot–Grál-ciklusból megismerhető Merlin-alak vonásai fedezhetők fel, ugyanakkor, az eddig ismert szövegváltozatokkal szemben a töredékekben más kapitányok vezetik Artúr seregeit.

Merlin alakja meglehetősen ősi, és részben biztosan kelta eredetű. A legkorábbi említések közé tartozik Geoffrey of Monmouth XII. századi, Britannia királyainak története címen ismert műve, amely egy Nennius nevű walesi szerzetesnek tulajdonított, háromszáz évvel korábbi összefoglaláson alapul. Ezt a forrást hosszú időn keresztül részben vagy egészben hitelesnek tartották a történészek, ám az elmúlt évszázadokban egyre több olyan vélemény született, amely kétségbe vonta Nennius szavahihetőségét. Sokan már az egész Artúr-mondakört a mesék világába száműzték, feltételezve, hogy eredete a kelta néphagyomány, és a históriáknak nincs kimutatható történelmi magvuk.

Egy megfontolandó vélemény szerint azonban Artúr neve már önmagában is érv lehet a történetiség mellett, hiszen a britanniai kelták aligha találtak volna ki és őriztek volna meg emlékezetükben egy latin eredetű nevet viselő uralkodót, Artoriust, amelyből a mai Artúr alakot eredeztethetjük. Ez ugyanis állandóan fő ellenségükre, a rómaiakra emlékeztette volna őket évszázadokon keresztül. A későbbi szövegváltozatok, például Geoffrey Vita Merlinije szerint Ambrosius–Merlin már Artúr király apjának, Uther Pendragonnak is a tanácsadója volt. Ez a Merlin egy társadalmon kívül élő, erdőkben lakó mágus-jós volt. Ezzel szemben a XIII. századtól, főként Robert de Boron regényétől kezdve Merlin egyre inkább keresztény alakká, a Szent Grál prófétájává vált.

A most előkerült szövegváltozat a Grál-keresők fantáziáját is megmozgatta, és nyilatkozott a Nemzetközi Artúr-társaság brit tagozatának elnöke, a Bristoli Egyetem előadója, Leah Tether is. A szöveg sérülései miatt időbe telik, amíg teljesen sikerül megfejteni a pergamentöredékek tartalmát, és sikerül felfedni az eddigi szövegváltozatokhoz képest mutatkozó azonosságokat és eltéréseket. A legmerészebb fantáziájú Artúr-kutatók szerint a töredékek nemcsak Merlin és a britek királyának alakját fogják pontosabban bemutatni, de esetleg még az elveszett Szent Grál nyomára is vezetnek.