27°C Konstantin 2022. május 21. 
Mándoky Kongur István behozhatatlan előnye az örök mozgás, a tudásszomj, a terepmunka volt: hacsak tehette, utazott, gyűjtött, meggyőző kommunikációs készséggel és széles nyelvtudással barátokra tett szert a világban. Ismerte az 1980-as évek szinte összes tudós koponyáját, költőjét, íróját Közép-Ázsia országaiban.
„Nem vagyok szobatudós!” – válaszolta barátainak, amikor szemére vetették, hogy ritkán publikál. Azt tervezte, hogy ötvenéves koráig gyűjti az anyagot, kutatja a kunokkal rokon népek történetét, kultúráját, aztán leül, és rendszerezi, sajtó alá rendezi ismereteit. A sors másként rendelkezett: Mándoky 48 évesen elhunyt.
Gyakran küldött nyersfordításokat szűkebb pátriájába barátjának és hívének, Körmendi Lajos költőnek, írónak, szerkesztőnek, hogy stilizálja és közölje azokat a megyei napilapban, majd a Jászkunság folyóiratban. A szakfolyóiratok mellett ugyanis fontosnak tartotta a helyi napilapban való megjelenést. Vallotta, hogy a tudományos publikációk nem jutnak el a mindennapi olvasókhoz, akik a helyi, a megyei sajtót részesítik előnyben, ezért ott kell elébük tárni a népük múltjáról, eredetéről, a rokon népekről szóló ismereteket.
A Nagykunság szellemi óriása 75 évvel ezelőtt, 1944. február 10-én született Karcagon, és 1992. augusztus 22-én hunyt el az Oroszországi Föderációban, Dagesztán fővárosában, a Kaszpi-tenger menti Mahacskalában. A nyelvészre, néprajztudósra, turkológusra emlékeztek szülővárosában, Karcagon, majd nyugvóhelyén, Kazahsztán legnagyobb városában, az ország régi fővárosában, Almatiban. A kazahsztáni emlékezések sora az Almatihoz száz kilométerre, az Alatau-hegy lábánál fekvő faluban, Teszkenszuban hagyományos kazah népi lovas játékok felidézésével ért véget.
Mándoky a legszerényebb számítások szerint több mint húsz nyelven beszélt, publikált. De egyesek 62 nyelvet, nyelvjárás ismeretét is följegyezték vele kapcsolatban. A köznapi beszéden túl tudományos alapon kutatta a nyelveket. Meséket, mondókákat, kiszámolókat, gyermekjátékokat gyűjtött, ismerte a népi konyha alapanyagait, az ételek elkészítésének fogásait, a viseletek díszítőelemeinek jelentését, a hitbéli ünnepeket, a temetési szokásokat. A korabeli Szovjetunió eloroszosítási törekvéseivel szemben nemzeti, népi hagyományaik tiszteletére, saját nyelvük használatára biztatta Közép-Ázsia népeit. Megrótta ottani tudóstársait, ha azok a konferenciákon oroszul szólaltak fel, ő saját példájával járt előttük: mindig az adott ország nyelvén adott elő. Följegyezték, hogy a Kazah Nemzeti Tudományos Akadémián 1917 óta Mándoky Kongur István tartott elsőként kazah nyelven előadást! A nemzeti öntudatra biztatás nem váltotta ki a szovjet mítosz hordozóinak rokonszenvét. Tudta, hogy megfigyeli a KGB, de orruknál fogva vezette az ügynököket.
Már fiatalon rendkívüli érdeklődéssel – és páratlan tehetséggel – fordult a nyelvek, mindenekelőtt a török és a török nyelvcsalád számos nyelve felé. Általános iskolásként kereste föl Szűcs Sándort, a Nagykun Múzeum igazgatóját azzal, hogy törökül szeretne tanulni. Az indíttatás édesapjától származhatott, tőle hallott népének eredetéről, a kunokról, a kunok távoli őshazájáról. A kunok – a türk kipcsak népcsoport egyik ágaként – a mai Kazahsztán füves pusztáiról az ősmagyarokhoz hasonlóan, más népek nyomására vándoroltak nyugatra. Negyvenezres seregük 1239-ben kért bebocsátást magyar földre IV. Béla királytól. A király a Kárpátokban, a Radnai-hágónál fogadta a harcias lovas nomád népet, amelynek vezetői kijelentették, hogy új hazát keresve békével érkeztek, és felajánlják szolgálatukat a magyarság védelmére. A király a katonai szolgálatért cserébe örök szabadságot ígért a kunoknak.
E történelmi aktust ábrázolja Györfi Sándor Kossuth-díjas szobrászművész monumentális szoborkompozíciója, a nagykun millenniumi emlékmű Karcagon, amelyben a magyar–kun történelmi tudatot, a kereszténnyé vált magyar királyság és az ősi szabadságot fel nem adó nép egymásra utaltságát, megbékélését egyesítette mindkét nép sztyeppei lovas nomád eredetével.
A tehetős Mándoky család életét tönkretette az 1948-ban kezdődött kommunista uralom. A családot kuláknak nyilvánítva földjüket elvették, korábbi napszámosaik, cselédjeik – élükön Czinege Lajos későbbi honvédelmi miniszterrel – ellenük fordultak. Édesapja lelki megpróbáltatásai ménesének elkobzásával, majd fizikai terrorral párosultak: kegyetlenül megverték. Édesanyja jobbnak látta Pestre menekülni. Mindez azonban nem mosta le kulák voltuk politikai bélyegét: Mándoky István az általános iskolát kitűnő tanulmányi eredménnyel befejezve csupán álmodozhatott középiskoláról, a kulákivadékot nem merték sehová fölvenni. Visszatért Karcagra, de gimnázium ott sem jöhetett számításba. A Mezőgazdasági Technikum igazgatója, Hajdú Béla vállalta a kockázatot, fölvette. Mándoky szinte titokban járta végig a középiskola négy évét. Tanfelügyeleti ellenőrzések alkalmával hazaküldték, vagy valamelyik szertárban kellett meghúznia magát a veszély elmúltáig.
Az orosszal a középiskolában nem volt gondja, de török nyelvet beszélni még nem hallott. Kerékpárral látogatott el a Karcagtól 15 kilométerre lévő Kunmadaras szovjet laktanyájába. (A hazánkban állomásozó szovjet alakulatok egyik repülőtere volt itt, ahol atomfegyvert is őriztek.)
A katonák érdeklődve fogadták az oroszul megszólaló fiút, akit a tisztek is elismertek, és tolmácsként alkalmazták a magyar lakossággal folytatott üzleteléseikhez. Mándoky tudta, hogy a szovjet hadseregben nemcsak oroszok, hanem a Szovjetunió legkülönbözőbb népeinek fiai is szolgálnak. Barátságot kötött az egyik kazah katonával, tőle tanult meg anyanyelvén.
Csoda-e, ha a szülőföldjén átélt megpróbáltatások következményeként Mándoky Kongur István kun ősei földjére, Kazahsztánba kívánkozott? Keresztnevét Istvánról Atlanra változtatta, és fölvette az iszlám vallást. (Az apai keresztnevet fia, Mándoky Atlan hordozza.) Utolsó kívánságára Almatiban helyezték örök nyugalomra. Holttestét a Kazah Tudományos Akadémia szállíttatta a városba, majd temettette el a legnagyobbakat illető pompával.
Napjainkban pedig a magyar emlékezés előkészületeinek hírét véve az asztanai székhelyű, Kazahsztán, Azerbajdzsán, Törökország és Kirgízia részvételével alakult Nemzetközi Türk Akadémia a legnevesebb turkológusok, nyelvészek, tudósok részvételével rendezett Mándoky-emlékkonferenciát Kazahsztán régi fővárosában, mai legnagyobb városában, a magyar tudós nyugvóhelyén, Almatiban. Örvendetes előrelépés, hogy az akadémián Magyarország 2018. szeptember elején megfigyelői státuszt kapott, ami azt jelenti, hogy a türk népek történelmét, irodalmát, tudományos életét vizsgáló, turkológiai kutatásokat végző nemzetközi intézmény munkájában ezután magyar kutatók is részt vehetnek.
A kazahsztáni megemlékezések sorozata Mándoky sírjánál, az Almati Kengszai városrészében fekvő temetőben vette kezdetét, amely a legmegbecsültebb tudósok, közéleti emberek temetkezésének helye. Mándoky páratlanul gazdag könyvtárát özvegye az akadémiának ajándékozta, így az ma kizárólag Kazahsztán fővárosában, Asztanában tanulmányozható.
Mándoky Kongur István neve nemcsak a legfelső tudományos körökben ismert Kazahsztánban. 2005 nyarától nevét hordozza az almati 154-es számú általános és középiskola, amelynek tanulói kívülről fújják a tudós életének állomásait. A tananyagon túl a diákok részt vesznek a városi és területi tanulmányi versenyeken, amelyekre pályázatokat készítenek a kunokról, a magyarokról. Az intézményben kapott helyet Maszalim Ernar igazgatásával a Mándoky Múzeum, amely számos magyar kulturális adomány mellett a tudós cikkeit, a róla szóló írásokat is őrzi.
Mándoky öröksége nincs lezárva. Karcagi követője, Bartha Júlia turkológus, etnográfus két könyvet is megjelentetett műveinek gyűjteményeként, azonban tervét, a Karcagon létrehozandó Keletkutató Intézet létrehozását egyelőre nem kísérte siker. Molnár Ádám turkológus kiadásában 2012-ben látott napvilágot a Török–Magyar Könyvtár kiadványaként Mándoky munkáinak eddigi legteljesebb összegzése, a Kunok és magyarok. A mű angol nyelvű változata várhatóan még az idén elkészül, amelynek köszönhetően Mándoky munkái közvetlenül elérhetővé válhatnak az angol nyelvű közönség számára is. A néhány éve a Lakitelek Népfőiskolán megvalósult Mándoky-kollégium folytatásáról egyelőre nem érkezett hír.
Egyetemi körökben a legközvetlenebb kapcsolat a Szegedi Tudományegyetem Altajisztika Tanszékén két évtizede dolgozó, magyarul kitűnően beszélő Mukusheva Raushangül kazah nyelvi lektor közreműködésével képzelhető el. Az érdeklődés kazah részről Magyarország iránt erősödik. Államközi megállapodás keretében évente kétszáz kazah hallgató tanul magyar felsőoktatási intézményekben, akik magukkal viszik hazánk jó hírét. Közülük néhányan a Kazah Köztársaság Budapesti Nagykövetségének szervezésében részt vettek a karcagi emléknapon.
Mándoky megbecsülése szülővárosában, Karcagon még várat magára. A millennium táján nagyapja által épített, impozáns szülőház elhanyagolt állapota visszatetszést kelt az odalátogatókban, kazahokban, magyarokban egyaránt. Az épületet méretei alkalmassá teszik akár az említett Mándoky-emlékmúzeum, akár a Keletkutató Intézet, illetve más kulturális intézmény befogadására. A gyakorlati lehetőségek mellett el nem hanyagolható a Nagykunság szülöttének erkölcsi megbecsülése, példaképül állítása az újabb nemzedékek elé.
Mándoky Istvánnak nincs egész alakos szobra sem Magyarországon, sem Kazahsztánban. Györfi Sándor Kossuth-díjas karcagi szobrászművész kész a bronzszobor elkészítésére. A tavaly ősszel megalakított Mándoky Emlékbizottságnak a magyar mellett Marat Turgimbaj festőművész vezetésével létrejött kazah tagozata az almati Kazah Nemzeti Női Pedagógiai Egyetem irányításával máris komoly lépéseket tett a cél megvalósításáért. Almati polgármestere megígérte, hogy megfelelő közterületet ajánl Mándoky szobrának. Nem kis kihívás a szobor anyagi hátterének előteremtése. Bízzunk abban, hogy sikerül.
