A történetnek van valóságos alapja, a XIX. századi Európában állatkertekben mutogattak pigmeusokat. Nekem a lélegzetelállítóan fordulatos és megható film három dologról szól. Az ember antropológiai-földrajzi-civilizációs fejlődésének különbségeiből fakadó konfliktusról, a tudomány működéséről: hogy egy új felfedezésért, bejelentésért, sikerért (Tokónak mondja a tudós: „te vagy nekem az én Amerikám”) a tudós, tudomány mennyi mindenre képes.
A skót akadémia jól kimunkált képei számomra igen ismerősek voltak (hazai tapasztalataim alapján). De a film leginkább az emberi érzelmek jeleinek ébredéséről és kereséséről szól.
Egyetemi hallgatókkal néztem meg a filmet, nekik elsőre egészen más szempont jött elő: szerintük a film elsősorban a fehér ember felsőbbrendűségét mutatja, hiszen a pigmeusok kapcsán fehér emberek vitatkoztak, sőt fehér ember (tudós) jött rá, hogy tévedtek, s ő igyekezett korrigálni a hibát. Erre a nagyon szép, tanulságos (tudományos szempontból itt-ott elnagyolt), ám ismétlem, kalandos, fordulatos filmre alig találtam hivatkozást, elkönyvelték „kosztümös-romantikus” filmnek. A „lélektől lélekig” szerkezetre azonban sok utalás van a világhálón (nem Tóth Árpád verse ugrik ki elsőnek). Ebből arra következtetek, hogy a vágy fokozottan megvan a „lelkek összekapcsolódására”, bár bizonyos jelek elgondolkodtatóak, vannak tanulságos tantörténetek is – csak éppen tanulni nem akarunk.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!