Áll egy mesébe illő várkastély a Déli-Kárpátok lábánál, amely az ősi erdélyi főnemesi család, a Bethlenek egyik „ősfoglalása” lehetett. Keresdet sok évszázados fennállása alatt soha nem vették be – egészen a második világháború végéig, amikor a várat és a Bethlenek örökségét négy nap alatt prédálta fel a falu népe, majd az elvtársi fosztogatók. A vár urát, Bethlen Bálint grófot havasalföldi koncentrációs táborba hurcolták, ott szerzett betegségébe halt bele 1946-ban.
Ehhez az erdő mélyén rejtőzködő erdélyi várkastélyhoz zarándokolunk évek óta, szemléljük jó és rossz változásait; és az elmúlt hónapokban filmet is forgattunk Tiltott kastélyok című dokumentumfilm-sorozatunk újabb epizódjaként a keresdi Bethlenekről. Így bukkantunk „mellékszereplőként” gróf Bethlen Bélára, a keresdi Bálint bátyjára, akinek sorsa az egész XX. századi magyar történelmet példázza – kisebbségi létformát, méltóságot és megaláztatást, társadalmi felelősségérzetet és emberfeletti erőfeszítéseket olyan időszakban, amikor csaknem minden elveszett.
Most megjelent emlékiratait nem lehet letenni, olyan heves tempóban hajszolják végig az olvasót Erdély két világháború közötti korszakán, majd a visszatért Észak-Erdély röpke évein és 1944-es végóráin. Az „autóbuszos főispán” ugyanis – ahogy hívei nevezték szeretetteljes szarkazmussal szerény életvitele miatt – kötésig állt a történelem sodrában.
Trianon után átélte mindazt, amit az erdélyi nemesség: birtokelkobzást, a térfoglaló románság atrocitásait, politikai peremre sodródást és mégis-tenniakarást. Majd 1940-ben, a második bécsi döntés után kinevezték a szinte teljesen román népességű Szolnok-Doboka és Beszterce-Naszód vármegye főispánjává, hogy attól fogva minden erejével elejét vegye a románságot sújtó revansvágynak, biztosítsa az együttélést és a tapintatos magyar infrastruktúra kiépülését.
Aztán 1944 szeptemberében, amikor Románia már a Szovjetunió oldalán loholt Magyarország felé, kinevezték a süllyedő hajó kapitányának, mely tisztséget Bethlen Béla gróf őseihez méltó erővel és emberséggel viselt. Észak-Erdély utolsó kormánybiztosaként megakadályozta a tordai zsidóság kiirtását, meggátolta a kolozsvári gyárak leszerelését és fölrobbantását, elkergetve a náci különítményeket, és szabadon engedte a politikai foglyokat, a biztos likvidálástól mentve meg őket.
