Mélypontok

A mai Európában hiányzik a morál és a szellemi vezetés. A mai európai vezetők zöme pár év múlva már nem lesz a helyén, kérdés, milyen új vezetés jön, és milyen stratégiai célokkal.

Brexit-ellenes tüntető a londoni parlament előtt. Védernyő? Fotó: Henry Nicholls Forrás: Reuters

Ezerkilencszázötvethét márciusában jött létre az Európai Unió jogelődje, a római szerződés. A cél a második világháború vége után 12 évvel az újabb nagy háború elkerülése. A szerződést aláíró hat ország hasonló fejlettségű. A Németországi Szövetségi Köztársaság, Franciaország, Olaszország és a három Benelux állam célja a gazdasági együttműködés megteremtése. Itt és ekkor válik Európában közismertté a Gastarbeiter, azaz vendégmunkás kifejezés, amely érzékelteti, hogy az NSZK-nak rendszeresen pótlólagos munkaerőre van és lesz szüksége a német gazdasági csoda fenntartásához.

Az unió folyamatosan bővült. A gazdasági célok mellett megjelentek a politikai és katonai célok is. A több tagállam nagyobb lehetőségeket is teremtett, de a koordinálás, az együttműködés egyre nehezebbé vált.

A nagy gyarmatbirodalmak felbomlottak, így Nyugat-Európa elesett egy rendkívül lényeges bevételi forrásától. A franciák Vietnamban, Algériában és másutt az utolsó töltényig harcoltak. Viszont ügyes, nemegyszer igen erőszakos politikájukkal elérték, hogy függetlenné vált volt gyarmataik továbbra is Párizsra tekintsenek. Tőlük vegyék meg a fegyvereket, nekik adjanak koncessziókat, és az illető országok kényszer hatására a francia bankokban tartsák a pénzüket.

Az angolok a brit Nemzetközösségben tudták megtartani korábbi gyarmataikat. A portugálok, gyakorlatilag utolsóként, az 1970-es évek közepére vesztették el korábbi területeiket.

A belgák kegyetlenkedései – főleg Belga Kongóban – „legendássá” váltak.

Az új helyzetben Nyugat-Európa új megoldások után nézett. A szocialista világrendszer szétesése, a Szovjetunió széthullása új lehetőségeket teremtett. A kommunista diktatúrákból felszabadult országoknak nem voltak valós tapasztalataik a piacgazdaság területén. Így vált lehetségessé, hogy ezekben az országokban a legnagyobb nyugati konszernek nem ugyanolyan minőségű termékeket adtak el, mint Európa nyugati részén. Érthető, hogy a francia köztársasági elnök kioktatta a kelet- és közép-európai országokat, hogy az „új” Európa ne legyen jobban USA-barát, mint a „régi”.

A megváltozott helyzet hatására megkésve, de elkezdődött a közép- és kelet-európai államok megszerveződése az unión belül. Ennek legfontosabb eleme a visegrádi négyek létrejötte volt. Ezen államok, függetlenül attól, hogy vezetésük más-más pártcsaládba tartozott, néhány lényegi kérdésben egyetértésre jutottak. Ilyen volt például, hogy nem kérnek azokból a főként gazdasági migránsokból, akiket a nyugat-európai országok rájuk akarnak kényszeríteni. Ilyen közös cél, hogy Európában ne minden kelet–nyugati irányban legyen, hanem alakuljanak ki az észak–dél közötti együttműködés lehetőségei is. Közös elv, hogy Brüsszelben, ahol csak lehetséges – például a személyi kérdésekben –, közös álláspontot képviseljenek.

Brexit-ellenes tüntető a londoni parlament előtt.
Védernyő?
Fotó: Reuters

Európa vezetését hagyományosan Németország és Franciaország látta el. Az esetek döntő részében megállapodtak egymással, és ezt erőltették rá a többiekre. Ilyen volt Merkel német kancellár megállapodása a török vezetéssel a migránsok Törökországban tartásáról. Mára a helyzet alaposan megváltozott. Macron, Franciaország köztársasági elnöke alapvetően sikertelen a belpolitikában, az uniós választásokon lemaradt, és ezt külpolitikai, Európa-politikai sikerekkel próbálja meg ellensúlyozni. A francia Európa-politika lényege: francia vezetés német pénzből. Merkel, aki meggyengült, és a CDU rosszul szerepelt a választásokon, már nincs abban a helyzetben, hogy óriási összegekkel támogassa Párizst, miközben a német és a francia célok nem fedik egymást.

A mostani európai parlamenti választásokon a részvétel 1994 óta először túllépte az ötven százalékot. Az európai lakosság rájött arra, hogy a mostani választások tétje – először az unió történetében – nem a jobb- vagy baloldal, hanem a migránskérdés. Néhány párt megpróbálta a környezetvédelmet legfőbb kérdésnek beállítani, de ez gyakorlatilag csak a zöldeknek sikerült.

A választások eredményeként az évtizedeken át sikeresen működő nagykoalíció Brüsszelben véget ért. A néppártok a parlamenti helyek mintegy 24 százalékát érték el, a szocialisták pedig húsz százalékot. Ettől kezdve legalább három pártcsalád alkujára lesz szükség a jelöltek kiválasztásánál. Az eddigi két csúcsjelölt esélyei megkérdőjeleződtek. Weberről még Németországon belül sem hallott a lakosság kétharmada, a szocialista csúcsjelölt pártja pedig hiába kapott Hollandiában egymillió szavazatot, ez európai szinten a hibahatáron belül van. A zöldek a parlamenti helyek 9,1 százalékát szerezték meg.

A néppártoktól jobbra lévő pártok 2004-ben 10,6 százalékot, 2009-ben 11,9 százalékot, 2014-ben 20,8 százalékot, most pedig 29,5 százalékot értek el.

A jelenlegi vita fő kérdése az unión belül, hogy ki jelölhet a legfontosabb posztokra. Az állam- és a kormányfők vagy pedig az új parlament? Majd ha ezekben a lényegi kérdésekben meg tudtak állapodni – és ennek részeként abban, hogy milyen legyen a nemek aránya és a földrajzi megosztás –, akkor kerülhet sor a stratégiai kérdések egyeztetésére: mit jelent a Brexit, és hogyan tovább, milyen legyen az unió politikája a három globális játékossal szemben? Az USA az unió legfontosabb szövetségese, de egyben gazdasági ellenfele is, Kína a felemelkedő óriás, amelynek hatalmi harcát az USA-val lélegzetvisszafojtva figyeli a világ. És milyen stratégiát alakítson ki az unió Oroszország irányába? Elfogadja-e a Krím félsziget annektálását, mi legyen az álláspont a Dombasz kérdésében, és milyen legyen a viszonya az új ukrán vezetéssel? Melyek az unió céljai a világkereskedelemben és az európai hadsereg kérdésé-ben? Ezekre a kérdésekre ma még nincs válasz. Ugyanígy arra sincs egységes uniós válasz, hogy mit kezdjünk a visszatérni akaró terroristákkal.

A néppártok 42 helyet, míg a szocialisták 41 helyet, az Európai Konzervatívok 12 helyet, az Egységes Európai Baloldal 14 helyet veszítettek el az Európai Parlamentben, a liberálisok Macron pártjával negyven, a zöldek plusz húsz helyet szereztek meg.

Európa kulcsállamában, Németországban a konzervatív néppárt, a CDU 7,4 százalékot, míg a szociáldemokrata SPD 11,5 százalékot vesztett. Így szavazóbázisuk történelmi mélypontra, 22,6 százalékra, illetve 15,8 százalékra szűkült. A bajor CSU egy százalékot, míg a zöldek 9,8 százalékot nyertek. Eredményük 6,3 százalék és 20,5 százalék volt. Először kerültek a szociáldemokraták a harmadik helyre. Ma minden problémája ellenére Németország Európában túl nagy, a világban túl kicsi. Kérdés, hogy képes lesz-e Berlin az euró stabilitására, a jóléte valamelyes megosztására a tőle keletre lévő államokkal, és képes-e adott helyzetben az ország védelmére egy olyan lakosság, amelyben a nem németek aránya harminc százalék körül van.

Európa soha nem volt egységes. Ma sem az. Megosztó kérdés volt az euró bevezetése, a migránsok befogadása, a bővítés és az, hogy ha lesz bővítés, az milyen irányból történjék. A keleti bővítés leegyszerűsítve német, míg a déli francia érdek volt.

A mai Európában hiányzik a morál és a szellemi vezetés. A mai európai vezetők zöme pár év múlva már nem lesz a helyén, kérdés, milyen új vezetés jön, és milyen stratégiai célokkal.