Szekszárd, avagy a nem is olyan eldugott, híres borvidék, ahol munkahelyek is érnek

Szekszárd: lankás domboldalak, a présházak romantikája, a fűszeres kadarka és a mélyvörös bikavér. Tolna vármegye székhelye a köztudatban hosszú időn át elsősorban prémium borvidékként és csendes kulturális oázisként élt. Az elmúlt évek gazdasági átrendeződései azonban bebizonyították, hogy a történelmi kulisszák mögött rendkívül szívós, innovatív és stabil ipari-szolgáltatási bázis is kiépült a térségben.

Forrás: Freepik

A bruttó átlagkeresetek a vármegyében stabil növekedést produkáltak, ami a nettó hazavihető bérek realizálásában is megmutatkozott, különösen a kafetéria-rendszerek és a műszakpótlékok intelligens alkalmazásával.

A statisztikai átlagoknál azonban sokkal beszédesebb a mediánbér alakulása, amely hűebben tükrözi a többségi társadalom valós kereseti viszonyait.

Szekszárdon a mediánbér az ipari és a stabil állami szektornak köszönhetően az országos átlagos felzárkózási ütemet követi. Bár a fővárosi bérszintektől nominálisan még elmarad a régió, ezt a különbséget a helyi lakhatási és megélhetési költségek lényegesen alacsonyabb szintje szinte teljesen kompenzálja. A szekszárdi bérek reálértéke így sokszor kedvezőbb mindennapi életszínvonalat tesz lehetővé, mint amit egy túlárazott metropoliszban ugyanaz a fizetés nyújtani tudna.

Munka, bor, természet: a minőségi élet garantált a környéken

Végül, de nem utolsósorban Szekszárd igazi aduásza az a megfizethetetlen életminőség, amit a város földrajzi és kulturális adottságai biztosítanak. Ez a vidék az abszolút élhetőség mintapéldája: a „15 perces város” koncepciója itt a valóság. Nincsenek idegőrlő, órákig tartó forgalmi dugók, a levegő tiszta, az intézmények, iskolák és munkahelyek pedig akár egy kellemes sétával vagy kerékpározással is kényelmesen elérhetőek.

A munkaidő lejárta után a feltöltődés lehetőségei szinte végtelenek. A város közvetlen szomszédságában elterülő Gemenci erdő, Európa legnagyobb összefüggő ártéri erdeje a természetjárók, kerékpárosok és a vízi turizmus szerelmeseinek paradicsoma. A Szekszárdi-dombság lankái között megbúvó borpincék pedig olyan gasztrokulturális hátteret adnak a hétköznapoknak, amely folyamatosan inspirálja az itt élőket. Az ember lényegében visszakapja a saját idejét.

„Igen, a Szekszárdi. Amíg nem jártam arra, nem is volt igazi és helyes képem róla. De amióta láttam a várost a fák közé rejtőzve, fölötte a dombbal, a messze kifutó szőlőkkel, szippantottam levegőjéből, azóta tudom, hogy itt csak ilyen bor teremhet.
A fiatal Szekszárdit sohase keverd, de az öreget soha ne igyad tisztán, ha nem akarsz vesztedre törni” – Hamvas Béla