időjárás 1°C Taksony 2022. november 29.
logo

Túlélők diadala

Bertók László
2019.06.21. 13:54

Mindennek megvan a maga életciklusgörbéje, a fél százados évfordulókat pedig többnyire vízválasztónak tekintjük. Az ember ötven körül ezt kétségbeesve kezdi átérezni, pedig nem minden esetben van így. Főleg nem egy filmkészítő manufaktúra életében, amely generációváltás révén képes a folyamatos megújulásra. Minden jel szerint e megújulás kellős közepén született meg Varga Zoltánnak A kecskeméti animációs film című „monográfiája”, amelynek megjelenését az idei könyvhétre, illetve a 14. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválra időzítette a kiadó.

Az anima latin szó, amely lelket, életet, életerőt jelent. Ha tehát lélekkel és élettel töltünk meg valamit – mondjuk például rajzolt, festett képeket –, azt hívjuk animálásnak, a végeredményt pedig animációnak. A Mikulás Ferenc producer által egykor kijárt, majd a Pannónia filmgyártó vállalat szétbomlása óta önállóan vezetett kecskeméti filmes műhelyre tökéletesen igaz ez a „lélektöltés”. De ne csupán a történetekbe ágyazott figurák „lelkesítéséről” beszéljünk, hanem magáról a néplélekről is! A nemzet kollektív tudatáról, történelemképéről: a pátosztól az önismereten át az öniróniáig. Merthogy a kecskeméti filmstúdió arculatának mindmáig éppen e vonulat a leghangsúlyosabb oldala. Az 1971-es alapítása óta innen kikerülő alkotások jelentős része több nemzedék számára vált kultuszfilmmé. Bennünket nemcsak megszólítottak, átkaroltak, majd felemeltek, de szórakoztatva tanítottak is ezek az alkotások. A lelkünkhöz szóltak, a nemzeti büszkeséget erősítették bennünk akkor is, amikor még rendőrségi vegzálás volt napirenden március 15-e környékén. Nemzedékeknek cseng a fülébe mindmáig a Magyar népmesék (1977–2011), a Mesék Mátyás királyról (1981–83), a Mondák a magyar történelemből (1986–88) sorozatok főcímzenéje. És ugyan kinek ne csalna mosolyt az arcára az igaz barátság mibenlétét észrevétlenül boncolgató mesesorozat, a Vízipók-csodapók (1976–82), amely amellett, hogy a kecskeméti stúdió védjegyévé vált, állítólag Akihito japán császár kedvence is volt. És a Lúdas Matyi, a Vuk, a János vitéz, a Rege a csodaszarvasról, netán az Oscar-díjra jelölt A vörös teknős? Ugye, egy nyelvet beszélünk!

A filmszakma mindenre érzékenyen reagál: a technikai fejlődésre, a fogyasztói elvárásokra és különösen a társadalmi és finanszírozási változásokra. Igaz ugyan, hogy betört a digitalizáció, amely a tradicionális rajzanimációval szemben komoly konkurenciát támasztott, de új távlatokat is nyitott. A professzionalizmus nem szenvedett csorbát, a filmes szakma szabályai érvényben maradtak.

Az igazi problémát a pártállami rendszerben működtetett állami finanszírozás helyett létrehozott pályázati rendszerek elégtelensége jelentette az elmúlt negyedszázadban. A Magyar Televízió mint hajdani fő megrendelő kiesését nem pótolják az ilyen-olyan alapok és közalapítványok által évről évre kiszámíthatatlanul és nem is mindig tiszta feltételek szerint kiírt pályázatok. Ez abból is látszik, hogy az elmúlt két évtizedben nem készültek olyan sorozatanimációk, mint amilyenek egykor megalapozták többek között a kecskeméti műhely hírnevét. E relatív terméketlenség a finanszírozási problémákra vezethető vissza. Kérdés, hogy vajon meddig tarthatják életben még a (rajz)filmes szakmát a reklámok, a külföldi megrendelések és koprodukciók. Vagy éppen az alkotók önkizsákmányolása. E kérdésre azonban már inkább egy varázsgömbtől, mintsem a hazai animációsfilm-gyártás emblematikus szereplőjének múltját összegző kötettől várunk választ.

(Varga Zoltán: A kecskeméti animációs film. Kecskemétfilm Kft.–MMA Kiadó, Kecskemét, 2019, 416 oldal. Ármegjelölés nélkül)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.