Az első traktus egyik szobájában Körösfői Aladár mérnök özvegye lakik, Aladár András nevű főiskolás fiával, a másik szobában pedig László fia, gyermeket váró feleségével. Dalma lánya férjével és kislányával a város ellenkező oldalán, igen rossz körülmények közt egy szobában él.
A hátsó traktus két szobáját nem tudják elfoglalni. Dalma és családja képtelen beköltözni saját házába, amely a nagyapjáról elnevezett utcában áll.
[…] A hátsó traktus a festő özvegyének a halála után üressé vált, tanácsi rendelkezésű lakássá változott. A tanács főbérlőnek Sch. F.-né gödöllői tanárnőt jelölte ki. Az asszony férjével és fiával beköltözött. Férjétől azonban 1955-ben elvált.
A férfi el is ment Gödöllőről, vidéki munkahelyen dolgozik, de mint elvált felesége bérlőtársa itt maradt bejelentve. […] A volt férj szobáját Sch.-né a beadvány szerint volt férjével való egyetértésben albérlők útján hasznosítja. […] Hogy a festő udvarában nap mint nap milyen jelenetek játszódtak le, azt én nem írom le. Mindenesetre nem olyasmi történt itt, amelyet Arany János úgy fogalmazott meg, hogy Felebarát mind jó barát.
Csak egyet idézek még Körösfői László beadványából: „Az utóbbi időben olyan rejtélyes dolgok történtek, hogy ismeretlen tettesek eltüntették a kerítésre belülről felerősített levélszekrényünket, ugyancsak ismeretlen tettesek a sötétedés beálltával megnyomják csengőnket és azt úgy rögzítik, hogy állandóan szóljon.”
Kik lehettek az ismeretlen tettesek? Nyilván felebarátok.
– Ebben az áldatlan lakásügyben – mondta Cabrucza György, aki az igazgatási osztály részéről hónapokon át igen lelkiismeretesen vizsgálta meg a kérdéseket – igazgatási vonalon, a lakáshivatal útján eljárni nem lehet.
Ő mindent tud. De semmit nem tehet. Az ügyet jogilag nem lehet megfogni.
Néhány hete a Gödöllői Járásbíróság részéről dr. Molnár Ottó ügyész kiszállt a helyszínre. Az albérlő férfi az ő szemeláttára a ház udvarán öklével Körösfői Aladárné arcába sújtott. Az asszony idegösszeroppanással orvosi kezelés alatt áll. Az ökölcsapás a járásbíróság elé került. Az 1966. június 30-án kelt bírósági jegyzőkönyvben olvasom: „Magánvádló (a szívtrombózisban elhunyt mérnök özvegye) kijelenti, hogy hajlandó a vádlottnak megbocsátani, ha a vádlott bocsánatot kér, a jövőben hasonló cselekményektől tartózkodik, a szocialista együttélés szabályait betartja.” A vádlott albérlő „a történtekért bocsánatot kér, sajnálja, hogy megtörtént, a jövőben sem szóval, sem tettel meg nem bántja a magánvádlót, a szocialista együttélés szabályait betartja”.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!