Vitézkötés

Háromszáz éve, 1720. június 12-én alapították a mai napig aktív francia Bercsényi-ezredet, a Régiment de hussards Berchényt. A patinás alakulat ma is büszkén viseli az alapító gróf nevét és címerét.

Bercsényi-huszárok, 1764. A franciául nem tudó katonákat előszeretettel bízták meg konfliktus- helyzetekben rendfenntartó feladatokkal Forrás: Société de la Sabretache

A török háborúkban edződött magyar huszárok kiválóan megállták a helyüket a nyugat-európai hadszíntereken. XIII. Lajos francia király és Richelieu bíboros már 1635-ben kezdeményezte kisebb magyar könnyűlovas egységek alkalmazását. A francia királyi seregek 1719-ben hadjáratot indítottak Spanyolország ellen azzal a céllal, hogy megbüntessék a Szardíniát és Szicíliát megszálló V. Fülöp spanyol uralkodót. A hadjáratban fontos szerepet játszott a zömében magyarokból álló Ráttky-huszárezred. Székesi gróf Bercsényi ­László ekkor fordult a versailles-i udvarhoz, hogy egy magyarokból álló regimentet hozhasson létre.

A gróf apja, Bercsényi Miklós II. Rákóczi Ferenc fejedelem leghíresebb hadvezére volt. Fia a szabadságharc bukása után Franciaországba emigrált. 1720-ban Rodostóba utazott, ahol az ottani bujdosók között toborzott újoncokat a francia sereg számára. A későbbi Bercsényi-huszárezred a leghíresebb franciaországi magyar alapítású ezreddé vált. Egysége élén Bercsényi László részt vett az összes jelentős korabeli háborúban. A huszárság főfelügyelőjeként, később a marsalli cím egyetlen magyar viselőjeként a magyar emigráció vezetőjének is tekinthetjük. A meg nem alkuvó gróf soha nem tért vissza hazájába – mutatja be a főurat Tóth Ferenc, a BTK Történettudományi Intézet Kora újkori témacsoportjának tudományos tanácsadója. A történész a magyar–francia kapcsolatok történetét kutatja, különös tekintettel a 17. és 18. századra.

Mikes Kelemen 1721. szeptember 9-i levele szerint Bercsényi vitt „magával mintegy háromszáz katonát, annak a fele magyar, de a más fele Isten tudja hányféle nemzet; talán magok sem tudnák megmondani”. A partraszállásra kijelölt Mar­seille-ben ebben az időszakban dúlt az utolsó nagy nyugat-európai pestisjárvány. A kórt levantei hajó rakománya hozta a kikötővárosba 1720 májusában, és a ragály gyorsan elterjedt a városban és környékén. Le Blanc hadügyminiszter a rendkívüli helyzetre való tekintettel a huszárokat rendfenntartó feladattal bízta meg. A franciá­ul nem tudó huszárokat később is előszeretettel bízták meg konfliktushelyzetekben rendfenntartó feladatok ellátásával.

A francia hadseregben folyamatosan nőtt a huszárezredek száma egészen a forradalomig, amikor tizenkét ilyen regimentet tartottak számon.

A Bercsényi-huszárezred a francia forradalom után 1. sz. huszárezredként volt ismert. A kuruc érzelmű magyar tisztikar vezetése alatt főleg a császári hadseregből dezertált magyar vagy más kelet-közép-európai nemzetiségű katonák szolgáltak.

A Rákóczi-szabadságharc hagyományait ápoló magyar jellegű huszárezredeket idővel német anyanyelvű újoncokkal töltötték fel, így azok hamar elnémetesedtek.

– A magyarok aránya a 18. század hetvenes és nyolcvanas éveiben már csupán egy-két százalék volt. A tisztikar egy része egészen a francia forradalomig magyar, illetve magyar származású maradt. Megtalálható közöttük a magyar nemesség színe-virága: a Bercsényi, Dessewffy, Esterházy, Kisfaludy családok tagjai – tájékoztat Tóth Ferenc.

Ezen elit néhány tagját a francia diplomácia a keleti színtereken is alkalmazta. Az Oszmán Birodalom területén dolgozó magyar ügynökök közül a leghíresebb Tóth András és később fia, François de Tott volt. Tóth András a Rákóczi-szabadságharc bukása után huszártisztként és keleti diplomataként szolgálta a francia királyt. François fia szintén e két pályán jeleskedett, emellett szépíróként és orientalistaként is számon tartja az utókor. Több sikeres diplomáciai küldetést hajtott végre az Oszmán Birodalom területén. Nevéhez fűződik a Dardanellák és a Boszporusz megerősítése, a török tüzérség reformja.

Bercsényi-huszárok, 1764. A franciául nem tudó katonákat előszeretettel bízták meg konfliktus-
helyzetekben rendfenntartó feladatokkal
Fotó: Société de la Sabretache

A történész korabeli dokumentumok alapján jutott arra a következtetésre, hogy az első fiatal emigráns huszárok minden bizonnyal szabados életet élhettek. Különleges egyenruhájuk, büszke magyaros alkatuk miatt nagy sikerük lehetett a francia, de különösen a lotaringiai és elzászi hölgyek körében, akikkel kezdetben még németül is tudtak beszélni. Számos nem kívánt terhesség és házasságon kívül született gyermek esete tanúskodik erről. 1766-ban például egy vaucouleurs-i hölgy panaszt tett az akkori hadügyminiszternek a Bercsényi-huszárezred egyik tisztjére, aki elcsábította a lányát. Levelében azt kérte, hogy a katonatiszt vegye feleségül, vagy pénzben kártalanítsa a megbecstelenített lányt. A hadügyminiszter válaszában csekély tartásdíjat ígért, amelyet a vagyontalan magyar tiszt illetményéből vonnának le.

A francia huszárezredek az első világháborúig lovasezredként szolgáltak, majd a haditechnika változásával – megőrizve korábbi harcászati jelentőségüket – átalakultak szárazföldi vagy légi deszantos alakulattá. A történész szerint az átalakulásnál a legfontosabb szempont a fegyvernemek katonai funkciója volt, így például a lovasságból alakultak ki a páncélos harckocsis ezredek. A huszárok a legfontosabb szerepet a felderítésben és a különleges akciókban (rajtaütés, kommandós hadműveletek) játszották, így volt ez korábban és ma is.

Ahol Franciaország a 19. században háborúzott, ott a huszárezredek is jelen voltak: Spanyolországtól a Krímen át Algériáig vagy éppen Szíriáig. 1914 augusztusától Lotaringiában küzdöttek, 1917-ben pedig Verdun előtt. A második világháború elején a belgiumi Mont Dieu-nél négyszáz huszárnak sikerült súlyos veszteségek árán három napig feltartóztatnia öt német zászlóaljat – erről az Euronews írt. A második világháborúban a francia ellenállók között sok, magát huszárnak tartó katona harcolt, és vett részt az ország felszabadításában. 1946-ban Algériába vezényelték őket, ahol ejtőernyős kiképzést kaptak. Az elmúlt hat évtizedben számtalan helyszínen bevetették őket: Indokínában és több afrikai országban részt vettek békefenntartó missziókban, ugyanezen okból jártak Koszovóban, Bosznia-Hercegovinában, Afganisztánban és Libanonban. Harcoltak az öbölháborúban is. Bordó sapkájukon, barettjükön is őrizték, őrzik a magyar alapító emlékét. A vitézkötés is látható volt rajta, amelyet nemes egyszerűséggel La Hongroise-nak, azaz „a magyarnak” neveztek. Jelmondatuk is az alapító Bercsényi gróftól származik: „Omnia si perdas, famam servare memento!”, azaz „Ha mindent elveszítenél is, ne feledd a becsületet megtartani!”. Az egyetlen nemzetközi huszármúzeum a dél-franciaországi Tarbes-ban, a Bercsényi-ezred állomáshelyén található.

– Bár hasonlítanak a Bercsényi-huszárok az Idegenlégió katonáihoz, két különálló egységről van szó. Mivel főleg afrikai hadműveletekben együtt is bevetették őket, ezért gyakran keverik őket. A hadkiegészítés az Idegenlégió esetében alapvetően külföldiek közül történik, a másik alakulat esetében ez döntően belföldről zajlik – mondta Tóth Ferenc.

Az alakulatot ma Első Bercsényi Huszár Ejtőernyős Ezrednek hívják, ünnepi alkalmakkor kuruc nótákat énekelnek a katonák – magyarul. Nagy valószínűséggel nem tudják, miről szól a Bercsényi-bujdosó, de a szöveget megtanulják.