Sajdik Ferenc bárkája

Ma 90 éves Sajdik Ferenc, aki szerint ha a karikatúra világa cirkusz lenne, ő lenne benne a bohóc.

A legfontosabb kérdés a jó karikaturista esetében ugyanaz, mint a Jóistennél: tud-e világot teremteni? Sajdik Ferenc különböző helyeken és időben megjelent rajzaiból egy új „Orbis pictus”, egy sajátosan egyéni rajzolt világ kerekedett. Valóban kerekedett, mert minden gömbölyű és minden gurul. Sajdik világa elsősorban mozog.

[…] Az állatok nagy szerepet játszanak ebben a világban. (A vízfestéktálból különös lények menekülnek Sajdik bárkájába.) Egy vízzel hígított tuspacni már a papírra esés pillanatában halbohóccá formálódik, akit azonnal bekap egy cápa-cirkuszigazgató.

Ha dicsérik a karikaturistát, azt mondják, humanista. Sajdik gyerekkora óta vonzódik az állatokhoz (elsősorban lovakhoz – zsokécsaládban nevelkedett, maga is lovagolt), őket szinte emberi lényeknek tekinti. Azt mondanám, elsősorban animalista. És ez magyarázza mozgásigényét is.

Berlinben született 1930-ban; Magyarországon, néhány évig Görögországban, majd ismét Budapesten él. Nyomdász, tipográfus, grafikus, majd a Rádióújság képszerkesztője évekig. Innen hívták meg a Ludas Matyihoz.

Tévétorna-szignálrajza századik nézésre is megunhatatlan. Könyvillusztrációi, reklámrajzai, rajzfilmjei, karikatúrái között összefüggés van.

De állandóan mozgásban van tehetsége is. A kiállításokon minden alkalommal meglepetést okoz. Hol véget nem érő rajzfolyammá alakított Budapest látképével, hol technikai megújulásaival, a karikatúratárlatok elsőrendű résztvevője. Ő hozta haza tavaly a legnagyobb fesztiváldíjat is Berlinből. Idehaza pedig egyre nő a díjaknál is értékesebb tehetsége, népszerűsége.

Ez tehát Sajdik Ferenc különös világa. A valóságos világot nem akarja megváltani. Talán ezért sikerül neki nevetésre váltani a világ gondját, baját.

(Kaján Tibor: Sajdik Ferenc. Tükör, 1976)

Sajdik Ferencet senkinek sem kell bemutatni. Életfilozófiája derűsen pesszimista, amit Hát milyenek a kutyák? című könyvé­ben a következőképpen fogalmaz meg: „A korcs kutyákra mindenki ferde szemmel néz… Pedig nem sokban különböznek a fajtiszta kutyáktól: talán kevesebbet csutakolják őket, és nem csinálnak nekik folyton új frizurát… Csak az emberek törődnek azzal, hogy melyik a korcs és melyik a fajtiszta, szerencsére ez a kutyákat nem érdekli egy cseppet sem.”

Hogy ezek után milyen Sajdik Ferenc és kutyákkal, madarakkal, lovakkal és más emberekkel telerajzolt, abszurdnak tetsző, ám kínosan realista világa?

Van Sajdiknak egy híres rajza – Nyugat-Berlinben ezerkétszáz pályamű közül Grand Prix-vel díjazták –, amely a Bolondok címet viseli. A téma egyszerű, mondhatni mindennapos. Két szomszéd vár néz egymással farkasszemet; az evolúció csúcsa, az ember öldökli egymást a legrafináltabb gyilkos eszközökkel, unalomig megszokott gyűlölettel. S amíg odafönt zavartalanul termelődik a tervszerű halál, a torony tövében a két király két bolondja békésen beszélget egymással.

A két szomszéd vár természetesen szimbólum. Példázhat két országot, két hivatalt, két egymással megbékélni nem tudó embert, esetleg egy emberpárt. S a két bolond: két ország, két hivatal, esetleg egy emberpár…

(Magyar Ifjúság, 1987)

Minden rajzoló saját magát rajzolja, a saját karakterét, ez nem titok. Én például már úgy unom magamat, hogy reggelente alig tudok belenézni a tükörbe. A múltkor szólt is a feleségem, miért nézek magamra ilyen hidegen. Pedig én csak azon gondolkodtam, hogy nem is ismerem igazán a saját fizikumomat. Én például még soha nem láttam magamat végigmenni az utcán. Nem tudom, hogyan festek kívülről. De az igaz, hogy valahol minden rajzoló benne van a rajzaiban. A Brenner például nem nős, ezért ismeri ennyire az életet. Nekünk a feleségünk leveszi a vállunkról a gondokat, ő sorban áll a zöldségesnél, a hentesnél a lábára taposnak, ő benne van a sűrűjében. Ezért rajzol ilyeneket. Mindent tud a hétköznapi életről. A Kaján, ellentétben a nevével nem kaján, ellenkezőleg, ő úriember. A szó valódi értelmében. A rajzai is elegánsak. A Várnai robusztus. Olyan a humora, mint a fizikuma. Vállas. Markáns. Mint ő maga. Úgy csinál, mintha nem szeretné az embereket. A Balázs-Piri korrekt. Úgy is rajzol. Hegedűs Pista intelligens. Azt szokták rá mondani, hogy a karikaturisták Karinthyja.

[…] Én próbálom a világot nem komolyan venni, igyekszem kimaradni belőle, de nem sikerül. Ezért rajzolok. Szeretnék örömet szerezni másoknak. És ha már rajzolok, miért ne csinálnék ide egy görbe sétabotot, miért ne legyen bő a gatyája, miért ne legyen kürtőkalapja? Úgy érzem, hogy ha a karikatúra világa cirkusz lenne, akkor én bohóc lennék benne. Van, aki elegáns kötéltáncos, és ugyanolyan sikere van, mint a bohócnak, csak másként adja elő a mondanivalóját. Én csak egy fajtáját képviselem a karikatúrának – a bohócfajtáját.

(Vinkó József beszélgetése Sajdik Ferenccel. Új Tükör, 1988. Az idézetek forrása: Arcanum Digitális Tudománytár)

Kilencven éve, 1930. augusztus 21-én született Sajdik Ferenc grafikus, karikaturista