Az őshüllők egyik csoportját alkotó dinoszauruszok változatos méretű – csirke nagyságútól negyvenméteresig növő – szárazföldi állatok voltak. Ezek a lények 165 millió éven át uralták a bolygót: 230 millió éve jelentek meg, és körülbelül 65,5 millió éve pusztultak ki. Az őslénykutatók már több mint ezer fajt azonosítottak, maradványaikat a Föld összes kontinensén megtalálták. A mai Magyarország területéről ilyen szárazföldi gerincesek maradványai sokáig szinte ismeretlenek voltak. Főként csak néhány tengeri őshüllő szórványleleteit ismertük, és lábnyomokat.
A hihetetlen életutat bejáró Nopcsa Ferenc báró indította el a hazai dinoszauruszkutatásokat. A Magyarosaurus dacus elnevezésű, öt-hat méteres őshüllő a krétakor végén élt a mai Erdély területén. A faj csontjaira 1895-ben bukkant a báró húga a család erdélyi birtokán. (Apjukról, Nopcsa Lászlóról mintázta Jókai Fatia Negra alakját a Szegény gazdagokban.) Az apró csontok meghatározása az akkor 18 éves ifjú báróra hárult, aki a bécsi Theresianumban földtant tanult. Az 1903-ban doktoráló Nopcsa Ferenc nemcsak paleontológus volt, hanem néprajzkutató, a Tanácsköztársaság idején pedig gépeltérítő – a kommunistáktól nem kapott útlevelet, ezért iratot hamisított, majd a pilóta fejéhez fegyvert szorítva Bécsbe repült. Állítólag ez volt a világ első gépeltérítése. A majdnem albán királlyá is lett, kalandos életű nemes 1933-ban öngyilkos lett.
A trianoni Magyarország területén szárazföldi dinoszauruszokra utaló első nyomokat Wein György geológus fedezte fel 1966-ban a mecseki kőszénbányák területén. Lábnyomokat talált, amelyeket később Kordos László paleontológus írt le Komlosaurus carbonis néven 1983-ban. Öt évvel később terepgyakorlaton részt vevő geológushallgatók és tanáraik hasonló nyomok sorozatait találták meg és gyűjtötték be. A Komlosaurus csontjai azonban máig nem ismertek, így ezekről a kétszázmillió éve élt állatokról igen keveset tudunk. A lábnyomok alapján kis termetű, feltehetően ragadozó életmódú lények lehettek.
