Életének legnagyobb alkotása az a tér, mely az Andrássy utat lezárja. Ritkán jut része építőművésznek ekkora méretű és ilyen izgatóan nehéz föladatban. Ám, aki Schickedanz megoldásán akarná megmérni ennek a művésznek képességeit, helytelen eredményre jutna. Schickedanz nem volt monumentális felfogású művész. Nem volt egészben látó, hanem részletekben elmerülő. Milyen testetlenek a millenniumi emlék oszlopai, még a mögéjük állított kőpillérekkel is! Milyen ösztövér hatású arányaiban, mennyire nem monumentális az angyalt tartó főoszlop is! Csak ha közelebb megy hozzájuk az ember, látja a részletek szépségét, a tagozások finomságát, az elgondolásnak nemességét. Mérséklet, józanság, szárazság jellemzi a Műcsarnok épületét. Egyáltalán nincsen az az épület a térbe szerkesztve. S ugyanez áll a Szépművészeti Múzeum épületére is, amelynek azonfelül tömegelosztása sem szerencsés, heterogén részeit Schickedanz nem tudta egységgé összefoglalni. A részletekben itt is akad sok szép. Nem csak a tulajdonképpeni díszítő motívumokban, hanem némelyik rész építészeti megoldásában is. Szép például, sőt a Műcsarnok homlokfalához képest monumentális hatású a timpanont tartó oszlopcsarnok. A timpanon és az oszlopok magassága közt itt az arány jóval kibékítőbb, mint a Műcsarnokon. Maguk az oszlopok karcsúbbak (legalább is karcsúbbaknak tetszenek) még is monumentálisabbak, mint a Műcsarnoknak szemre zömökebb oszlopai.
Schickedanz tehetségéről mind ezek az alkotásai helytelen fogalmat adnak. Nem volt ő olyan epigoni művész mint ezek a vértelen és egyéni zamat híján való épületek mutatják. Hogy mire volt képes, ha tehetsége neki igazán megfelelő feladathoz jutott, sokkal jobban megítélhetni kisebb alkotásain, azok között is Bajza utcai kis villáján, mely fiatalabb kori munkája.
[…] Nagy kár, hogy ez a harmóniás szép tehetség nem volt egyszersmind egy bizonyos cél felé törekvő kemény akarat is. Ha az ember alkotásainak sorrendjén végignéz, ha a nagy hézagokat látja benne, ha termelő erejének el-elapadását, ha érdeklődésének más-más irányba fordulását látja, ha az építőművészt egyszerre csak elveszti szeme elől, hogy a festőt lássa meg helyén, akkor művei mögött gyönge ellenállású, érzelmességében el-ellágyuló, finom és sokszor elmélázó, ritkán derűs egyéniséget érez meg.
Ilyen lehetett Schickedanz Albert.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!