Kifüggesztett koponya

„Polgárháború? Hát mit jelent ez? Nem testvérháború-e minden háború az emberek között?” – kérdi Victor Hugo A nyomorultakban. A történelmünket két évezrede kísérő jelenségről David Armitage írt monográfiát. A Harvard Egyetem professzorát a Mathias Corvinus Collegium és a Rubicon Intézet könyvbemutatója után kérdeztük; elmondta azt is, mennyire aggasztják a mai amerikai közállapotok.

1240595301 Fotó: Anadolu Agency Forrás: Getty Images

Hogyan ölhette meg Káin Ábelt? Miként volt lehetséges Romulus és Remus ellenségeskedése? Az emberiség évezredek óta jobban érti, ha egy nép egy másik ellen harcol – az ilyesmit sokszor felszabadító vagy honvédő háborúként, megelőző csapásként, igazságos fellépésként védjük akkor is, ha a Don-kanyarba vagy a Hindukus lábaihoz indulva szállunk harcba az idegennel. De vajon miért esik neki az ember a vele egy hazában élő polgártársának? Általában ősi, lappangó sérelmek miatt. Armitage pesszimista: szerinte talán sohasem tudunk megszabadulni ettől a problémától. A fegyveres összecsapások statisztikáit vezetők azt mondják, az utóbbi évtizedeket már nem az államok közötti, hanem a polgárháborúk uralják Boszniától Ruandán és Szírián át Salvadorig. Vajon az orosz–ukrán háború nem ellenpélda? Csak részben. Ma államok harcát látjuk, de jó harminc éve még egy országban éltek, hozták magukkal a Szovjetunió felbomlásakor begyűjtött rendezetlen számláikat, és korábbról is történelmi sérelmeket táplál egyik a másikkal szemben. A kiválás egyébként is gyakori kirobbantója a polgárháborúknak – így történt a legismertebb, az amerikai polgárháború (1861–65) idején is, amely százezrek életét követelte.

David Armitage. Fotó: Bach Máté

– Az ön életében melyik polgárháború lepte meg a legjobban? – kérdezzük Armitage-et könyve magyar kiadásának bemutatója után. – Az én nemzedékemet a délszláv háborúk. A leg­ijesztőbb és a legkijózanítóbb leszámolás volt ez számunkra, akik azt hittük, hogy békés földrészen élünk. Ugyanolyan leszámolás, ahogyan most az ukrajnai háború is az – feleli az 57 éves történész, aki korábban az angliai Cambridge-ben és a New York-i Columbia Egyetemen is tanított. – Az ott élő közösségeknek nem volt olyan tudatuk, hogy szegregáltan éltek volna, egészen a feszültség kirobbanásáig a legtöbben békés szomszédjai voltak egymásnak. 

A feszültség szításában vagy csillapításában elsődleges a politikai vezetők, illetve az írástudók – avagy napjaink legbefolyásosabb értelmisége, a média – felelőssége. – Az első jel, amelyre mindig oda kell figyelni, mert a közösség összeomlását jelentheti: hogyan változik meg a nyelvezet? A megosztottság szítói, mint Szlobodan Milosevics szerb vezető, felerősítették az ellentéteket – állítja Armitage. – Az 1995-ös srebrenicai mészárlás, amelyben a boszniai szerbek bosnyák férfiak és fiúk ezreit ölték meg, az új Európa legnagyobb vérengzése volt, negyven évvel a második világháború vége után. Egy évvel korábban a közép-afrikai Ruandában több százezer tuszit és mérsékelt hutut öltek meg úgy, hogy közben a média – az Ezer domb rádióadó – uszította egymás ellen az embereket. A demokratikus társadalom éberségét, a média szakmai önkontrollját kell hangsúlyozni – vallja David Armitage.

Válságos időkben politikai vezetőnek lenni nem nyugdíjas állás. Milosevics hollandiai börtönében halt meg, a népességarányosan még az amerikainál is pusztítóbb, XVII. századi angol polgárborúban I. Károlyt kivégezték, de a „polgári vezető”, Oliver Cromwell hosszú távon még rosszabbul járt: holttestét kiásták a westminsteri apátságból, lefejezték, koponyája húsz éven át függött kiakasztva. A példás önmérsékletével kitűnő George Washington szerepére viszont Hahner Péter, a Rubicon Intézet főigazgatója, a magyar kiadás lektora hívta fel a figyelmet a könyvbemutató apropóján szervezett pódiumbeszélgetésen. Washington jutalma: ma is az amerikai történelem legnagyobbjai között tartják számon.

Legalábbis a legtöbben – ennél többre hiú ábránd lenne ma törekedni. Az Egyesült Államok az a fejlett ország, ahonnan a leggyakrabban hallani polgárháborús veszélyről.
– Szétesőben vagyunk Amerikában! – mondta a Magyar Nemzetnek egy éve Rod Dreher keresztény író, akinek ma a spanyol polgárháború (1936–39) rémképe jut eszébe, ha saját hazájára gondol. Az ország szélsőségesen és nagyjából fele-fele arányban megosztott a baloldal és a jobboldal között, a 2016-os és a 2020-as elnökválasztáson is az ellenkező irányba lengett ki a politikai inga. De a médiában, az oktatásban és az utcán liberális túlsúly uralkodik, a politikai korrektség, a múltat eltörölni akaró kritikai fajelmélet és a genderideológia baloldali bolondériája érvényesül. Szobrokat döntenek le, konzervatív szerzőket az eltörlés torz „kultúrájával” (cancel culture) szorítanak félre, időről időre zavargáshullámok törnek ki, miközben a jobboldali szavazók zöme nem hiszi el, hogy Donald Trump elveszítette a 2020-as választást. A legújabb őrület: abortuszpárti aktivisták az utcán tombolnak, nem fogadva el a washingtoni legfelsőbb bíróság júniusi ítéletét, amely felszámolta a művi vetéléshez fűződő csaknem fél évszázados alkotmányos jogot. 

David Armitage mintegy három évtizede él Amerikában:

– Nagyon aggaszt a politikai megosztottság és az, hogy a két oldal képtelen szót érteni egymással. Nem értenek egyet az alapokban sem, hogy milyen országban akarnak élni. Rémisztő volt látni a Capitolium 2021 január 6-i ostromát, azt, hogyan csúsztak ki a fejlemények az ellenőrzés alól. Keményen kell dolgozni a megosztottság visszaszorításán, miközben a politikai vezetők sincsenek épp a helyzet magaslatán – mondja Armitage.

– Lehet ebből polgárháború?

– Olyan nem, mint amikor az 1860-as években hadseregek álltak egymással szemben, de milíciák szerephez juthatnak. Nem szabad elfelejteni, milyen mértékben felfegyverzett az amerikai lakosság, ma magányos elkövetők a saját céljaikra használják ki a feszült helyzetet sorozatos merényleteikkel – fűzi hozzá a polgárháborúk történésze.

Borítókép: A szíriai polgárháború elől menekülő civilek lakónegyede Idlibben. Felszított ellentétek (Fotó: Getty Images)