időjárás 36°C Ilona 2022. augusztus 18.
logo
LUGAS-TÁRCA

Históriás ének a maffiózók aranykorábúl

Bán János
2022.06.30. 10:01 2022.06.30. 10:48
Históriás ének a maffiózók aranykorábúl

Aznap, amikor a főszerk közölte velem, hogy nekem kell átmennem a bíróságra egy bizonyos ügyről tudósítani, először nem értettem, mivel érdemeltem ki ezt a kegyet. Hímezett-hámozott, de azt kiemelte, hogy mivel a város rettegett maffiózója, M. ül majd a vádlottak padján, nem árt minden részletre figyelnem. Ugyanis M.-ről köztudott volt, hogy az újságírók távoltartása ügyében nem épp a lelki meggyőzés híve.
Kezdtem kapiskálni a dolgot. M., a hírhedett maffiózó birkapásztorként kezdte, de aztán gyorsabb és hatásosabb útját választotta az anyagi érvényesülésnek. Mentségére legyen mondva, a kilencvenes évek elejét írtuk, boldog-boldogtalan próbált gazdagodni, és hát, mi tagadás, a kecskeméti tanyavilág népére oly jellemző leleményességgel tették ezt. Mifelénk a földben olaj- meg borhamisításra szolgáló tartályok hűsöltek, mifelénk a jugó határon fegyverrel illett kereskedni, mifelénk egész olajszállító vagonok tűntek el szőröstül-bőröstül. A bűn üldözői a maguk módján üldözték a bűnt. Máig nem tudni például, ki lopta el a főkapitányság zárt páncélszekrényéből az egyik csárdatulajdonos fiának vérmintáját, miután az erősen gyanús állapotban súlyos balesetet okozott.

Tömeghatás

Covid után magához térni látszik a turisztikai szektor.

De hát, ahogy mondani szokás, vidám idők voltak azok, a helyi erőknél már csak a délszláv háború elől Kecskeméten tanyát verő szerb bérgyilkosok és más, válogatott bűnözők tették színesebbé az amúgy sem eseménytelen hétköznapokat. Utólag belegondolva nem is volt rossz bűnügyi tudósítónak lenni akkoriban a hírös városban.
De aznap az volt. Mert, hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, a főszerk azzal bízott meg, hogy egyik némileg elgyávult kollégám helyett én tudósítsak M. tiltott fegyverviselési ügyéről. M. akkoriban már jó ideje előzetesben csücsült, a bűnügyi aktája tízszeresen haladta meg a Jókai-összest. De hiába punnyadt a börtönben, ha mérsékelten szimpatikus verőemberei odakint kószáltak a város utcáin. Egyikükkel – nevezzük Kicsi Tibinek – már meggyűlt egyszer a bajom. Egy cikk megírása után szívélyesen elbeszélgetett velem egy kávé mellett, mintegy udvariasan érdeklődve középtávú terveim felől, s jelezve, éppen csak megpendítve annak lehetőségét, hogy voltaképpen édesmindegy, milyen terveim vannak, egy kib…tt kút mélyén fogom végezni, ha ilyeneket irkálok a főnökéről. (Erről a kútról már sokat hallottam, és tudni véltem, hogy néhány eltűnés miatt körözött versenyző ott alussza örök álmát, kinn, a pusztán, ama bizonyos kútban.)
Szóval nem volt egészen őszinte a mosoly az arcomon, amikor megtudtam, hogy aznap délután nekem kell tudósítanom M. éppen esedékes peréről. M. lelkialkatáról talán saját maga terveztette, heraldikailag eklektikusnak nevezhető címere árulkodik legjobban: egy kitömött vadkanfej, villogó agyarakkal, búzakalásszal övezve, alul egy Dávid-csillag, felül tán vörös.
No hát, mit volt mit tenni; bennem már akkoriban is túltengett a hivatástudat, így egy Unicummal megerősítve a sajtószabadságba vetett töretlen hitemet átballagtam a megyei bíróság impozáns épületébe. Persze tudtam, hogy baj lesz ebből.
Az is lett. Már az is feltűnő volt, hogy a bírósági folyosó csaknem üresen fogad, de szerencsére két fegyveres őr azért ott sétálgatott a biztonság kedvéért. A fordulón túl ült M. teljes életnagyságában, mellette két verőembere. Kicsi Tibi értetlenül rám bámult, és a rá oly jellemző visszafogottsággal megkérdezte, mi a f…t keresek én itt. Meg akarok-e tán halni?
Hazudnék, ha azt mondanám, hetykén feleltem neki. Valami kaparhatta a torkom, mert nem hallotta tisztán egyikük sem a válaszomat. Immár M. nézett rám búsan, némi hitetlenkedéssel a tekintetében. „Nem mondtuk már neked, hogy bele leszel b…va a kútba te is, hülye gyerek?”Tanácstalanul a két fegyveres őrre néztem, tőlük várva segítséget a sajtószabadság biztosításához, de M. unottan rájuk förmedt, hogy húzzanak a p…ba. El is húztak azok, igen engedelmesen. Ez egy kicsit elgondolkodtatott, mert ezzel az erőviszonyok végleg kezdtek felborulni, és nem épp az én javamra. Látva a helyzet feszült voltát, Kicsi Tibi – tán a korábbi, már-már szívélyes kávézásunkra tekintettel – félrevont, és megkérdezte, voltaképpen miért akarok meghalni éppen ma. Jeleztem neki, hogy nincsenek ilyen terveim az elkövetkező nyolcvan évben, de ő csak nézett rám megértőn, mégis borongós szemmel, mintegy korai halálom fölött mélázva. És akkor elővette a pisztolyát. Biztosított róla, hogy meg van töltve, de jeleztem, hogy nem állt szándékomban kételkedni szakmai felkészültségében; csak nem állít már be a bíróságra töltetlen fegyverrel.
Az volt a baj, hogy társa, akinek nem tudtam a nevét, Tibinél sokkal bárdolatlanabb volt, és szemmel láthatóan a szúró-vágó fegyvereket részesítette előnyben. Ideiglenesen visszavonulót fújtam hát, stratégiailag a rugalmas elszakadás eszköztárából merítve – egész a szerkesztőségig vonva hátra megfigyelési pontomat.
A főszerk nem bizonyult kellőképp belátónak, és úgy vélte, jó megoldás lesz egyik fiatal kollégámmal visszaküldeni, hátha ketten semlegesíthetjük M.-et, aki közben már síkidegileg állapotba került.Visszaballagtunk Ernővel, de utólag megvallom, nem fűztem különösebb reményt az ügyhöz. Sajnos ekkorra már nemcsak M. volt idegileg állapotba hergelődve, hanem az emberei is. S hogy eme eset felidézése ne feszítse szét a terjedelem szabta korlátokat, még meg kell jegyeznem, harmadszor is szerencsét próbáltunk, mert a főszerk akkor már a helyettesét is elküldte velünk, noha jeleztem, csak akkor látom biztosítottnak küldetésünk sikerét, ha Uzival vagy Berettával is felszerel minket, de a főszerk ehelyett csak idegesen telefonálgatott, és fennhangon emlékeztette a felhívott egyéneket arra, hogy az országban sajtószabadság van. Arról sajnos megfeledkezett, hogy a sajtó egyik legbőkezűbb támogatója városunkban éppen M. volt akkoriban.
De hát mit törődtem én akkor ezekkel az összefüggésekkel! Legmerészebb terveim arra korlátozódtak, hogy estig megpróbálok valahogy életben maradni. Ami a jelek szerint sikerült is, hiszen különben ki a fene írná ezeket a sorokat, ugyebár…

Kirakat

A Netflix rekordnyereséget ért el 2020-ban, ám mindeközben kevesebb mint egyszázalékos adókulcsot fizetett.

Elegáns megoldással tudósítottam le a tárgyalást, hogy hogyan, az maradjon az én titkom. A lényeg, hogy az idő múltával M. már nem fizette zsebből az illusztris helyi hetilapot, melyet évekkel később volt szerencsém megújítani is valamelyest.Később találkoztam még néhány helyi maffiózóval, némelyik azóta elherdálta a gyorsan szerzett vagyont, mások egészen megszelídültek. Hisz mégiscsak változnak az idők. Nem lehet már fegyverrel, olajjal és hamisított borral bizniszelni, nem betonoznak be, dobnak isten háta mögötti kutakba embereket. Már olajszállítmányok sem tűnnek el csak úgy, szőröstül-bőröstül. A maffiózók aranykora véget ért.
Átadták a terepet a profiknak.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.