időjárás 15°C Amália 2022. október 7.
logo

Százhuszonöt éve született a legsikeresebb székely magyar író

Deák-Sárosi László
2022.09.20. 12:00 2022.09.20. 16:21
Százhuszonöt éve született a legsikeresebb székely magyar író

Az erdélyi Farkaslakán 1897. szeptember 19-én Tamás János néven született meg Tamási Áron, a Corvin-lánccal, Kossuth-díjjal és posztumusz Magyar Örökség díjjal (1997) kitüntetett székely magyar író. Életműve ma is szolgál tanulságokkal.

Tamási Áron a legjelentősebb és a legsikeresebb székely magyar író. Az olvasók kiemelkedő érdeklődése és az írói szakmai elismerése pályája kezdete óta – leszámítva néhány évet a Rákosi-korszakból – töretlen. Szegény székely földműves családban született, és legfőbb érdeme, hogy ezeknek az embereknek a nyelvét, életét, értékrendjét beemelte írásművészetébe, és az összmagyar kultúra részévé tette. Sőt az egyetemes kultúra részévé, mert műveit számos nyelvre lefordították.

Tamási szülőfaluja, Farkaslaka falu nagyságú település a néhai Udvarhelyszéken, később Udvarhely vármegyében, a mai Hargita megyében. Az ifjú tehetség, akinek írásaira már korán felfigyeltek, először még a szegény paraszti közegből akart kitörni. Jogot tanult, majd huszonhat éves korában kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba, ahonnan három év után, 1926-ban tért vissza Erdélybe. Több folyóiratnak volt szerzője és munkatársa, de a legfontosabb, hogy az Erdélyi Helikonnak lett több írótársával, köztük Kós Károllyal, Áprily Lajossal és Reményik Sándorral az egyik alapítója, majd munkatársa a lap 1944-es megszűnéséig.

Tamási 1944-ben feleségével együtt Budapestre költözött, és ott élt 1966-ban bekövetkezett haláláig, ahol aktívan vett részt az irodalmi, néhány évig a politikai életben is. 1949 és 1953 között mellőzött, elnyomott volt, akadémiai tagságától is megfosztották. 1956 decemberében ő fogalmazta meg az Írószövetség közgyűlésén felolvasott Gond és hitvallás című nyilatkozatot. Végakarata szerint szülőfalujában temették el, sírhelye azóta zarándokhelye minden Farkaslakán átutazó erdélyinek és anyaországinak.

Tamási Áron minden prózai műfajban jelentőset alkotott, elbeszélést, regényt, esszét és színművet, de mellőzöttsége idején verses önéletrajzot és bábjátékokat is írt. 

Legfontosabb tartalmi és stiláris jellemzői a transzilvanizmus és a mágikus realizmus. A transzilvanizmus az Erdélyi Helikon és írótársai közös kultúr- és irodalompolitikai alapját jelentette. Ez mint eszmeiség magyarországi élete során írt műveiben is megmaradt. A mágikus realizmus nála szervesen épült fel az ihletforrásául szolgáló falusi, természetközeli élményekből. A csodák, hiedelmek, babonák vagy a jelenségek ezekkel való magyarázata eleve jellemezték a szakralitással áthatott székelyföldi falusi létet, és ő ezt írói eszközökkel tovább tágította, helyenként panteisztikus felhangokkal is színezve.

Legismertebb műve az Ábel-trilógia, amelynek első része, az Ábel a rengetegben (1932) a 2005-ös Nagy Könyv felmérésen a 13. legnépszerűbb magyar nyelven olvasható könyv lett.

Az Ábel-trilógiát Mihályfy Sándor 1994 és 1998 között filmre vitte. Bár a film látványában, filmszerűségében kissé elmarad a regény esztétikai színvonalától, de a színészvezetés és Tamási utánozhatatlanul humoros nyelvezete így is szerethetővé teszi az adaptációt. Még így is csoda, hogy a film elkészült, és a műfajban sajnos azóta sincsenek jobbak, amelyekkel össze lehetne vetni. Az Ábel-regényekben az író feldolgozza saját ifjúkori élményeit, az amerikai tartózkodásának tapasztalatait is. A harmadik részben olvasható az a mondat, amelyet egy néger (politikailag korrektül mondva afrikai amerikai) szájába ad: 

Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.

A mondat szállóigévé vált, és aligha van olyan magyar, aki ne ismerné. Ilyenkor mondják, hogy az a nagy író, akit azok is tisztelnek, akik semmit sem olvastak tőle.

Tamásit viszont ma is sokan olvassák. Művei ott vannak a közoktatás kötelező és ajánlott olvasmányai között. Életművével kapcsolatban nem is az a kérdés, hogy ismerjük-e, szeretjük-e azt, hanem hogy arányos, mély és átfogó képünk van-e róla. A prózáján kívül ismerjük-e a színműveit, azok átdolgozásait? Vannak-e fontos, elfelejtett vagy mellőzött könyvei? Van-e az Ábel-trilógián kívül műveinek más filmes feldolgozása? Most néhány ilyen kisebb kiegészítést, arányosítást említek, remélve azt, hogy ha nem is az életművét kutatóknak, de az olvasóknak szolgálhatok érdekes információkkal.

Néhány éve egyik ismerősöm megkérdezte, hogy ismerem-e Tamási színműveit, mert ő a prózai munkáit rajongásig szereti, de a drámáiból, vígjátékaiból egyet sem olvasott vagy látott. Én magam szerencsés helyzetben voltam, vagyok, mert a Nyikó mentével határos Sóvidéken születtem és nőttem fel, ezért nálunk mindig megvolt a Tamási művei iránti kitüntetett érdeklődés. Az Ördögölő Józsiás (1952) című mesejátékából Tolcsvay László­ 2013-ban musicalt is írt, amelyet azóta is sikerrel játszanak a zenés színházak.

Színházi előadásaiból több felvétel is készült, de egy tévéfilm is létezik, amely hozzá köthető. Az Ördögváltozás Csíkban (1923) című novellájából 1993-ban Cselényi László forgatott hangulatos, humoros tévéfilmet. Ám nem ez volt Tamási műveinek legfőbb (és posztumusz) találkozása a filmmel. 1947-ben, a koalíciós időkben egy filmet maga is írt. A Mezei próféta forgatókönyvét a rendezővel, Bán Frigyessel közösen jegyzi. A film nem lett kimagaslóan jó és sikeres, de minden fordulat, íz, báj, humor megjelenik benne, amellyel a prózai munkáiban és a színműveiben is találkozhatunk. Érdekes, hogy a második világháború után újrainduló filmgyártást a politikai pártok vették kézbe, számolva a film propagandaértékében rejlő lehetőségekkel is. A Sarló Film a Parasztpárt érdekeltségébe tartozott, és e párt színeiben Tamási a fővárosi törvényhatósági bizottság tagja is lett. Írói népszerűségét mutatja az is, hogy az 1945–1947 közötti átmeneti időszakban az alakuló nemzetgyűlés tizenegy más köztiszteletben álló személyiséggel együtt meghívott képviselőként ültette őt az Országgyűlésbe.

Végezetül két regényét emelném ki, amelyek ma már nem közismertek, de újraolvasásukat jó szívvel ajánlom. Sőt mindkettőt megfilmesítésre javaslom a jó érzékkel felvázolt történelmi helyzet, az árnyalt jellemábrázolás és igényes humoruk miatt. A Hazai tükör – krónika 1832–1853 (1953) című regénye az 1848–49-et váró és megélő Erdélyt mutatja be egy parasztdiák szemszögéből. A Magyari rózsafa (1941) azt az időszakot idézi meg, amikor a második bécsi döntés értelmében Erdélyt visszacsatolták Magyarországhoz.

A filmben, ahogy a regényben is, a székely néptől eltanult, mesterien humoros párbeszédek teszik érzékletessé, szemléletessé azt az érzést, ahogy visszatér a magyar világ.

A szerző a Magyarságkutató Intézet tudományos munkatársa

Tamási Áron 1963-ban. Mágikus realizmus és székely falu (Fotó: Fortepan/Hunyady József)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.