Százhuszonöt éve született a legsikeresebb székely magyar író

Az erdélyi Farkaslakán 1897. szeptember 19-én Tamás János néven született meg Tamási Áron, a Corvin-lánccal, Kossuth-díjjal és posztumusz Magyar Örökség díjjal (1997) kitüntetett székely magyar író. Életműve ma is szolgál tanulságokkal.

Legismertebb műve az Ábel-trilógia, amelynek első része, az Ábel a rengetegben (1932) a 2005-ös Nagy Könyv felmérésen a 13. legnépszerűbb magyar nyelven olvasható könyv lett.

Az Ábel-trilógiát Mihályfy Sándor 1994 és 1998 között filmre vitte. Bár a film látványában, filmszerűségében kissé elmarad a regény esztétikai színvonalától, de a színészvezetés és Tamási utánozhatatlanul humoros nyelvezete így is szerethetővé teszi az adaptációt. Még így is csoda, hogy a film elkészült, és a műfajban sajnos azóta sincsenek jobbak, amelyekkel össze lehetne vetni. Az Ábel-regényekben az író feldolgozza saját ifjúkori élményeit, az amerikai tartózkodásának tapasztalatait is. A harmadik részben olvasható az a mondat, amelyet egy néger (politikailag korrektül mondva afrikai amerikai) szájába ad: 

Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.

A mondat szállóigévé vált, és aligha van olyan magyar, aki ne ismerné. Ilyenkor mondják, hogy az a nagy író, akit azok is tisztelnek, akik semmit sem olvastak tőle.

Tamásit viszont ma is sokan olvassák. Művei ott vannak a közoktatás kötelező és ajánlott olvasmányai között. Életművével kapcsolatban nem is az a kérdés, hogy ismerjük-e, szeretjük-e azt, hanem hogy arányos, mély és átfogó képünk van-e róla. A prózáján kívül ismerjük-e a színműveit, azok átdolgozásait? Vannak-e fontos, elfelejtett vagy mellőzött könyvei? Van-e az Ábel-trilógián kívül műveinek más filmes feldolgozása? Most néhány ilyen kisebb kiegészítést, arányosítást említek, remélve azt, hogy ha nem is az életművét kutatóknak, de az olvasóknak szolgálhatok érdekes információkkal.

Néhány éve egyik ismerősöm megkérdezte, hogy ismerem-e Tamási színműveit, mert ő a prózai munkáit rajongásig szereti, de a drámáiból, vígjátékaiból egyet sem olvasott vagy látott. Én magam szerencsés helyzetben voltam, vagyok, mert a Nyikó mentével határos Sóvidéken születtem és nőttem fel, ezért nálunk mindig megvolt a Tamási művei iránti kitüntetett érdeklődés. Az Ördögölő Józsiás (1952) című mesejátékából Tolcsvay László­ 2013-ban musicalt is írt, amelyet azóta is sikerrel játszanak a zenés színházak.

Színházi előadásaiból több felvétel is készült, de egy tévéfilm is létezik, amely hozzá köthető. Az Ördögváltozás Csíkban (1923) című novellájából 1993-ban Cselényi László forgatott hangulatos, humoros tévéfilmet. Ám nem ez volt Tamási műveinek legfőbb (és posztumusz) találkozása a filmmel. 1947-ben, a koalíciós időkben egy filmet maga is írt. A Mezei próféta forgatókönyvét a rendezővel, Bán Frigyessel közösen jegyzi. A film nem lett kimagaslóan jó és sikeres, de minden fordulat, íz, báj, humor megjelenik benne, amellyel a prózai munkáiban és a színműveiben is találkozhatunk. Érdekes, hogy a második világháború után újrainduló filmgyártást a politikai pártok vették kézbe, számolva a film propagandaértékében rejlő lehetőségekkel is. A Sarló Film a Parasztpárt érdekeltségébe tartozott, és e párt színeiben Tamási a fővárosi törvényhatósági bizottság tagja is lett. Írói népszerűségét mutatja az is, hogy az 1945–1947 közötti átmeneti időszakban az alakuló nemzetgyűlés tizenegy más köztiszteletben álló személyiséggel együtt meghívott képviselőként ültette őt az Országgyűlésbe.

Végezetül két regényét emelném ki, amelyek ma már nem közismertek, de újraolvasásukat jó szívvel ajánlom. Sőt mindkettőt megfilmesítésre javaslom a jó érzékkel felvázolt történelmi helyzet, az árnyalt jellemábrázolás és igényes humoruk miatt. A Hazai tükör – krónika 1832–1853 (1953) című regénye az 1848–49-et váró és megélő Erdélyt mutatja be egy parasztdiák szemszögéből. A Magyari rózsafa (1941) azt az időszakot idézi meg, amikor a második bécsi döntés értelmében Erdélyt visszacsatolták Magyarországhoz.

A filmben, ahogy a regényben is, a székely néptől eltanult, mesterien humoros párbeszédek teszik érzékletessé, szemléletessé azt az érzést, ahogy visszatér a magyar világ.

A szerző a Magyarságkutató Intézet tudományos munkatársa

Tamási Áron 1963-ban. Mágikus realizmus és székely falu (Fotó: Fortepan/Hunyady József)