Olimpia Magyarországon? A gondolat többször felmerült. Sokak emlékezetében élénken élhet, hogy Budapest pályázatot nyújtott be a 2024-es játékok rendezésére, ám ezt még a szavazás előtt visszavonta a Momentum által indított NOlimpia kampány következtében. Hazánk azóta is számos sportág világbajnokságának vagy Európa-bajnokságának adott otthont, ennek megfelelően rengeteg világszínvonalú sportlétesítménnyel rendelkezik, de olimpiának 2036 előtt biztosan nem lesz házigazdája. Az ötkarikás pályázatok múltjában böngészve több korábbi budapesti olimpiai projektnek is nyomára bukkanhatunk. Az 1960-as játékok házigazdájáról döntő szavazáson Budapest eljutott a második fordulóig, de végül Róma kapta a megtisztelő feladatot. Az 1920-as rendezésre nagyon jó esélye volt a magyar fővárosnak az 1914-es előzetes egyeztetések alapján, aztán az első világháború eredménye miatt nemhogy házigazda, még résztvevő sem lehetett Magyarország.
Talán magától értetődő, hogy valamennyi fenti esetben nyári olimpiáról volt szó. Magyarország sem hagyományai, sem földrajzi adottságai okán nem tekinthető meghatározó szereplőnek a legtöbb téli sportágban, s bár a rövidpályás gyorskorcsolyázóknak köszönhetően immár hazánknak is van két ötkarikás aranyérme a téli játékokról, azoknak magyarországi megrendezése a mai létesítményeket figyelembe véve is elképzelhetetlen a közeljövőben. Egyszer azonban volt téli olimpiai projektje is hazánknak. Erről szól a Budapest Film Produkció dokumentumfilmje, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Olimpiai álom Erdélyben, amelynek a tervek szerint idén decemberben lesz a díszbemutatója.
(Fotó: Budapest Film/Csortos Szabó Sándor)
– Vermes Lajosról forgattunk filmet, aki Szabadka melletti birtokán rendezte 1880 és 1914 között több alkalommal a Palicsi Játékokat, az ókori olimpia mintájára, ezeket az eseményeket a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is előolimpiaként ismeri el. A munka során ismerkedtem meg a kolozsvári sporttörténésszel, Killyéni Andrással, aki egyik beszélgetésünk során felhívta a figyelmemet egy nagyon érdekes történetre. A borsafüredi téli olimpiai központ sztorija elsőre annyira abszurdnak hangzott, hogy elkezdtünk utánajárni, és Killyéni András Olimpiai álom a Radnai-havasokban című tanulmánya lett a forgatókönyvünk alapja – idézte fel a dokumentumfilm ötletének megszületését Csortos Szabó Sándor producer.
Míg az első világháborúban Magyarország sokkal többet veszített az olimpiai rendezés lehetőségénél, a második világégés során átmenetileg visszakapta a trianoni békeszerződés értelmében elcsatolt területek egy részét. A második bécsi döntés kulcsfontosságú a film témája szempontjából, hiszen ezzel került újra magyar fennhatóság alá Észak-Erdély.
Magyarországon ekkor már létezett olimpiai projekt. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1938-as ülése után Magyarország képviselője, Múzsa Gyula örömmel számolt be arról, hogy Budapest minden bizonnyal sikerrel pályázhat az 1948-as nyári olimpia megrendezésére. Ez az esély pedig a kezdeti gyakorlat alapján magával hordozta a téli ötkarikás rendezési lehetőséget is: 1924-ben, a téli olimpia debütálásának évében Franciaország (Párizs és Chamonix), 1932-ben az Amerikai Egyesült Államok (Los Angeles és Lake Placid), 1936-ban pedig Németország (Berlin és Garmisch-Partenkirchen) rendezte meg egy éven belül mindkét olimpiát.
(Fotó: Budapest Film/Csortos Szabó Sándor)
A magyar téli olimpiai projektnek a terveket tekintve a németországi helyszín lett az alapja, a földrajzi adottságokat figyelembe véve 1940-ben természetes helyszínválasztássá vált Észak-Erdély. A Magyar Nemzeti Téli Sportközpont helyszíneként Borsafüredet jelölték ki a Radnai-havasokban, ahol a „magyar Garmisch” létesítményeit nagyobbakra és modernebbekre tervezték a mintát szolgáltató „eredeti” Garmischban megvalósítottaknál. Bár a háború magával hozta a gazdasági válságot is, a létesítményegyüttes az anyagi nehézségek ellenére folyamatosan épült, s ezzel párhuzamosan Borsafüred a hazai sísportélet központjává is vált: itt tartották a hazai versenyzők edzőtáborait, és nemzetközi viadalokat is rendeztek. Az új, ötvenperces dokumentumfilm pedig rengeteg korabeli felvételen keresztül mutatja be az 1940-es évek elején épített létesítményeket.
Hatalmas mázlink volt, ugyanis a kor egyik legnagyobb sízőnője, Eleőd Anikó annak idején feleségül ment egy gazdag bankárhoz, aki egyben amatőr filmes is volt. 1938 és 1944 között nagyon sok filmanyagot vettek fel a téli utazásaikról, a felkészülésekről és a síversenyekről. Fontos hangsúlyozni, hogy ezek jó minőségű amatőr filmek, tehát nem arról van szó, hogy az egyik felvételről lemarad az ember feje, a másikról pedig a lába
– árulta el Csortos Szabó Sándor. – Eleőd Anikó unokaöccsétől kaptunk öt tekercs korabeli filmet, amelyeket átadhattunk a Nemzeti Filmarchívumnak, hiszen ebből az időből olyan kevés amatőr filmfelvétel áll rendelkezésre, hogy ezek valódi nemzeti kincsnek minősülnek. A filmarchívumban a tekercseken található filmeket átírták, hogy összeegyeztethetők legyenek a mai technikával, így ezeket fel tudtuk használni az alkotáshoz, akárcsak a filmarchívumban meglévő filmhíradókat. Összességében elmondható, hogy nagyon gazdag a dokumentumfilm képanyaga, amelynek részét képezik a 3D mapping technikával megmozgatott fotók is.
Azaz, ha eddig elképzelni sem tudtuk, hogy Magyarországnak olimpiai szintű téli sportos komplexuma volt megfelelő színvonalú lesiklópályával és síugrósánccal, mindez most megelevenedhet a szemünk előtt. A magyar állam 1941 és 1944 között folyamatosan készült a téli olimpiai játékok megrendezésére Borsafüreden, amiből aztán a világháború lezártával sem a rendezés, sem Észak-Erdély, sem a téli olimpiai központ nem lett Magyarországé.
