Miskolczy Ambrus Széchenyi-díjas történész a román–magyar együttélésről

Marosvásárhelyről indult Miskolczy Ambrus Széchenyi-díjas történész, aki a közelmúltban töltötte be hetvenötödik életévét. Édesapjának fontos szerepe volt az erdélyi magyar orvosképzés megmentésében, édesanyja grófi családból származott, ő maga Lucian Boia román történész barátja. A kutatóval életútjáról és a román–magyar együttélésről beszélgettünk.

Fázni díszőrségben

– Miért éppen az Erdély elcsatolását előrevetítő 1918-as gyulafehérvári népgyűlés napja, december 1. lett a románok nemzeti ünnepe?
– Azért, mert az 1989-es forradalomnak olyan nemzeti ünnep kellett, amelyet össze lehet kapcsolni a népszuverenitás eszméjével. A korábbi ünnep május 10-e volt, a királyság ünnepe. Ehhez csak akkor lehetett volna visszatérni, ha előveszik Mihály királyt. Helyette Ion Iliescut vették elő, és Antonescu diktátort kezdték dicsőíteni. Az emigrációból hazatérő írástudó, ­Neagu Djuvara azért javasolta a május 10-hez való visszatérést, mert akkor nem fáznak meg a díszőrséget álló katonák.

Román állami méltóságok a „nagy egyesülés” centenáriumán Gyulafehérváron, 2018. december 1. Összekapcsolt eszmék. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

– Melyik nap lehetne december elseje alternatívája Romániában úgy, hogy az bennünket, magyarokat ne sértsen?
– December elseje sem lenne nagy baj, ha betartanák azt, amit a gyulafehérvári nyilatkozatban ígértek, és ma hozzátennék azt, amit Lucian Boia is megírt: a magyarok önrendelkezését nem tartották tiszteletben.

Csak fűrészpor

– Román történelem magyar szemmel készülő munkájának a címe. Melyek a legelkeserítőbb tévedéseik a románoknak a magyarokról és a magyaroknak a románokról?
– A románok egy részének nagy tévedése, hogy üldözik Lucian Boia barátomat, akit a magyar olvasóközönség is ismer, talán nem eléggé. A román könyvtárakból az ő könyveit lopják, nem a hivatalos nagyságokét. Ami a magyarokat illeti, a naivitás elég nagy bajunk.

– A szélsőjobboldali nézetek Romániában is szedték áldozataikat a két világháború között, egészen 1941-ig. A Vasgárda tettei mennyire ismertek?
– A Vasgárda az olasz fasizmus és a német nácizmus után a legnagyobb és legkoherensebb szélsőjobboldali mozgalom. Igaza volt Károly királynak, amikor arról beszélt az egyik legionárius vezetőnek, hogy bűnözők sosem tudtak tartósan hatalomra kerülni. Ő sem, aki szabályosan megtizedelte a Vasgárdát. Ennek tetteit ismerik, a bukaresti pogromról írt a korabeli sajtó. Vége Mircea Eliade kultuszának is. Amíg a Nyugatnak szüksége volt rá, nem illett írni szélsőséges elhajlásairól, bár ő maga el-elszólta magát. Azt pedig, hogy Nicolae Iorga történészt is vasgárdista kommandó gyilkolta meg, sokan tudják. A bukaresti történeti intézet az ő nevét viseli.

– A román–magyar együttélés tekintetében kit tart a legkiemelkedőbb román gondolkodónak, és miért?
– Iorgát, aki mindig a mindenkori hazai és külföldi várakozásoknak megfelelően írt, ezért is mondhatta, hogy amelyik műhelyben dolgoznak, ott sok a forgács. Szintén ő mondta, hogy „mit nekem a történeti igazság, ha népemről van szó”, de azt is, hogy több költői tehetséget szeretett volna, hogy közelebb kerüljön a történeti igazsághoz. Marc Bloch, a nagy középkorász is azt vallotta, hogy poézis nélkül tudományunk nem tudomány. Csak fűrészpor.

– Erdélyt elveszítettük. Ki és miben hibázott?
– Ne a veszteségeken keseregjünk, hanem azon törjük a fejünket, mit nyertünk és nyerhetünk, immár közösen. Lehet és kell is ügyeskedni, figyelni a nagy geopolitikai összefüggésekre. Kánya Kálmánnak igaza volt, amikor 1944-ben azt mondta, hogy Erdély azé lesz, aki öt perccel hamarabb kiugrik a háborúból. A szovjet hadsereg közelebb volt Bukaresthez, mint Budapesthez. Német „barátaink” pedig jobban bíztak Antonescuban, mint Horthyban. A kételkedők figyelmébe Bartók Bélát ajánlom, akit hallgatva az lehet a benyomásunk, mintha mindent újra lehetne kezdeni. Most nagyon nem ártana, mert egyre jobban átérezzük, amit Illyés Gyula az 1960-as évek végén Heinétől idézett a naplójában: „A világ kettészakadt, s a repedés az én szívemen ment át.”

Névjegy

Miskolczy Ambrus Marosvásárhelyen született, 1972-ben az ELTE történelem–francia szakán végzett, majd az egyetem közép-európai és nemzetiségi kutató­csoportjában, valamint az MTA több kutatóintézetében dolgozott. Az ELTE Román Filoló­giai tanszékének volt vezetője, a történelemtudományok akadémiai doktora, a Magyar–Román Történész Vegyesbizottság alelnöke, számos könyv szerzője, könyvsorozatok szerkesztője. 2012-ben Széchenyi-díjat kapott.

Borítókép: Miskolczy Ambrus (Fotó: Kurucz Árpád)