Lugas: Hogyan látják a hazai vásárlási szokásokat a mostani karácsonyi dömpingben? Többet vagy kevesebbet vásárolunk?
Németh Erzsébet: Megvannak a hagyományaink és vágyaink. Nem is feltétlenül az, hogy mit szeretnénk kapni, hanem hogy mit szeretnénk adni. Ezzel párhuzamosan szembesülünk azzal, hogy minden egyre drágább. A felmérések azt mutatják, hogy a magyarok pénzügyi nehézségek esetén költségvetést, stratégiát készítenek, de a karácsony ellentmond a józan számolásnak, így valószínű, hogy többet költünk, néhányan pedig akár hitelt is felvesznek. A karácsony különleges időszak, és azt gondolom, egyikünk sem tud ilyenkor csak a matematika alapján gondolkodni, hanem szerepet játszanak az érzelmek is. Emellett fontos nézni a mérési módszert, mert a megnövekedett forgalom, az emberek nagyobb költése lehet, hogy valójában kevesebb vásárlást jelent drágább kosárban.
Jeney László: A híradások szerint idén érezhető lesz a mérsékeltebb karácsonyi fogyasztási hullám. Az olajsapka kivonása után várhatóan általános inflálódás következhet. Ha a keresetekhez mérjük a fogyasztás nagyságát, akkor viszont a jövedelmünk nagyobb hányadát költjük karácsonyi ajándékokra. A jövedelmek nem követik az általános inflálódást, tehát, ha abszolút mértékben nem is, de relatíve növekedést látunk a karácsonyi kiadásainkban, méghozzá súlyosan.
Moldicz Csaba: Fogyasztóként az ember nem gondolja végig a világgazdasági folyamatokat, a globalizációt vagy a deglobalizációt. Különösen, ha négy olyan évtized van mögöttünk, amikor a világszerte értékesíthető termékeken a globalizálódás következtében deflációs nyomás volt. Ilyenek például az okostelefonok. Most szembesülünk azzal, hogy elindult a deglobalizációs folyamat, amelynek kezdő pillanata a kínai–amerikai kereskedelmi háború volt. A vásárló először látja azt, hogy a deglobalizáció alapján kisebb piacok jöhetnek létre, és a kisebb piacon az optimális üzemméret csökkenése miatt a költségek emelkednek, különösen akkor, ha nem támogató politikák, például vámszankciók születnek. Magyarország a világ egyik legnyitottabb gazdasága. A GDP-arányos export nyolcvan százalék körül van, amellyel világrangsorban tizedikek vagyunk. Mindent megérzünk, ami a világban történik. A vásárlók is, ahogy Erzsébet mondta. Olyan helyzetben vagyunk, amikor a hagyományaink alapján szívesen költenénk, ám az inflációs sokkot, amelyet nevezhetünk háborús vagy deglobalizációs inflációnak is, a karácsony során inkább érezzük.
Németh Erzsébet: Először a Covidnál tapasztaltuk, hogy nem kaphatunk meg mindig mindent. Korábban hullámzott az infláció. Emelkedtek a jövedelmek, emelkedtek az árak, egészen addig, amíg volt vásárló. Kiegyenlítődött a piac. A Covidnál az ellátási láncok szétesése és a Csaba által említett különböző beavatkozások miatt hiánnyal szembesültünk. Vannak szükséges beavatkozások, de a hiány a felnőtt generációnak teljesen új. Nem tapasztaltuk meg, hogy a benzinkúton nincs benzin. És a másikon sincs. Eddig azt hittük, sosem száradnak ki.
Lugas: Miben változott a világkereskedelem az elmúlt három évben a világjárvány, a háború, majd az ezeket követő magas infláció és átrendeződés nyomán?
Jeney László: A krízisek alatt – legyenek azok háborúk, járványok, infláció vagy üzemanyaghiány – látjuk, hogyan viselkedik a társadalom és a gazdaság, de a hosszú távú elemzésre még várni kell, hiszen le nem zárult vagy éppen csak hogy lezárult folyamatokról van szó. A koronavírus-járvány érdekes összefüggéseket hozott felszínre: Kína szerepét, hogy onnan származik számos nyersanyag és alkatrész, amelyek hiánya meghosszabbítja egy-egy termék piacra kerülési idejét. Kérdés, hogy ez a deglobalizációs irány mennyire fog a krízis után kiteljesedni, vagy visszatér-e a globalizáció. Összességében három, egymástól független krízist lehet látni. Az egyik a koronavírus-járvány, a másik a klímaváltozás, a harmadik a geopolitika, amelynek része például az amerikai–orosz viszony és az ukrajnai háború. Mindhárom befolyásolja a fogyasztást, a termelést és a kereskedelmet is.
Moldicz Csaba: A tőke mindig megtalálja az útját. A kérdés az, hogy mennyibe fog kerülni például az iPhone legújabb verziója, hogyha nem globalizált környezetben gyártják, hanem elhozzák a gyártását Kínából. Az amerikai törekvések kapcsán fontos, hogy nagyon más stratégiát követ egy szuperhatalom, amely változásokat indíthat el, mint Magyarország, amelynek reagálnia kell. Nem mi határozzuk meg a gazdasági környezetet. Tehát amikor a nem általunk kreált helyzetben a magyar kormány a búza kivitelét engedélyhez köti, azt én racionális döntésnek látom, bár jó volna, ha nem lenne rá szükség. Minden átalakulásnak vannak nyertesei. Ezt látjuk most a kínai vállalatok oroszországi előretörésében. Az okostelefon-piacon a Xiaomi részesedése például a háború óta húszról 42 százalékra nőtt, miközben a Samsungé 8,5-re csökkent. Összességében az okostelefonok piacán a kínai részesedés ötvenről hetven százalékra nőtt. A másik ilyen előretörési pont, amelyet egyébként mi is érezni fogunk néhány éven belül, a kínai autók részesedésének növekedése. A Közel-Keleten már látni a trendet, illetve Oroszországban a kínai autók aránya 9,5 százalék volt a háború előtt, de augusztusban már 26 százalék. Ott a nyugati cégek helyettesítése történik. Most a kínai vállalatok próbálnak az orosz vállalatokkal párhuzamos brandeket létrehozni. Ebben a helyzetben Magyarországnak meg kell hagynia a keleti kapcsolódási pontokat.
Lugas: A krízisek tudata, a hiány és a drágulás fogyasztóként visszafogott minket a túlfogyasztástól? Tudatosabban vásárolunk önök szerint?
Jeney László: Ez függ attól, mennyire érezzük sokkhatásszerűen a változásokat a bőrünkön. Az üzemanyaghiányt azonnal érzékeljük, és azonnal megindul a társadalmi pánikhatás is, amely még jobban elmélyíti a krízist, viszont a klímaváltozás vagy az infláció fokozatos folyamat, amelyhez hozzá lehet szokni, és lehet, már jó ideje tart, mire felfogjuk, hogy baj van. A másik elem a személyesség vagy a közvetett érintettség kérdése. A geopolitikai folyamatoknál halljuk, mi történik, de sokszor nem biztos, hogy egy átlagember le tudja fordítani a világ vezetőinek nyilatkozatait, így ez nem jelent azonnali fogyasztásváltoztatást.
A koronavírus-járvány kicsit mindkettő volt. A pandémia elején még csak hallomásból tudtuk, mi történik Kínában vagy Olaszországban, talán áltattuk is magunkat azzal, hogy itt úgysem lesz hasonló. Akkor reagáltuk közvetlenebbül, amikor már a saját ismerős körünkben vagy akár a családunkban történtek megbetegedések. A harmadik elem, hogy a változás a társadalom egészére vagy csak egy csoportjára gyakorol hatást. Az üzemanyaghiány vagy a klímaváltozás a gazdagnak, a szegénynek, a budapestinek, a vidékinek is ugyanúgy érezhető. Az infláció viszont már szelektíven hathat. Annak kell átgondolnia a vásárlói kosarát, akinek nincsenek tartalékai.
Németh Erzsébet: Azért is nehéz jósolni, mert a pénzügyi racionalitással ellentétes folyamatokat látunk mind az egyén, mind az állam, mind az államok közössége szintjén. Az emberek nem feltétlenül törekednek kizárólag a pénzügyi haszonra, ezt a szociálpszichológia száz éve tudja. Azonban most úgy tűnik, az államok reakciójában sem feltétlenül a közgazdasági racionalitás az egyetlen, hiszen ideológiai érvek határozhatják meg a kereskedelmet, és olyan dolgokat szankcionálunk, amelyekre nekünk van szükségünk. És ha az az illetőnél ott marad, másnak adja el, így valójában erősítjük a riválisainkat. Ezek a döntések nagyon nehezen érthetők, ráadásul a hiány ismét felül fogja írni az ideológiát. A politikai döntéshozók racionalitása is érdekes, sajnos látni, hogy nem mindig a közjó érdekében járnak el. Az emberek Covid-járványra való reakciójában is azt tapasztaltuk, hogy az egészségügyi racionalitást felülírhatja a hit, hogy az oltások működnek-e vagy sem. Tehát a bizalom vizsgálata ma minden előrejelzés részévé kellene hogy váljon.
Jeney László: A globális háttérváltozásokra, a geopolitikára, koronavírusra, klímaváltozásra reagáló állami szabályozások már nem mindig előre kiszámíthatók, nem mindig a modell szerint történnek, ahogy Erzsébet is mondta. A kiszámíthatóságot tovább nehezítő másik csavar a lakossági tömegpszichózis, ezt nagyon jól láttuk az üzemanyagárnál. Nem fogytak volna ki az üzemanyagok a kutakról, hogyha nem rohamozzuk meg egyszerre, sokkszerűen. Az is érdekes, hogy a hiány sokkal nagyobb pánikot okoz, mint a drágaság. Ezt láttuk a koronavírus-járványban az élesztő és a WC-papír, most pedig a háború okozta üzemanyaghiány esetében.
Lugas: Hogyan hat ezekre a folyamatokra az unió protekcionista intézkedése, azaz, hogy már nem lehet 22 euró alatt áfamentesen rendelni az unión kívüli területekről? Mennyire sikerült erre a kínai cégeknek felkészülniük az európai raktárak nyitásával, vagy mennyire szoktunk át az európai vásárlásra?
Moldicz Csaba: A globális feldolgozóipari termelés 29 százaléka Kínából származik, tehát durva általánosítással azt mondhatjuk, hogy a bennünket körülvevő tárgyak egyharmada kínai. Nagy tévedés mindezt az olcsóságra fogni. Ha ez igaz volna, akkor Indiából, Kambodzsából vagy Laoszból jönnének a termékek. A kínai ipar hatalmas előnye, hogy a feldolgozóipari szabadalmaknak a döntő többsége onnan származik 2020 óta, miközben korábban az Egyesült Államok állt a szabadalmi rangsorok élén. Meg lehet tiltani vagy nehezebbé lehet tenni vámokkal és egyéb adminisztratív módszerrel a kínai áruk behozatalát, de végső soron a vásárlók fizetik meg a politikai döntések hatását. A kínai cégek a kis szabályváltozáshoz fél éven, egy éven belül alkalmazkodnak, és ismét versenyképesek lesznek, a nagyobb változásoknál ez már más kérdés. Kína négy évtizeden keresztül tudatosan építette a feldolgozóiparát. Amikor Donald Trump Amerikába akarta telepíteni a gyártást, akkor nem arról volt szó, hogy néhány amerikai nagyvállalat települjön vissza, hanem az amerikai kis- és középvállalatok strukturális támogatásáról, mert ők a beszállítói réteg. Ez a hatvanas-hetvenes évek Amerikájában létezett, de a globalizáció miatt leépült. A kínai áruk kereskedelmének nehezítése tehát szerintem nagyon rövid távú, rossz stratégia. Más kérdés, hogy Kína hozzávetőlegesen az összes európai állammal szemben kereskedelmi többlettel rendelkezik. Ez nem feltétlenül jó, de az országok helyzete eltérő. Nem mindegy, hogy késztermék érkezik Kínából, mint például Franciaországba, vagy félkész, mint amelyet aztán nálunk szerelnek össze Magyarországon, és mi adjuk el Nyugat-Európába.
Németh Erzsébet: Évtizedek óta van kereskedelmi egyensúlybéli feszültség Kína és Amerika, Amerika és Európa, valamennyire Kína és Európa, illetve Kína és a világ között, amely most még inkább élesedik. Az orosz olaj hiánya miatt drágul a termelés, nehezek az inflációs körülmények, mégis olyan döntéseket hoznak a politikusok, amelyektől a hozzáférhetőség, a minőség, az ár még a mostani helyzetnél is rosszabb lesz.
A Kínával kapcsolatos döntések eredője ideológiai. Az a fajta gondolkodás, mint Orwell Állatfarmjában, hogy négy láb jó, két láb rossz: Kína rossz, Amerika jó, akkor is, ha látjuk, hogy kereskedelmileg Amerika sem annyira jó. Azt gondolom, hogy Magyarország leginkább ideológiáktól független kétoldalú kapcsolatokat szeretne kiépíteni a szélrózsa minden irányában.
Moldicz Csaba: Sajnos nemcsak gazdasági racionalitás nincs, hanem geopolitikai sem. Hibás azt gondolni, hogy egy 1,4 milliárdos lakosú ország politikai rendszerét nyugati szankciókkal át lehet alakítani azáltal, hogy leválasztjuk az ország gazdaságát.
Jeney László: Abszolút egyetértek. 1,4 milliárd ember kínai a nyolcmilliárdból, tehát ahogy a kínai belső piac fejlődik, úgy lesz egyre több embernek szüksége hűtőszekrényre, autóra. Másrészről Európában a németek, britek egyre kevésbé szeretnek piszkos munkát végezni, és felmerül a kérdés, honnan jöjjenek a vendégmunkások. A kontinensen továbbá a szigorúbb környezeti szabályozás, a kimerülő erőforrások és a sokkal erősebb szociális védőháló megdrágítják a termelést, ami mind hozzájárul a kínai gazdaság előretöréséhez.
Lugas: Hasonló kérdés felmerül a brexit kapcsán az angol árukról is. Mi a helyzet ezekkel a termékekkel?
Jeney László: A brexit jobban hat a britekre, mint a világra vagy Európára, bár sok fiatal dolgozik az Egyesült Királyságban. Több európai fejlett ország nem tagja az európai integrációnak, kérdés, hogy melyik típus elérése Nagy-Britannia célja. Vissza akar térni az 1973-as állapothoz? Most úgy tűnik, a Svájc-típust választaná. De az ausztrál, a kanadai vagy a norvég típus is létezik, amelyek mind eltérő módon kapcsolódnak az Európai Unióhoz. Az európai szabadkereskedelmi egyezmény mutatja, hogy ha egy állam kilép az európai integrációból, nem kell feltétlenül zárt, erős vámfalas rendszert építenie.
Németh Erzsébet: A brexitnek nagyobb volt a füstje, mint a lángja. A kiindulópont nem a gazdasági szuverenitás volt, hanem politikai, ideológiai kérdés, hogy kit engedhetnek be az országba. Most egyre kisebb Britannia, valahol az amerikai és az európai tengely között helyezkedik el, kicsit közelebb Amerikához. Szuverenitásuk alig látszik, de ugyanazokkal a gazdasági nehézségekkel küzdenek, mint mi.
Moldicz Csaba: Liz Truss miniszterelnök bukása mutatja, hogy valóban nem tudni, merre tart az Egyesült Királyság. Truss programja kemény neoliberális, alapvetően megszorításokra épülő gazdaságpolitika lett volna, amely Margaret Thatcherére emlékeztetett, és nyitott, Hongkong–Szingapúr jellegű gazdaságot hozott volna létre, nyilvánvalóan londoni középponttal. Ez bukott meg. A klasszikus neoliberális üzenet nem ment át. Erzsébetnek igaza van, hogy a migráció volt a legfőbb kérdés. Az Egyesült Királyságba olyan mennyiségű bevándorló érkezett, hogy azt már nehezen tudták kezelni. És az Európai Unió erről szóló döntései az állam szuverenitásának legmélyebb rétegét érintik: kit és hogyan lehet beengedni.
Lugas: A korábban már említett éghajlatváltozás hat-e a hazai termékek vásárlására, vagy a jelenlegi gazdasági helyzetben nem a környezettudatosság, az egészséges táplálkozás, az ellátási láncok rövidülése a fontos?
Németh Erzsébet: A kényszer nagy úr. A döntéshozóknak van a legnagyobb felelősségük, nem az egyszerű embereknek. Tehát lehet valaki nagyon tudatos és egészséges, de az igazi kibocsátáscsökkenés a lezárások idején történt. A lezárások sem arról szóltak, hogy az emberek önként maradtak otthon, hanem hogy nem léphettek ki a házból. Amikor az ózonpajzs védelme volt a cél, akkor globális szinten tiltották be a freongázt. Az egyszer használatos műanyagoknál nincs ilyen. A fiatalok a klímapánik miatt sokszor már gyereket sem mernek szülni, így egyszerű a mindennapi emberre hárítani a felelősséget, pedig egy tollvonással sok mindent jó irányba lehetne terelni. Legyenek például tízévesek a garanciák, és ne használjunk egyszer használatos műanyagot.
Jeney László: Elég szkeptikus vagyok abban, hogy a klímaváltozás rövid távon változtatna a fogyasztási szokásainkon. Úgy gondolom, az államokon, vállalatokon nagyobb felelősség van, nekik kell a társadalom-lélektanra hatni, olyan kereteket alkotni, hogy az emberek klímatudatosan fogyasszanak. Az embereket ugyanis nehéz megváltoztatni. Természetesen magam is környezettudatos ember vagyok, de földrajzosként hozzáteszem, hogy a Föld történetében rendszeresen voltak felmelegedések és lehűlések. A Föld hőmérséklete ennél nagyobb is szokott lenni. Nem véletlen, hogy Magyarországon vannak trópusinövény-maradványok. Megszoktunk és megszerettünk bizonyos élővilágot, amely körülvesz minket, és megsiratjuk minden megismert faj kipusztulását, de a földtörténet során rengeteg állat és növény halt ki. Tehát nem egy az egyben az ember a felelős a klímaváltozásért, viszont az ember tehet azért, hogy uralja és jobban elviselhetővé tegye azt, akár okosabb fogyasztással. Az éghajlatváltozás lépésről lépésre bekövetkező folyamat. Ha megnézzük, hogy az utóbbi tíz-húsz évben mennyit növekedett a júliusi hőmérséklet, akkor azt látjuk, hogy az idősebbeknek húsz évvel ezelőtt még a harminc fok is sok volt, a fiataloknak az ma egész kellemesnek számít. A fokozatosság nem sokkoló hatású. Erzsébetnek igaza van, hogy a fiatalok sokkal agilisabban reagálnak, hiszen az oktatásban is intenzívebb felvilágosítást kapnak. Ezt azonban a politikai pártok is kihasználják.
Moldicz Csaba: A szabályozás kapcsán kérdés, hogy ki és milyen szinten szabályoz. Nemzeti, uniós, globális szinten? Megvannak a megfelelő szabályozási kormányzati keretek? Ki mondja meg, hogy mennyi benzint fogyaszthatok, mennyi energiát, mennyi nyersanyagot, és hogy hogyan marad meg közben a demokrácia? Nem véletlen, hogy a rendkívül pesszimista forgatókönyvekben felmerülnek olyan víziók, amelyekben ez a folyamat nem demokratikus társadalmak létrejöttéhez vezet el. Ettől jelenleg nem kell félnünk, hiszen a piacmechanizmus sok tekintetben működőképes. Tény, hogy dicsérendő az erkölcsi megfontolásból fakadó szabályozás, de nem oldja meg a társadalmi problémákat globálisan.
Németh Erzsébet: Időről időre felmerülnek ezek a kérdések. Például, ha az államok külön-külön szabályoznak, mondjuk szigorítanak egy károsanyag-kibocsátási határt, akkor versenyhátrányba kerülhetnek azokkal szemben, ahol nincs ilyen szigorú szabályozás. Ekkor kerül elő a világszintű szabályozás, amikor viszont a politikai érdek és a tudomány ütközhet. Lászlóval annyiban nem értek egyet, hogy a mostani felmelegedés a földtörténet természetes hullámzásába illeszthető, mert a szén-dioxid-kibocsátás növekedésében biztosan szerepet játszunk. A földtörténet arra tanít, hogy az élővilág képes az alkalmazkodásra, de az ember nem feltétlenül.
Jeney László: Szívügyem a fenntarthatóság, de a klímaváltozással kapcsolatban nem feltétlenül kizárólag az emberen, hanem magán a Földön és azon túli csillagászati tényezőkön is múlik a Föld hőmérséklete, amíg nem volt ember, addig is változott a Föld hője. Az emberiség főleg a hatvanas évek óta változtatja meg a folyók, hegyek kinézetét, de valójában parányiak vagyunk, mert a Föld hatalmas, tehetetlen tömeg. Nyilván rontunk és javítunk is az adott helyzeten, de a globális klíma nagyon nehezen befolyásolható. Egyes meteorológiai felmérések szerint a mostani klímahelyzet a száz-százötven évvel ezelőtti ipari forradalom hatása. Tehát ha most lefékezünk, az majd száz év múlva fog jelentkezni. Ugyanakkor az elviselhetőségért meg kell tennünk, amit lehet. Ehhez az országok közös fellépésére van szükség. Nem is feltétlenül a szennyező szenvedi el a következményeket. Például ha Kína vagy az USA nem tartja be az előírásokat, akkor Ausztrália és Új-Zéland felett vékonyodik el az ózonréteg.
Moldicz Csaba: Visszatérve a kereskedelemre sokszor elhangzik az Európai Unió Bizottságának részéről, hogy meg kell teremteni a stratégiai függetlenséget Oroszországtól. De arról nem beszélünk, hogy ha csak a megújuló energiákat használjuk fel, és napelemeket szeretnénk, akkor a napelemek nyolcvan százaléka Kínából fog érkezni. És innentől kezdve nyilvánvaló, hogy a klímakérdéshez hasonló globális problémákat csak nyitott rendszerekkel lehet megoldani.
Németh Erzsébet: Azt is figyelembe kell venni, hogy ha a napelemeket Kínában gyártják, akkor a napelemek gyártásához szükséges energiát is ott kell előállítani, így az ottani károsanyag-kibocsátás, levegőszennyezés is ott keletkezik. Ha ezt mind áthozzuk Európába, akkor az a mi szennyezésünket növeli.
Szűk esztendőA Yettel novemberi, országos reprezentatív kutatásából kiderült: kevesebb ajándékot vesznek a magyarok idén karácsonyra, és hét százalék senkinek nem ad ajándékot. A megkérdezettek ebben az évben is átlagosan ugyanannyit szánnak ajándékra, mint tavaly (hatvan-, illetve 59 ezer forintot), ám a megemelkedett árak miatt a keret ezúttal kevesebbre lesz elég. Tízből négyen tervezik, hogy vagy ajándékokra, vagy magára az ünneplésre kevesebbet költenek, és akadnak olyanok is, akik főként anyagi okok miatt szűkebb családi körben terveznek együtt karácsonyozni. A megkérdezettek zöme nagyjából ugyanannyi szerettét tervezi meglepni, mint tavaly, ötödük viszont kevesebbeket. A kutatás szerint a legtöbben a párjukat és a gyermeküket ajándékozzák meg, a válaszadók fele a szüleit is, mindeközben barátokra csak a válaszadók 18 százaléka tervez költeni. Azok a válaszadók, akik idén kihagyják az ajándékozást, általában megbeszélték a családdal, hogy így fognak tenni, mert nem szeretnék, hogy a fogyasztásról szóljon az ünnep, de akad olyan is, akinél az anyagi tényezők alakították így az idei karácsonyt. Az ajándékozás hagyománya egyébként csak tízből négy ember számára jelenti az ünnep elengedhetetlen részét. A kézzelfogható ajándékok még mindig a legnépszerűbbek a fa alatt, ám népszerűségük érdekes módon az elmúlt évekhez képest fokozatosan csökkent. Első helyen nem meglepő módon a játékok állnak (41 százalék), ezt követik a ruházati (39 százalék) és az elektronikai cikkek (37 százalék). Az elektronikai cikkek közül a legtöbben fej/fülhallgatóval (23 százalék), okosórával (14 százalék), okostelefonnal és telefontokkal (12-12 százalék) lepnék meg szeretteiket. Mindeközben egyre többen választják az élményajándékokat, a választ adók húsz százaléka, ami a tavalyi adatokhoz képest majdnem kétszeres növekedés. A felmérésben részt vevők mintegy ötöde maga által készített vagy pénzbe nem kerülő meglepetést választ. |
Lugas: A jelenlegi geopolitikai nehézségeket, illetve az amerikai–kínai–orosz viszonyokat tekintve mi várható Közép-Európában az árak kapcsán? Minek kellene történnie, hogy a magas inflációs adatok csökkenjenek? Bár ez jóslás, de miről beszélgetünk majd jövő karácsonykor?
Németh Erzsébet: Magyarországnak számos intézkedése nagyon racionális. Például a szankciók tekintetében teljesen logikus, hogy a csövön jövő nyersanyagok kivételt képeznek. Ennek ellenére magas az infláció. Egy év elég hosszú idő az infláció bizonyos fokú normalizálódására, hiszen már nem lesz kereslet. Úgyhogy a 22 százalék remélhetőleg legalább a felére fog csökkenni.
Moldicz Csaba: A kínai gazdaságban is vannak problémák. Az egyik a Covid–19 zéró tolerancia politikája. Az elmúlt időszakban látható volt, hogy ez is változik, ezért én azt becsülöm, hogy körülbelül 2023 tavasszal fog teljesen kinyitni az ország, ami nagyban hozzájárulhat a termelés és a kereskedelem fellendüléséhez. Amerika, Kína és az Európai Unió együtt határozzák meg a világkereskedelmet, megkerülhetetlen a békés együttműködésük. A legnagyobb felelőssége az európai vezetésnek van, hogy hajlandóak vagyunk-e követni az amerikai külgazdasági, külpolitikai érdekeket. Ha igen, akkor a széttöredezés irányába indulunk el. Ha megpróbáljuk a békés együttműködést fenntartani, akkor jövő karácsonyra alacsonyabb árakat lehet elérni. Sok tekintetben érezni, hogy Kínát geopolitikai értelemben sarokba próbálják szorítani, de a világkereskedelem szempontjából ők is tudnak kellemetlen döntéseket hozni. A félvezetők vásárlásának tiltása például azt eredményezi, hogy a kínaiak is elkezdtek fejleszteni. Az amerikai érdek érthető, hiszen hegemónként ki akarja zárni a versenyt, de nem lehet meglepődni azon, hogy egy feltörekvő, akár egyeduralmi helyzetre is törekvő ország jobb helyet harcolna ki magának. Az Egyesült Államok sok előnnyel rendelkezik, és eséllyel veheti fel a versenyt, ha saját magára összpontosít. Erőteljes iparpolitika, amely nem létezik a nyolcvanas évek eleje óta, például sokat segítene. Európának nem kell állást foglalnia: nem szabad hagyni, hogy erre kényszerítsenek minket.
Jeney László: Ez végszónak is jó. Kényszerpályán vagyunk, a világgazdasági integrációban a nemzetközi árszínvonal is hatással van ránk. Az ideológia viszont ront a helyzeten.
A tisztább verseny boldogabb karácsonyt hozhat jövőre. Az üzemanyagárakról gyakran mondják, hogy beépülnek más árakba, ami megzavarhatja a helyzetet, hiszen emelkedésük a kenyértől az iparcikkekig sok termék árának növekedésére hathat. A végtelenségig viszont nem lehet inflálódni, hiszen el kell tudni adni a piacon a termékeket, ezért várható, hogy stabilizálódik olyan maximumárszint, amely még éppen elviselhető.
Kínában klónozvaAz amerikai, európai vagy japán sikergyanús termékek nagy része néhány héten belül esik áldozatul a kínai másolóiparnak. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet és az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala tavaszi felmérése szerint az unióba érkező hamis termékek kereskedelmét jelentősen fellendítette a koronavírus-járvány. A lezárások ellátási nehézségei miatt az emberek hamarabb mondtak igent a kétes forrású beszerzésekre. A lefoglalt termékek közül a legtöbb veszélyes hamisítvány Kínából és Hongkongból érkezett, együtt összesen a lefoglalások 74 százalékát adva. Leggyakrabban parfümök, kozmetikumok, ruhák, játékok, autóalkatrészek és gyógyszerek kerülnek a vámosok kezei közé. Más források szerint a méz- és az étolaj-hamisításra is érdemes figyelni, tekintve, hogy Kína mindkettőben élen jár. A másolt használati cikkek esetében akkor van gond, ha az adott termék elromlik, mert ilyenkor a vevő nem tud semmilyen jótállási jogot érvényesíteni. A kozmetikumok és parfümök legrosszabb esetben allergiás rohamot válthatnak ki, a műszaki cikkek közül volt már olyan, amelyik kigyulladt, a hamis méz pedig egyszerű cukorszirup, minden ásványi anyag nélkül. A problémák miatt a Made in China felirat ma már pejoratív jelzőnek számít. Ezért használják olyan cégek, mint a Lenovo, a Xiaomi vagy a Huawei a Made in P. R. C. (People’s Republic of China) megnevezést. A kínai kormányzat is támogatja a szemléletváltást, a Made in China 2025 terv például a kínai termékek elismertségének növelését célozza az innovációra, a zöld technológiákra és a prémium termékekre helyezve a hangsúlyt. |
Borítókép: Napelemmel működtetett, energiatakarékos kivilágítású karácsonyfát állítanak fel Róma belvárosában 2022 decemberében. Globális háttérváltozások (Fotó: Europress/AFP)
