Borvendég Zsuzsanna a médiamunkások beszervezéséről és a tájékoztatás irányításáról

A média és az állambiztonság kapcsolatát feltáró sajtótörténeti kutatást indított a Médiatanács, valamint a Magyarságkutató Intézet. A vizsgálat egyik célja, hogy bemutassa, milyen út vezetett a kilencvenes évek elején­ kirobbanó, médiaháborúként emlegetett jelenségig. A kutatás vezetőjével, Borvendég Zsuzsanna történésszel, a Magyarságkutató Intézet tudományos munkatársával beszélgettünk.

20230207 budapest borvendeg zsuzsanna havran zoltan magyar nemzet Fotó: Havran Zoltán

– Hány újságíró dolgozott a médiában a pártállami időkben? És hányat szerveztek be vagy nyertek meg maguknak az állambiztonsági szervek?
– Erre az iratok megsemmisülése miatt nem lehet egyértelmű választ adni, de azt várhatóan meg lehet majd állapítani, hogy a hálózatban mekkora arányt képviseltek az újságírók. Egyelőre nem bocsátkoznék becslésekbe. Annyi azonban bizonyos, hogy – ilyen vagy olyan formában – számos rendszerváltás előtti médiaszemélyiség együttműködött az állambiztonsággal. A közelmúltban tartott konferenciánkon például elhangzott egy újonnan feltárt történet: az Aliszka fedőnév Baló Györgyöt takarta, aki ugyan aláírta a beszervezési nyilatkozatot, de nem látta el a hírszerzést, vagyis a III/I-es csoportfőnökséget használható információkkal.
– A kutatási eredményeiket összefoglaló munkában további nevek is szerepelnek majd?
– Akiket dokumentáltan meg lehet nevezni, megnevezzük – például a Nap TV-ből ismert Forró Tamást –, de nem az az elsődleges cél, hogy névsort állítsunk össze, inkább azt akarjuk megmutatni, hogyan működött a pártállam. Hogyan kompromittálta, aljasította le a saját polgárait, köztük az újságírókat is.

Hiszen annak, hogy valaki abban az időben karriert csinálhasson vagy kihasználhassa a tehetségét, ára volt, és a rendszer meg is kérte azt. Egyébként tanulmánykötetek sorában gondolkodunk, de később talán egy összefoglaló mű is készülhet. Az első tanulmánykötet idén fog megjelenni, és a már említett, A nyílt cenzúrától a szabadság illúziójáig című konferenciánk anyagát tartalmazza majd.
– Milyen fogadtatásra számít? Lesznek, akik magukra ismernek, és jogi lépéseket helyeznek kilátásba? Vagy megvonják a vállukat, és azt mondják: „Mindez régen történt, már nincs itt semmi látnivaló”?
– Pályafutásom alatt eddig egyszer fenyegettek meg perrel, de akkor sem indult meg az eljárás. Leginkább azért nem, mert nem írtam le olyasmit, amit ne tudtam volna bizonyítani. Egy másik területen, a gazdasági hálózat feltérképezésekor úgy tapasztaltam, hogy az érintettek – vagy a hozzátartozóik, leszármazottaik – már csak azért is csendben maradnak, hogy elkerüljék a nagyobb nyilvánosság visszhangját. Most sem számítok másra.
– Annak, hogy egy rendszerváltás előtt feltűnő újságíró ’89 után hol dolgozott, milyen tevékenységet végzett, lehet jelentősége a kutatás szempontjából?
– A pártállami időkben viselt felelősségének megállapításához nem kell az illető 89 utáni tevékenységével foglalkoznunk. Ugyanakkor fel kell hívni a figyelmet a tovább élő hálózatokra, és az sem titok, hogy a jelenlegi titkos­szolgálatok is használnak – a világ minden részén – újságírókat a céljaik elérése érdekében, és hogy a pozíció és a karrier még mindig komoly csáberővel bír. De ezt a folyamatot elsősorban a tényfeltáró újságírás eszköztárával lehet vizsgálni, a történészi módszerek itt nem használhatók.

Borítókép: Borvendég Zsuzsanna (Fotó: Havran Zoltán)