Kommenthuszárok áremelése

Ne tessenek megijedni, itt nincs semmiféle áremelés. Az áremelés közgazdaságilag nem indokolható lélektanáról akarok szólni. Azt már elég jól tudjuk, hogy a gazdasági mozgásokat, így a keresletet, kínálatot, inflációt nemcsak a kiszámítható gazdasági folyamatok, hanem a kiszámíthatatlan lélektani mozzanatok is befolyásolják: az emberek viselkedése.

Forrás: Szerényi Gábor rajza

Ugye megijedtek látva a címet? Ez a nyelv hatalma. Nem kell tenni semmit, csak egy nagyot kiáltani, írásban felkiáltójellel ellátni, és máris mindenkinek szalad fölfelé a vérnyomása.

Ne tessenek megijedni, itt nincs semmiféle áremelés. Az áremelés közgazdaságilag nem indokolható lélektanáról akarok szólni. Azt már elég jól tudjuk, hogy a gazdasági mozgásokat, így a keresletet, kínálatot, inflációt nemcsak a kiszámítható gazdasági folyamatok, hanem a kiszámíthatatlan lélektani mozzanatok is befolyásolják: az emberek viselkedése. 

Ha például valamilyen oknál fogva kitör a pánik, és az emberek elkezdik vásárolni a vécépapírt, akkor vécépapírhiány lép föl, holott nem mutatható ki a háttérben semmilyen észszerű ok, például az, hogy az embereknek gyakrabban menne a hasuk, mint azelőtt. Számos ilyen esetet megismerve jutottam arra a következtetésre, hogy a közbeszéd, a pletyka, a bulvár, a kommenthuszárok, megmondóemberek (hangemberek) és a felelőtlen véleményvezérek napi témái, kommentjei, ömlengései, öklendezései, mantrái önmagukban képesek árfelhajtó tényezők lenni. Előbb leírok néhány esetet, levonom a következtetést, majd megpróbálok tanácsot adni, hogyan lehet ellenállni az áremelésnek.

Természetesen ne tekintsünk el attól, hogy az árak szükségszerűen emelkednek. Egyes áruk jobbak lesznek, azért. Más áruból hiány van, azért. A harmadiké azért, mert felkapták. A negyediké, mert abban a szektorban az alapanyagok, a feldolgozás, a szállítás ára is (vagyis a bekerülési költség) emelkedik. Ezt magyarázzák a közgazdászok. De vannak esetek, sőt szerintem ma már ez az általános, hogy semmi sem indokolja az áremelést, csak a közhangulat.

Félévente egyszer ki kellett cseréltetnem a riasztóm elemét. Az új elem ára az év elején ezer forint volt. Az év második felében: 1500 forint. Mitől lett drágább ennyivel, és pont ennyivel az elem? A pontosan ötvenszázalékos áremelés semmivel sem indokolható.
Az év elején ötven forint alatt volt a tojás ára, ma körülnéztem a piacon: 86—88 és száz forintba kerül egy tojás. Mitől lett százszázalékos áremelés?
Megmondom: attól, hogy mindenki áremelésről beszél. 

A szervizben hallják, olvassák, hogy mennek föl az árak, hát akkor nekünk is emelni kell, mit emeljünk, mennyivel emeljünk. És a hasukra csapnak: emeljük meg az elemek árát ötven százalékkal. A tojástermelők (köztük a vidéki parasztasszonyok) tyúkjai ugyanúgy kapirgálnak, ugyanannyi tojást tojnak, de állandóan sulykolják nekik, hogy mindennek megy föl az ára, ez hallatlan, tényleg, akkor mi is adjuk drágábban a tojást. Legyen a tojás – mondjuk, csapjunk a hasunkra – 86 forint, vagy mégsem, inkább száz, azután, ha nem viszik el délig, akkor majd engedünk belőle. A termelői piac pontosan így működik, nézzenek csak körül.

Hogy mennyire pusztán hangulatkeltő az áremelésről folyó kommunikáció, arra egy harmadik, nemzetközi példát is mondok. Körbejár az interneten egy térkép, amelyen az szerepel, hogy Magyarországon csaknem ötvenszázalékos az élelmiszerárak emelkedése, míg a szomszédos országokban csupán 15-25 százalék körüli (hogy mihez viszonyítva, milyen adatok alapján jött ki az eredmény, hagyjuk, mert ezt nem lehet bizonyítani). Én azonban – munkám révén – szoktam vásárolni Nagyváradon és Budapesten is. 

Szeretném minden árizgalomba jött magyarországi barátomat megnyugtatni, ne rohanjon át Romániába vásárolni, mert ezt a különbséget nem fogja tapasztalni. Én leginkább úgy látom, hogy körülbelül ugyanolyan áron lehet vásárolni a nagyváradi Kauflandban, mint bármelyik budapesti áruházban. De akkor hogy lehet, hogy nálunk ötven-, Romániában pedig csak 25 százalékos az áremelés? Korábban nálunk olcsóbb volt minden? Szó sincs róla. Egy évvel ezelőtt is körülbelül hasonló volt a helyzet.

Példáim azt mutatják, hogy az áremelések logikája nem minden esetben mutat gazdasági törvényszerűséget, az összehasonlító adatok még kevésbé. Viszont az áremeléssel kapcsolatos riogatás felfelé hajtja az árakat. Hiszen akad-e olyan vállalkozó, aki eddig X forintért árusította termékét, de egész nap csak azt hallja, hogy áremelés, áremelés, áremelés, és este, félálomban nem tervezi el, hogy másnap X + ötven százalékra emeli a portékája árát? Ahogy mondani szoktuk: ex has.

Meg lehet-e állítani ezt az áremelési spirált? Az áremeléseknek természetesen van felső határuk: amikor elkezd csökkenni az érdeklődés az adott termék iránt. Ekkor jön a kedvezmény, a leárazás, illetve eljuthatunk odáig, hogy az adott termék iránti kereslet megszűnik.

Az áremelési hajlandóságot csökkentené, ha nem beszélnénk annyit róla, nem riogatnák egymást az emberek. Nyelvpolitikai jelenség: tematizálással torzulnak a társadalmi jelenségek, így természetesen az árak is. Ezt azonban nem lehet megakadályozni, mert ez a társadalom legkedveltebb, merthogy legérzékenyebb témája. Az árakról, áremelésről beszélni alapvető szükséglet, kibeszélni az árakat felszabadító érzelem.

Más eszközhöz kell folyamodni. Például ahhoz az ősi módszerhez, hogy nem kell mindent megvenni. Lehet tudatosan kevesebbet vásárolni, lehet bizonyos dolgokat mással helyettesíteni, és le lehet mondani bizonyos dolgokról. Egyébként is túlfogyasztunk, és annyi egészségtelen szokásunk van. Itt az idő áttekinteni, hogy mi az, amire nincs szükségünk. 

Persze ez annyira egyéni, hogy konkrét tanácsot nem lehet adni. Mert kinek a cigaretta, kinek a különleges joghurt, kinek a kézműves csokoládé, kinek a legdrágább péksütemény az, amit borúsnak gondolt élete legfőbb élvezetének tekint; s miért is mondana le róla, ha már csak egyszer élünk. Ilyenkor érdemes felidézni szüleink-nagyszüleink világát, a nem önkiszolgáló, hanem pultos közérteket, ahol kétféle felvágott, sajt, egyféle zsemle és kenyér között lehetett választani. Utóbbi esetében a választás így zajlott (mint a katonaságnál): igen vagy nem.

Kiváló írónk, soha ne feledjük el a nevét, ­Tatay Sándor olyan korban élt, amikor jóval kisebb választék volt a boltokban, neki sem volt kiemelkedő jövedelme, takarékoskodnia kellett. Állítólag ezt a tanácsot adta: élj takarékosabban, mint mások. 

Egy helyen így fogalmazott a Kinizsi Pál, a Puskák és galambok és a Ház a sziklák alatt szerzője: „Mert elfeledtük már, hogy földi javakkal is csak az élhet embermódra, aki szükség esetén tud szépen szegényen élni. Olyan teljes emberöltő pedig talán nem is volt soha, melyben egyszer nem állt volna az ajtó küszöbén a szegénység. És hányszor belépett!” A keleti ember tanácsa pedig ez: élj egyszerű életet! Hozzáteszik: az ember annál gazdagabb, minél többről tud lemondani. Egyébként mi, magyarok keleti nép vagyunk.

Borítókép: Szerényi Gábor rajza