Kitiltás és emberjogi jelentések: jelenségek egy torzult világból

Itt a tavasz, az ilyenkor szokásos érzések kerítik hatalmába az embert. Birkózunk az óraátállítás fiziológiai hatásával, és megfázunk, mert a délutáni könnyebb viselet késő este már kevésnek bizonyul. Ám az idén jelentkezett a szemleírónál egy korábban ismeretlen érzés: kezdenek hiányozni az oroszok. Nem gimnasztyorkába öltözve persze, gépkarabéllyal a vállukon, vagy a házainkra irányítva a T–72-es ágyúcsövét. Hanem a világ sportjából, de most már nagyon. Okamoto Tomotaka, egy női hangon éneklő férfi múlt vasárnap a világ egységéről áriázott a japáni műkorcsolya-világbajnokság gáláján. Pedig a sportág elitjébe tartozó hét-nyolc ország közül az oroszok – az ukrajnai háborújuk miatti nemzetközi bojkott nyomán – nem lehettek jelen. Ezzel a világ most már önmagát bünteti ugyanúgy, ahogy Európa a Moszkva-ellenes szankciókkal is több kárt okoz magának, mint az oroszoknak. 2021-ben, a legutóbbi műkorcsolyavébén, amelyen még részt vehettek, az oroszok a négy szakágból hármat megnyertek, női egyesben csak orosz versenyzők állhattak fel a dobogóra. Miközben tele a világelit és a magyar csapat is honosított orosz korcsolyázókkal, egyes nyugat-európaiak pedig Moszkvában, a sportág egyik legjobb szakmai műhelyében készülnek – szerencsére erre nincsenek szankciók –, a világ éllovasával egyszerűen úgy tesznek, mintha nem létezne. Vlagyimir Putyint büntetjük ezzel? Aligha. Kisebb gondja nagyobb ennél. Akkor már minszki kollégájának, a hokimániás Alekszandar Lukasenkának jobban fog hiányozni a szintén bojkottal sújtott belarusz jégkorongcsapat távolmaradása a közelgő világbajnokságról. Kiszúrtunk-e ellenben Anna Scserbakovával és Kamila Valijevával, a világ legtehetségesebb – és még mindig tinédzser – korcsolyázónőivel, a 2022-es olimpia bajnokaival? Velük ki. Főleg viszont önmagunkkal. Arányos és méltányos lenne, ha Oroszország a háború lezárásáig nem rendezhetne világversenyt. De nem itt tartunk, hanem ott, ahol a hidegháborúban, a moszkvai olimpia amerikai, majd a Los Angeles-i játékok szovjet és kelet-európai – magyar sportkarriereket is kettébe törő – bojkottjánál. Jó idők voltak ezek? Aligha. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) új ajánlása a kitiltás felszámolására biztató kezdetnek megteszi, de legfeljebb annak.   

Orosz, illetve amerikai érmesek a 2014-es szocsi téli olimpia jégtáncdöntője után. Fotó: AFP/Damien Meyer

Féloldalas, aszimmetrikussá lett világban élünk. Miközben a Putyin-ellenességre felfűzött oroszutálat a világpolitika és -sajtó mellett a kultúrában is elharapózott, a földkerekség egyetlen szuperhatalma duzzad a magabiztosságtól és az arcpirító képmutatástól. Joe Biden elnök a minap úgy helyeselte a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsát Putyin ellen, hogy az Egyesült Államok 2000 óta nem ratifikálta a törvényszék statútumát, azaz nem fogadja el a saját állampolgáraira nézve a bíróság joghatóságát. Még csak az hiányozna! Hogy amerikaiakat is felelősségre lehessen vonni, miközben szerte a nagyvilágban terjesztik a demokráciát…

El kell ismerni, az amerikaiak sok helyütt eredményesek az úgynevezett közdiplomáciában, a „soft power” terjesztésében – barátkozni próbálnak, keresik a közös nevezőt más népekkel, szívesen megmutatva, ami valóban értékes bennük, tanulmányutakat szervezve például rangos egyetemeikre. Ebből azonban sokat visszavesz az amerikai diplomácia egy évtizedek óta rendkívül irritáló gyakorlata: a más országokról készített éves emberjogi jelentés, amelynek összeállítására az 1970-es évek óta a kongresszus kötelezi a washingtoni külügyminisztériumot.

A külügy demokráciáért és emberi jogokért felelős hivatala — amely egyébként háromszázmillió forinttal támogatja a Telex „akadémiáját”, akármit jelentsen is ez – nem sajnálja az adófizetők pénzét, hogy megvizsgálja az aprócska Sao Tomé és Príncipe vagy Andorra emberjogi helyzetét is. Jut papír Magyarország kivesézésére is, mint arról írtunk is e hasábokon. Persze senki nem jó bíró a saját ügyében, meg aztán könnyen ránk süthetik a sértődékenység bélyegét, ezért lapozzunk, de azért ne mindjárt az Oroszország-fejezetre, amelyet csak különösen erős idegzetűeknek ajánlunk… Válasszunk példának egy olyan országot, amelyet Tell Vilmos óta a demokrácia, a nyugalom, a béke hazájának tartanak, s amely vajmi kevéssé szenvedi meg az EU- és NATO-tagság hiányát: Svájcot. Nos, nem szívesen lennénk a berni igazságügyminiszter helyében! Svájci jogvédők jelentése alapján az amerikai diplomácia – nem tanulva Cyranótól: „hogy más mondja, azt nem tűröm el!” – felhánytorgatja például az őrizetesek túl hosszúnak ítélt elkülönítését, különösen egy „fekete, mentálisan beteg és erőszakos fogolyét, aki rátámadt a büntetés-végrehajtási dolgozókra és más őrizetesekre”. Virtigli rasszizmus ez Európa közepén! De tollforgatónak sem szegődnénk el a svájciakhoz. Cenzúráról is szól ugyanis a jelentés: egyes újságírók már önmagukat cenzúrázzák, hogy kikerüljék a fenyegető publikációs tilalmat. Ha kedves olvasóink is úgy gondolják, rögvest levelet írhatnak a washingtoni kongresszusnak: szavazzon meg Abrams harckocsikat a valaha dicső Helvécia felszabadítására…

A más szemében a szálkát, a magáéban a gerendát sem – tartja a mondás. A kínaiak egyszer kitalálták, ellenjelentést készítenek, tükröt tartva a magát az emberi jogok felülbírálhatatlan őrének tartó Amerika elé. De olvashatunk az amerikai sajtóban is ezt-azt, például az Európában – nálunk vagy Svájcban – elképzelhetetlen amerikai gyermekkizsákmányolásról, az autógyárakban, húsfeldolgozó üzemekben gürcöltetett 12-16 évesekről, akiknek iskolában lenne a helyük. A keresletet a profitéhség teremti meg, a kínálatot pedig jobbára a szüleik nélkül érkező bevándorló gyerekek adják ehhez a gyakorlathoz. A munkaügyi ellenőrzések szerint egy év alatt 835 amerikai vállalat több mint 3800 gyermek esetében sértette meg a munkaügyi előírásokat – és ez csak a lefülelt jogsértéseket mutatja. Hozzáfűzhetné ezt az amerikai külügy a nagy emberjogi dossziéjához, már csak saját hitelessége érdekében is. A világ pedig – ellenállva a nyugati nyomásnak – felszámolhatna egy másik egyoldalúságot, és visszaengedhetné végre az orosz sportolókat a világversenyekre.

(Borítókép: Az orosz olimpiai csapat bevonulása a 2010-es vancouveri téli olimpián (Fotó: AFP/Michael Kappeler)