Olyat tett a tizenöt éves orosz lány az olimpián, mint még senki + videó

Kamila Valijeva az első műkorcsolyázónő, aki az ötkarikás játékokon négyfordulatost ugrott. Rögtön kettőt is.

2022. 02. 07. 8:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Ugyanúgy készültem, mint egy egyéni versenyre, de mégis jobban izgultam, hiszen ez mégiscsak csapatverseny volt, ami azért más. De aztán valahogy könnyebb lett. Nagyon örülök, hogy két négyfordulatos ugrásom sikerült, és a tripla axel is, viszont a harmadik négyfordulatos nem jött össze. Szóval, tényleg vár még rám munka – mondta el Valijeva, s aligha tévedünk: a másik álma az egyéni olimpiai arany megszerzése.

A pekingi csapatversenyben az első nap után még az amerikaiak vezettek, de az oroszok vasárnap az élre álltak, hétfőn pedig már a nők kűrje előtt bebiztosították elsőségüket, így 2014 után bizonyultak a legjobbnak ismét ebben a számban téli játékokon. Mint ismert, az oroszok a korábbi doppingügyeik miatt bűnhődve Pekingben is Orosz Olimpiai Bizottság néven szerepelnek, az orosz zászlót sem húzzák fel a tiszteletükre, de így is nagyon örülnek. A második helyen az amerikaiak, a harmadikon a japánok végeztek.

Ahogy az oroszok írják a Twitteren: a mosolyt a maszk sem tudja elrejteni:

Eredmények: csapatverseny:

1. Orosz Olimpiai Bizottság (jégtánc: Viktorija Szinyicina, Nyikita Kacalapov; páros: Anasztaszija Misina, Alekszandr Galljamov; férfiak: Mark Kondratyuk, nők: Kamila Valijeva) 74 pont.

2. Egyesült Államok (Madison Chock, Evan Bates; Alexa Knierim, Brandon Frazier, Nathan Chen, Karen Chen, Vincent Zhou, Zachary Donohue, Madison Hubbell) 65.

3. Japán (Koleto Timothy, Komacubara Misato;  Miura Riku, Kihara Rjuicsi; Kagijama Juma, Uno Soma, Higucsi Vakaba, Szakamoto Kaori) 63.

Borítókép: Kamila Valijeva történelmet írt a pekingi téli olimpián (Forrás: Twitter/Olympic Russia)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.