László András a magyar USAID-támogatások tapasztalatairól tájékoztatta az amerikaiakat
Az együttműködés folytatódik mind a külügyminisztériumi, mind a képviselőházi partnerekkel.
Az együttműködés folytatódik mind a külügyminisztériumi, mind a képviselőházi partnerekkel.
Több mint száz amerikai állampolgár hagyta el diplomácia segítséggel Libanont.
Újabb részletek arról, miként akarták a tengerentúlról megbuktatni Orbán Viktor kormányát a tavalyi választáson.
Miután Kennedy, a Demokrata Párt elnökjelöltje felvázolta, hogy az Egyesült Államok miként befolyásolja más országok belpolitikáját, Larry C. Johnson egykori CIA-elemző is megszólalt.
A Foreign Policy szerzője szerint Washington nem ismerte fel, hogy Moszkva egzisztenciális fenyegetésként tekint az ukrajnai folyamatokra.
Hiányoznak az oroszok a világ sportjából, most már nagyon.
Mondjuk, legalább egy pozitívum van a jelentésben.
Az amerikai külügyminisztérium jóváhagyta legfeljebb 12 F-35B típusú harci repülőgép és a hozzájuk szükséges felszerelések eladását Szingapúrnak mintegy 2,75 milliárd dollár (823,6 milliárd forint) értékben – tudatta pénteken az Egyesült Államok Védelmi B
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Német rendőrök agyonlőttek egy férfit, aki egy ellenőrzés során rájuk lőtt a cseh határ közelében – közölték vasárnap a német hatóságok. Az agyonlőtt férfi egy 47 éves iráni állampolgár volt, aki már évek óta Mannheim térségében élt.
Ugyan nyárias meleg várható, de érhetik majd az embert meglepetések.
Soros organizations have taken legal action to challenge the ban on the pro-LGBTQI demonstration on June 1.
A tüntetők népszavazást követelnek Bulgáriában, míg a kormány kitart az euró 2026-os bevezetése mellett.
A manchesteriek mélyen a zsebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
Tombol a kettős mérce.
A manchesteriek mélyen a zsebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.