Kolléga mesélte az alábbi történetet, nem biztos, hogy igaz, de feltehetően az. Egy nairobi szálloda sokadik emeletén szállt be a lefelé haladó liftbe. A felvonóban már két fiatalember állt, egyikük kezében egy krikettütővel. Rákérdezett, hogy ez vajon micsoda, és megkérte, hadd fogja meg a sporteszközt, ugyanis még sose volt erre lehetősége. A sportolók beleegyeztek, majd kérdésre elismerték, ők maguk krikettjátékosok. A lift leérkezett a földszintre, kinyílt az ajtaja, a hallban pedig fotósok és rajongók tömege fogadta a két ismeretlen fiatalembert. Kiderült, az angol krikettválogatott sztárjai, akiket a világ egyik fele istenít, a másik felén pedig senki se hallott róluk.
Az a bizonyos másik fél bizony elég nagy. Brit birodalomnak hívták valaha, ma már nem hívják sehogy, de máig él a lelkekben. A krikett a futball után a második legnépszerűbb sport világszerte, s úgy tartja ezt a státuszát, hogy az „első világban”, Futbóliában lényegében senki se tudja, mit kell csinálni a pályán, nem ismerik a szabályokat, a játékosokat. Csakhogy van nagyjából kétmilliárd indiai, pakisztáni, afgán, brit, ausztrál és dél-afrikai, akik igen, lelkesedésük pedig legalább olyan hőfokú, mint a brazilok futballimádata.
Itt most nem írom le a szabályokat, erre vannak megfelelő internetes oldalak, s ennek a cikknek is van egy terjedelme, feltehetően nem tudnám amúgy se befejezni. Nem azért, mert bonyolult, hanem mert több, teljesen érthetetlen szokásjog van a játékban, amelyekre figyelni kell. A krikett és a baseball igen közeli rokonságban áll egymással, utóbbi kicsit butább, minimálisan gyorsabb, de ugyanolyan különleges elitsport. A krikettvilágot a Nemzetközi Krikettszövetség 12 teljes jogú tagja alkotja.
Ők a legnagyobbak, akik minden versenysorozatban részt vehetnek, akik a szabályokat alkotják, akik a hátukon viszik a sportot: Anglia, Új-Zéland, Dél-Afrika, Ausztrália, Afganisztán, Zimbabwe, Banglades, India, Pakisztán, Írország, Srí Lanka és Nyugat-Indiák. Legutóbbi magyarázatra szorul: ilyen ország nincs, soha nem is létezett, de mivel brit gyarmati örökség a krikett, a Karib-térség egykori és mostani brit gyarmatai egy csapatként szerepelnek, tizenöt külön szövetség alkotja a valaha világelső válogatottat, azok a szigetecskék, amelyek Dominikától Guyanáig terjedő szigetsorban láthatóak.
Anglia és Wales egy csapatként indul, Skócia nincs benne a legjobbakban, Írország pedig az egész Ír-szigetért felelős. A felsorolt országokban a krikett az élet fontos része, alkalmasint a legfontosabb része. India és Pakisztán nem csupán nagyon erős válogatottak, de szinte a köztük fennálló politikai nézetkülönbségeket is a krikettben játsszák le, összecsapásaik mindig kiemelt kockázatú események. Ha egy válogatott győz, örömmámorban úszik a művelt közönség, ha kikap, összeomlik a szurkolósereg. De ez a játék része, elfogadható. Azt azonban senki se tudja kezelni, ha megalázzák.
Márpedig történt ilyen, nem is olyan régen, és az egész krikettvilágot megrengette a súlyos eset. Előzetesen tudni kell, hogy a krikett nem futball, így bár lehet krikettmezeket vásárolni, és vannak is olyan szurkolók, akik viselik ezeket a ruhadarabokat, ausztrál válogatott krikettsapkát csak egy módon lehet beszerezni: ha valaki a válogatott tagja. Ez olyan kiváltság, amelynél magasabbra egyszerűen nem lehet kerülni, a csúcsok csúcsa. 2018 márciusában Ausztrália Dél-Afrika ellen játszott négy meccset. Csak érdekességként: A Test cricket formátumban egy mérkőzés legfeljebb öt napig tarthat.
Az eset a harmadik mérkőzés során, Dél-Afrika második inningjének 43. overjében történt. Cameron Bancroft egy kis sárga papírdarabbal megérintette a labdát, s ezt felvette egy kamera. Az esetet vizsgálat követte. Öt nappal később megállapították, hogy a dobójátékos egy smirglipapírral próbálta megkarcolni a labdát, hogy az a megszokottól eltérően repüljön. A vizsgálat azt is megállapította, hogy a sportszerűséget sutba dobó, egész egyszerűen elfogadhatatlanul aljas húzásról Bancroft mellett két másik társa is tudott. A három játékost 9-12 hónapra eltiltották, lemondott a szövetségi kapitány, s a krikett-társadalom mélységes megvetése is sújtotta a hármakat, valamint Ausztráliát.
A helyzet súlyára jellemző, hogy az ausztrál miniszterelnök rendkívüli vitanapot hívott össze a parlamentben, amelynek eredményeként a törvényhozás arra kérte a krikettszövetséget, hogy váltsa le Steve Smith csapatkapitányt. A vizsgálat szerint ugyan nem tudott az ördögi tervről, de nem tett semmit, hogy megakadályozza azt. Hangsúlyozandó, hogy a szóban forgó trükk során a labda felületét megpróbálták megcsiszolni. Ez pedig nem azért súlyos, mert a labda így visszaüthetetlen, hanem azért, mert a krikett becsületes sport.
Az unokatestvérnél, a baseballnál ugyanez a viselkedés jellemző. A dobójátékosok nagy ritkán úgy próbálnak csalni, hogy valamilyen ragadós anyaghoz dörzsölik a kesztyűjüket, amelyet átkennek a dobókezükre, nyakukra. Ha ez feltűnik a bíróknak, azonnal kizárják a bűnöst a játékból. A baseball erkölcsös stílusára jellemző, hogy a stadionból való kiütést követően a sikeres játékosnak tilos pillantással provokálni a dobójátékost. Mivel sokszor megesik, hogy elszabadulnak az indulatok, a kakaskodás idején minden játékosnak kötelező felsorakoznia a verekedők mellett, erősítendő a csapatot. A külső pályáról, nagyjából száz méterről visszafutnak az ottaniak, a cserék kisereglenek a kispadról.
Aki nem tesz így, azt elviszi az ördög.
