A főmeccset Conor McGregor vívta Eddie Alvarez ellen. A második menetben McGregor már ötödször küldte padlóra amerikai ellenfelét, a bíró ekkor lépett közéjük, és vetett véget az összecsapásnak. Ezzel McGregor lett a UFC történetében az első, aki egyszerre két bajnoki címet (pehely- és könnyűsúly) birtokolt. Attól a naptól az MMA népszerűsége globális szinten megnövekedett, a húzónév pedig Conor McGregor lett.
A McGregor-korszak
Az ír ketrecharcos 2013-ban került a UFC-be, előtte egy kisebb szervezetnél, a Cage Warriorsban küzdött, amelyben szintén a könnyűsúlyú bajnoki címért a szlovák-magyar Buchinger Ivánt győzte le. McGregort akkor még nem részegíthette meg a hírnév, de az elképesztő önbizalma – vagy más nézőpontból a nagyképű stílusa – már védjegye volt. Miután padlóra küldte Buchingert, aki elvesztette az eszméletét, McGregor a közvetlen közelében térdre ereszkedett, és üvöltve pózolt a kameráknak, mint egy orvvadász a leterített oroszlán teteme mellett.

Miután 2016-ban legyőzte Alvarezt, McGregor még több pénzre vágyott. Az embereket komolyan foglalkoztatta, hogy egy MMA-s mire menne egy bokszoló ellen. Ezt lovagolta meg McGregor és a profi boksztól 2015-ben veretlenül visszavonuló Floyd Mayweather. Szappanopera-hosszúságú felvezetés után 2017 augusztusában csaptak össze hivatalos bokszszabályok alapján. Ez nyilvánvaló hátrányt jelentett McGregornak, de az MMA-ban mindenkinek van egy alapsportága, és az ír esetében ez a boksz volt. A gálaszagú meccs ennek ellenére is sima lett, minden idők egyik legjobb bokszolója a tizedik menetben nyert technikai KO-val. Mayweather hivatalosan ezzel búcsúzott végleg a ringtől 50-0-s győzelmi mérleggel.
Valaha volt legjobbak
McGregor vesztes félként is harmincmillió dollárt keresett a Mayweather elleni meccsel, majd a UFC-be visszatérve valóban nagy pofont kapott 2018-ban. Habib Nurmagomedov egy negyedik menetben bemutatott fojtással váratlanul simán elintézte az írt, aki ezután elvonult a világ elől, majd bejelentette a visszavonulását. Később ugyan visszatért, volt még három meccse, azokból kettőt elvesztett, így McGregor pályafutása gyakorlatilag tényleg véget ért Nurmagomedov szorításában.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!