– Gyerekként gyakran nézett fel az égre, hogy repülni szeretne? Hogy lett végül jogász?
– Állandóan az eget néztem. Csak figyeltem a repülőket, éjszaka a csillagokat, és álmodoztam. Gyerekként katonai pilóta akartam lenni, és később jelentkeztem is, az olasz légierő azonban nem választott ki. Realista választásként jogi egyetemre mentem, majd elsősorban üzleti jogászként dolgoztam, ám lassan rá kellett jönnöm, hogy a jog számos területe kapcsolódik az űrkutatáshoz. Nemcsak a hétköznapi ember találkozik kereskedelmi szerződésekkel például. Kevesen tudják, hogy a jogot nagyon izgalmas dolgokra is lehet használni; a nagy projekteket, a nagy közös európai együttműködéseket és építkezéseket, így az európai űrprogramot is szabályozni kell. Így amikor adódott egy lehetőség, hogy űrjoggal foglalkozzam, azonnal elfogadtam.
– Mennyire volt nehéz az átmenet?
– Hosszú időszak volt, mert az űrjog más, mint az üzleti jog, de az alapok megegyeznek. Itt nem feltétlen csak az európai közös jogot alkalmazzuk (ami a nemzeti szabályozások felett áll), hanem az országok jogrendszerében is otthon kell lenni. Össze kell tudni egyeztetni az olasz, német vagy a magyar szabályokat egy közös projekt esetén. És nemcsak elvont nemzetközi jogi normákra kell gondolni, hanem hétköznapi kereskedelmi szabályozásokra is, hiszen az unió országai közösen építik az ESA eszközeit.
Ahhoz, hogy valaki jó űrjogász legyen, először valami földhözragadt terület szakértőjének kell lennie: értenie kell a kereskedelmi joghoz, az üzleti joghoz, a pénzügyi joghoz, a nemzetközi joghoz, a szabadalmakhoz vagy az ingatlanjoghoz.
Nem árt, ha ismerjük a saját jogterület más uniós országokban érvényes szabályait, de még jobb, ha tudjuk, hogy az Egyesült Államokban, Kínában vagy Oroszországban hogyan működik mindez. A kulcs a kíváncsiság. Én rendkívül kíváncsi ember vagyok, minden új szituáció, új tapasztalat érdekel, és a feladataimban ezeket meg is találom.
– Hogyan kell elképzelni egy űrjogász mindennapjait?
– Mint hivatalos európai közszervezet, természetesen nekünk is napi rutinjaink vannak. Szerződéseket intézünk, nyomtatványokat töltünk ki, engedélyezési eljárásokat viszünk. Klasszikus polgári jogi munkavégzésre kell gondolni. De rendre vannak igen izgalmas projektjeink is, amikor mérnökökkel, projektmenedzserekkel ülök egy szobában, és éppen azon dolgozunk, hogy milyen technikai eszközzel juthatunk el a Holdra. Európa nagyon fontos szerepet játszik a Lunar Gateway programban. Amerikával, Kanadával és Japánnal építünk együtt egy holdkörüli pályán keringő űrállomást. Én voltam a vezető tárgyaló ebben a megállapodásban, és rengeteg mindent kellett rendeznünk a kilövéstől a befektetési pénzeken vagy a viselkedési szabályokon át a virtuális tulajdonlásig. Hónapokig tartottak az egyeztetések, annyira komplex megállapodási rendszert kellett kidolgozni.
– Mi a helyzet a felelősséggel? Ha valami történik odafenn, ki áll helyt? Hogyan lehet ezt egy ennyire komplex nemzetközi környezetben kezelni?
– Akár az ESA, akár a NASA vagy a japán és a kanadai űrügynökségek építenek valamit vagy küldenek fel valakit, annak mindig nagyon szabályozott rendszere van, beleértve a jóvátételi felelősséget vagy az esetleges büntetőjogi kategóriákat. Minden küldetés minden asztronautája magasan képzett és megfelel a speciális követelményeknek, így pontosan tudják, hogy a sikeres küldetés lényege az együttműködés. A felmerülő problémákat előre igyekszünk átgondolni és felkészülni mindenre.
Az együtt dolgozás állami szinten is megjelenik: Európa, az USA, Japán és Kanada saját modulokat készít, és mindannyian igyekszünk hibátlanul dolgozni, nehogy a többieknek is kárt okozzunk. Jogi szinten ez azt jelenti, hogy nem vagyunk felelősek a másik űrügynökség hibájáért, hanem minden ország az általa gyártott eszközökért felel.
Némileg repülőgépekhez hasonló szabályozási rendszerre kell gondolni. Itt megfelelő biztosítási összegekkel van körbebástyázva, hogy egy hiba mikor terheli a jegyértékesítőt, a repülőgépgyártót vagy a légitársaságot. Természetesen viták mindig lehetnek, a legjobb megoldás ilyenkor a választottbíráskodás. Ez sokkal gyorsabb a klasszikus bírósági útnál, ráadásul olyan emberek tárgyalnak és olyan döntnökök ülnek egymással szemben, akik értenek az adott technikai kérdésekhez. Sokkal inkább az ügyhöz idomítható a mechanizmus, illetve a személyiségi jogokra, az üzleti titkokra is nagyobb figyelmet fordít. Igaz persze, hogy űrjogászként a munkánk túlnyomó többségét az adja, hogy elkerüljük ezeket a helyzeteket. Megszámolni sem tudom, hogy az elmúlt harminc évben hány lehetséges nemzetközi vitaforgatókönyvet vázoltam már fel, csak azért, hogy később ne kerülhessen rájuk sor.
– A globalizált világban várható, hogy kevesebb lesz a vita?
– A kormányzati együttműködések eddig is jók voltak. Nem hiszem, hogy itt változás állna be. Azonban egyre inkább látjuk, hogy a magánszektor is érdeklődik az űripar iránt, főleg a Szilícium-völgyből. Ezek a cégek agresszív üzletpolitikát folytatnak, szeretnek befektetni, de gyors megtérülést is várnak. A profitorientáltság miatt minél több a magánbefektetés, annál több véleménykülönbség várható. Ezért is fontos, hogy a gyors választottbíróságokon intézzük el a vitás kérdéseket. Ez a helyzet új lesz a fejlesztőknek és a jogászoknak is.
– A magáncégek megjelenése színesítheti az űrprogramban részt vevők listáját?
– Az első asztronautákat a klasszikus űrprogramokban pilóták és repülésmérnökök közül választották ki.
De az iparág növekedésével mindinkább szükség van gazdasági szemléletre, illetve olyan emberekre, akik nagy mennyiségű adattal tudnak dolgozni, tehát könyvelőkre vagy jogászokra. A kommunikáció is egyre fontosabbá válik, hiszen egyre több embernek kell elmondanunk, mit csinálunk. Ahogy nő a magáncégek száma az iparágban, úgy erősödik ez a folyamat.
Az ESA-projekteknél ezért mindössze az alkalmazottak fele mérnök, és folyamatosan vannak nyitott pozícióink. A szakma művelőjének olyan összetett tudása van, hogy az űrjogászat ma az egyik legkelendőbb szakirány a kereskedelmi cégeknél.
– Ha egy magyar diák akarna az ESA-hoz csatlakozni, mit kell tennie?
– Nem kell az ESA alkalmazásában állni ahhoz, hogy az általa szervezett programokon valaki részt vegyen vagy a hírekről értesüljön. Szívesen fogadunk minden jelentkezést, évente legalább kétszáz helyre keresünk embert. Ötezren dolgozunk az ESA-nak és negyvenezren Európa-szerte az űriparban. A lehetőségekre és kihívásokra felkészítésként jött létre az Európai Űrjogi Centrum is, aminek augusztusban Budapest, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adott otthont. A programon hatvan diák vett részt Európa számos országából. Nem mind az ESA-hoz akarnak jelentkezni, de látják, mekkora a kereslet a technológiához, befektetésekhez, szabadalmakhoz értő szakemberekre.
– A politikai megosztottság hogyan befolyásolja a fejlődést?
– A technológia átszövi mindennapjainkat, és ezt jóra kell fordítanunk, például biztosítani kell, hogy fegyvert nem lehet felvinni. Persze a megfigyelés korábban is létezett, de azt nem tekintjük agressziónak. Az űr felfedezése a határok feszegetéséről szól, ami egy tanulási folyamat. A megszerzett tudást kell kamatoztatni. A mai számítógépek az Apollo-program komputerei nyomán fejlődtek ki. Ma már szabályozzuk az űrszemét kérdését: ami felkerül, az le is jön. Politikailag rengeteg a megosztottság, az orosz Luna–25 programból is kiszállt például az ESA a szankciók miatt, de az űr közös tulajdonunk, így bárki ér el benne sikert, az mindig közös lesz.
Borítókép: Alexander Gerst űrsétája során a Nemzetközi Űrállomáson 2014-ben (Fotó: Getty Images/ESA/Alexander Gerst)
