Már nemcsak az asztronautákat, hanem mindenkit vár a világűr

Az első asztronauta-felhívás pilótáknak és repülésmérnököknek szólt. Később rendkívül fitt orvosok, biológusok, fizikusok és kémikusok is bekerülhettek az űrprogramba. A bölcsész- és társadalomtudományok képviselői azonban a mai napig távol maradnak a csillagoktól, ami komoly tévedés – állítja Marco Ferrazzani. Az Európai Űrügynökség (ESA) jogi vezetőjével a világűr és az űrkutatás személyes, jogi és technikai lehetőségeiről beszélgettünk.

IN SPACE - OCTOBER 7: (EDITORIAL USE ONLY) In this handout photo provided by the European Space Agency (ESA), German ESA astronaut Alexander Gerst takes a photo during his spacewalk, whilst aboard the International Space Station (ISS) on October 7, 2014 in Space. Gerst returned to earth on November 10, 2014 after spending six months on the International Space Station completing an extensive scientific programme, known as the 'Blue Dot' mission (after astronomer Carl Sagan's description of Earth, as seen on a photograph taken by the Voyager probe from six billion kilometres away). (Photo by Alexander Gerst / ESA via Getty Images) Fotó: ESA

– Mi a helyzet a felelősséggel? Ha valami történik odafenn, ki áll helyt? Hogyan lehet ezt egy ennyire komplex nemzetközi környezetben kezelni?

– Akár az ESA, akár a NASA vagy a japán és a kanadai űrügynökségek építenek valamit vagy küldenek fel valakit, annak mindig nagyon szabályozott rendszere van, beleértve a jóvátételi felelősséget vagy az esetleges büntetőjogi kategóriákat. Minden küldetés minden asztronautája magasan képzett és megfelel a speciális követelményeknek, így pontosan tudják, hogy a sikeres küldetés lényege az együttműködés. A felmerülő problémákat előre igyekszünk átgondolni és felkészülni mindenre. 

Az együtt dolgozás állami szinten is megjelenik: Európa, az USA, Japán és Kanada saját modulokat készít, és mindannyian igyekszünk hibátlanul dolgozni, nehogy a többieknek is kárt okozzunk. Jogi szinten ez azt jelenti, hogy nem vagyunk felelősek a másik űrügynökség hibájáért, hanem minden ország az általa gyártott eszközökért felel.

 Némileg repülőgépekhez hasonló szabályozási rendszerre kell gondolni. Itt megfelelő biztosítási összegekkel van körbebástyázva, hogy egy hiba mikor terheli a jegyértékesítőt, a repülőgépgyártót vagy a légitársaságot. Természetesen viták mindig lehetnek, a legjobb megoldás ilyenkor a választottbíráskodás. Ez sokkal gyorsabb a klasszikus bírósági útnál, ráadásul olyan emberek tárgyalnak és olyan döntnökök ülnek egymással szemben, akik értenek az adott technikai kérdésekhez. Sokkal inkább az ügyhöz idomítható a mechanizmus, illetve a személyiségi jogokra, az üzleti titkokra is nagyobb figyelmet fordít. Igaz persze, hogy űrjogászként a munkánk túlnyomó többségét az adja, hogy elkerüljük ezeket a helyzeteket. Megszámolni sem tudom, hogy az elmúlt harminc évben hány lehetséges nemzetközi vitaforgatókönyvet vázoltam már fel, csak azért, hogy később ne kerülhessen rájuk sor.

– A globalizált világban várható, hogy kevesebb lesz a vita?

– A kormányzati együttműködések eddig is jók voltak. Nem hiszem, hogy itt változás állna be. Azonban egyre inkább látjuk, hogy a magánszektor is érdeklődik az űripar iránt, főleg a Szilícium-völgyből. Ezek a cégek agresszív üzletpolitikát folytatnak, szeretnek befektetni, de gyors megtérülést is várnak. A profitorientáltság miatt minél több a magánbefektetés, annál több véleménykülönbség várható. Ezért is fontos, hogy a gyors választottbíróságokon intézzük el a vitás kérdéseket. Ez a helyzet új lesz a fejlesztőknek és a jogászoknak is.

– A magáncégek megjelenése színesítheti az űrprogramban részt vevők listáját?

– Az első asztronautákat a klasszikus űrprogramokban pilóták és repülésmérnökök közül választották ki. 

De az iparág növekedésével mindinkább szükség van gazdasági szemléletre, illetve olyan emberekre, akik nagy mennyiségű adattal tudnak dolgozni, tehát könyvelőkre vagy jogászokra. A kommunikáció is egyre fontosabbá válik, hiszen egyre több embernek kell elmondanunk, mit csinálunk. Ahogy nő a magáncégek száma az iparágban, úgy erősödik ez a folyamat. 

Az ESA-projekteknél ezért mindössze az alkalmazottak fele mérnök, és folyamatosan vannak nyitott pozícióink. A szakma művelőjének olyan összetett tudása van, hogy az űrjogászat ma az egyik legkelendőbb szakirány a kereskedelmi cégeknél.

– Ha egy magyar diák akarna az ESA-hoz csatlakozni, mit kell tennie?

– Nem kell az ESA alkalmazásában állni ahhoz, hogy az általa szervezett programokon valaki részt vegyen vagy a hírekről értesüljön. Szívesen fogadunk minden jelentkezést, évente legalább kétszáz helyre keresünk embert. Ötezren dolgozunk az ESA-nak és negyvenezren Európa-szerte az űriparban. A lehetőségekre és kihívásokra felkészítésként jött létre az Európai Űrjogi Centrum is, aminek augusztusban Budapest, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adott otthont. A programon hatvan diák vett részt Euró­pa számos országából. Nem mind az ESA-hoz akarnak jelentkezni, de látják, mekkora a kereslet a technológiához, befektetésekhez, szabadalmakhoz értő szakemberekre.

– A politikai megosztottság hogyan befolyásolja a fejlődést?

– A technológia átszövi mindennapjainkat, és ezt jóra kell fordítanunk, például biztosítani kell, hogy fegyvert nem lehet felvinni. Persze a megfigyelés korábban is létezett, de azt nem tekintjük agressziónak. Az űr felfedezése a határok feszegetéséről szól, ami egy tanulási folyamat. A megszerzett tudást kell kamatoztatni. A mai számítógépek az Apollo-program komputerei nyomán fejlődtek ki. Ma már szabályozzuk az űrszemét kérdését: ami felkerül, az le is jön. Politikailag rengeteg a megosztottság, az orosz Luna–25 programból is kiszállt például az ESA a szankciók miatt, de az űr közös tulajdonunk, így bárki ér el benne sikert, az mindig közös lesz.

Borítókép: Alexander Gerst űrsétája során a Nemzetközi Űrállomáson 2014-ben (Fotó: Getty Images/ESA/Alexander Gerst)