Persze tegyük hozzá, a lányok körében is van elég gond. Rájuk inkább a depresszió és egyéb lelki betegségek leselkednek. Bár az is igaz, hogy mindkét nem körében ugrásszerűen nőtt a szorongással küzdők, depressziósok és a pánikbetegek aránya, sokkal több az öngyilkossági kísérlet.
A nemi szerepek szétesésén túl a közösségi oldalakon és reklámokban megjelenő férfi- és nőkép miatt minden korábbinál messzebb került egymástól az önértékelés és az énideál.
A fiatalok körében általános jelenség a súlyos testképzavar és a vele járó szorongás, illetve a hétköznapi emberi létezéssel kapcsolatos téveszmék. Egy felmérés szerint a fiatal nők jelentős része csak a magas, jóképű és tehetős férfiakkal áll szóba a társkereső alkalmazásokon, de tegyük hozzá, a fiúk nagy része is ideálképének megfelelő lányokat keres. Persze ilyen nagyon kevés akad. Az átlagos fiatalok így nehezen találnak párt ezeken a felületeken, miközben egy kutatás azt mutatta ki, hogy más fórumokon, baráti társaságokban, munkahelyen, szórakozóhelyeken nem is próbálkoznak.
Ennek okai részben maguk a társkereső fórumok. A tapasztalatok szerint ugyanis az ilyen felületek használata rengeteg időt visz el, ám csak kevés esetben vezet hús-vér találkozáshoz, valódi kapcsolathoz pedig még ritkábban. Arra viszont kiválóan alkalmasak, hogy a fiatalok elől eltakarják a valódi kapcsolatépítés minden lehetőségét, lehetetlenné tegyék az udvarláshoz kötődő rutinok felépítését. A tapasztalatok szerint egyre nő azoknak a fiataloknak a száma, akinek fogalmuk sincs, hogyan kell randira hívni valakit, hogyan kell fogadni vagy elutasítani egy ilyen kezdeményezést. Teljes zavarodottságot tükröz e téren az Economist tavalyi felmérése, amely szerint az amerikai fiatalok ötöde úgy véli, már az is zaklatás, ha egy nőt meghívnak egy italra.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!