Trimalchio tivornyája
Hogy mennyire valóságos és mennyire kitalált eset a világtörténelem első nagyszabású házibulija, azt persze nehéz megítélni, de bizonyára nem minden alap nélkül mesél nekünk Petronius Arbiter a meggazdagodott és sikereit megdöbbentő ízléstelenséggel ünneplő Trimalchio lakomájáról. Petronius jól tudta, miről ír. Korának történetírója, Tacitus úgy emlékezett meg róla, mint Néró császár barátjáról és az udvar amolyan divatdiktátoráról, a semmittevés és finomkodó fényűzés mesteréről. Nos, ez a császári életmód-tanácsadó ad részletes leírást a megtollasodott, de műveletlen vidéki kereskedő, Trimalchio lakomájáról, a vendégek beszélgetéseiről, elő-előbukkanó babonáikról, hátborzongató egoizmusukról, durvaságaikról és persze a lakoma ételsoráról, mely – így szól a lakoma önálló kötetben is megjelent egyik feldolgozásának fülszövege:
az ókori szakácsművészet káprázatos fogásait és finomságait tornyozza a mai olvasó elé, aki bizonyára visszafogott lélegzettel és mohó izgalommal szürcsöli majd az ókori írói művészetnek ezeket az ízeit és múlhatatlan zamatait.
Attila lakomája
Petronius ügyesen vegyíti a fogások felsorolását a partieseményekkel (melyek többnyire persze a lakmározás körül forognak) és Trimalchio szónoklataival, melyek pedig éppen olyan bárgyú bölcsességek, álmok és vágyak, mint két évezreddel később Tevje, a tejesember nótája arról, mi minden változna, ha gazdag lenne.
…csészékben cédulákat hordtak körül, egy szolga pedig, akinek ez volt a kötelessége, felolvasta ki mit nyert. Disznóságos ezüst: odavittek egy sonkát, rajta volt néhány ecetes kannácska. Kétszersült hat alma: kétszersültet és hat almát kapott. Deres és folyékony arany: dércsípte szőlőt és attikai mézet. Sült sületlenség: egy darab sültet és jegyzőkönyvet kapott. Gyáva hal ott: nyulat és kárászt vittek neki. Gyökeres békaegérharc: egeret-békát összekötözve és egy csomó céklát kapott, amint sokat nevettünk. Száz meg száz volt ezekből, csakhogy a többit már elfelejtettem.
Persze ne gondoljuk, hogy csak a rómaiak tudtak mulatni. Egy bizánci követ, Priscos rethor részletes beszámolót hagyott ránk Attila nagykirály lakomájáról, amely persze korántsem olyan hedonisztikus, mint Trimalchio orgiája, de hát hogyan másképp találkozhatna egy hanyatló és egy feltörekvő kultúra? A görög 449-ben Maximinos bizánci szenátor írnokaként követségben járt a hun fejedelemnél, s útjáról részletes leírást készített. Jelentésében megemlékezik Attila székhelyéről, mesés fapalotájáról, a hun előkelők épületeiről, és természetesen Attila ünnepi lakomájáról, amelyen a bizánci követekkel együtt maga is részt vett.
Így számol be az eseményről:
A székek a terem két hosszanti fala mentén sorakoztak, középen egy kereveten ült Attila… A lakomán az Attila jobbján lévő helyek voltak az előkelőbbek, a másodrangúak a balján voltak, ahol mi ültünk… A többi barbárnak s nekünk ezüsttálakon pazar ételeket szolgáltak fel, Attila számára nem volt egyéb, mint hús fatálon. Minden egyébben is szerénynek mutatta magát. Vendégei arany- és ezüstkelyhekből ittak, ő fapoharat használt. Öltözete egyszerű volt, csupán a makulátlan tisztaságra volt gondja, sem oldalán viselt kardja, sem barbár csizmájának szíjcsatjai ... nem volt arannyal, ékkövekkel és más drágaságokkal díszítve, mint a többi szkítáké. ... Alkonyatkor fáklyákkal kivilágították a termet, majd két barbár lépett Attila elé, akik saját maguk szerzette dalokat adtak elő Attila győzelmeiről és hőstetteiről. A lakoma résztvevőinek tekintete a két dalnokon függött, egyeseket felvidított az ének szövege, másokat, akiknek eszébe jutottak a háborús emlékek, megrendítettek a dalban előadottak, az idősebbek pedig, akiknek testét s lelkét már elgyengítette a kor és az emlékezés, könnyekre fakadtak.
Kivéve persze a fejedelmet, aki természetesen nemcsak birodalmán, de önmagán is uralkodott.
Jó, belátom én, hogy Attila lakomája nem az a fékeveszett tivornya, amilyenre a népvándorlás korának barbárjait jól ismerő Priscos számított, és leírásából kitűnik, hogy maga is meglepődött a hun lakoma konszolidált voltán, de hát nem lehet minden házibulihoz profi rendezvényszervezőt hívni.
Aranybrokát mező
Ugorjunk előre az időben pár száz esztendőt! Róma hanyatlása, a középkor szomorú belterjessége nem adott sok lehetőséget világraszóló partikra. Hanem aztán a születőben lévő reneszánsz és a vele együtt születő nemzetközi politika új lendületet adott a bulizásnak. Az egyre gyarapodó beszámolók közül vizsgáljuk meg a XVI. század egyik leglátványosabb parádéját: a Calais mellett megtartott francia–angol királytalálkozót, a híres-neves aranybrokátmező-bulit!
Ferenc mindent megtett azért, hogy lenyűgözze angol kollégáját, a hírhedt VIII. Henriket, ezért a találkozó helyszínéül választott semleges területen felépíttetett egy lenyűgöző, aranybrokátból, selyemből, egyszóval a kor legdrágább anyagaiból készült sátorvárost.
A királyi pavilon egy korabeli szemtanú szerint „hatalmasabb volt, mint a csodás egyiptomi piramisok és a római amfiteátrumok”. A dizájnhoz tartozott az udvaroncok dresszkódja, aminek lényege az volt, hogy „bársonyba, szaténba és arany ruhába” kellett öltöznie mindenkinek. Az angol udvar sátrainak rojtjai és bojtjai Tudor-színekben pompáztak, itt-ott a királyi jelmondatok voltak olvashatók, máshol pedig Tudor-rózsák és „királyi vadállatok” (oroszlánok, agarak, sárkányok stb.) képviselték a díszítést. A francia udvar hasonlóan pompás pavilonokat kapott. A bulihoz tartozott két vörösbort okádó szökőkút, lakomák, bankettek, lovagi tornák, no meg persze az udvarhölgyek kegyes jóindulata, amit Ferenc is, Henrik is lelkesen fogadott. Lett is nagy barátság a királytalálkozóból.
Ünnepségek Versailles-ban
És, ha már szó került a francia királyokról, nem feledkezhetünk meg a versailles-i grandezza legnagyobb eseményeiről, a Napkirály udvarában tartott ünnepségekről. A populáris hagyomány úgy tartja, hogy a híres kastélyban és még híresebb parkjában éjjel-nappal állt a bál, de valójában XIV. Lajos korában csak négy nagy ünnepélyt tartottak Versailles-ban, igaz a köztes időkben is volt alkalom a szórakozásra.
XIV. Lajos első nagy partiját hatszáz vendégnek adta.
Az elvarázsolt sziget örömei címen megrendezett bulit 1664 májusában tartották, hivatalosan Ausztriai Anna királyné tiszteletére, nem hivatalosan azonban azért, mert így akart a király a hivatalos szeretője, Louise de la Vallière kisasszony kedvében járni. A parádé egy hétig tartott, s a címadó Ariosto-darab előadása mellett balett, tűzijáték és mindenféle program szórakoztatta a vendégeket. A várható menetrendet kisebb kötet, egy 58 oldalas prospektus részletezte.
