A történet az egyetemes régészet legizgalmasabb babonája, amely Lord Carnarvon nővére szerint úgy kezdődött, mint Aladdin csodalámpájának története, és úgy ért véget, mint egy görög monda a bosszúálló nemezisről. A XIX. század végén komoly archeológiai pezsgés jellemezte a tudományos köröket. 1873 nyarán Heinrich Schliemann felfedezte a Priamosz kincsének nevezett aranyleletet, és azonosította a hajdani Trója romjait. A következő két évtizedben is talált leleteket, az 1889-es és az 1890-es tudományos konferenciákon igazolták állításait. Schliemann Mükénét is feltárta, újabb aranyleletre bukkanva. Másokat is magával ragadott a múlt izgalma. Az 1880-as években fedezték fel Közép-Amerikában Chichen Itza romjait, az 1890-es évek végén Babilon maradványait.
Howard Carter a londoni Kensingtonban, szegény művészcsaládban született, egy évvel Schliemann felfedezése után, 1874. május 9-én. Apja egyiptomi témájú képei elől el sem lehetett rángatni. Régész akart lenni, ám akkoriban nem képeztek archeológusokat az egyetemeken, így az első alkalommal fejest ugrott a kutatásba. Apja kapcsolatain keresztül jutott el a tizenhét évesen Egyiptomba, ahol régészek mellett segédkezhetett, és megtanulhatta, hogyan kell feltárni az ősi sírokat. Pár év múlva komolyabb állásokat is betölthetett, 1899-ben az Egyiptomi Régiségek Szolgálatnál lett a felső-egyiptomi ásatások felügyelője. Feltárásokat vezetett, majd találkozott Lord Carnarvonnal, a lelkes és gazdag amatőr régésszel, akivel Tutanhamon sírját keresték. A lord különleges figura volt. A régészet regényében C. W. Ceram így írt róla:
Sportember, műgyűjtő, gentleman és világjáró keverékének úgyszólván kizárólag Angliában honos típusát képviseli. Cselekedeteiben realista, érzelmeiben romantikus lélek.
Howard a kutatási engedélyét úgy kapta meg: úgysem talál semmit. A szakma egyöntetű véleménye az volt, hogy a Királyok völgyében már mindent feltártak, amit lehetett. Mégsem adta fel, és amikor egy földbe vájt lépcsőt, majd egy lezárt kaput talált, így írt barátjának, aki éppen Londonban volt:
Végre csodálatos felfedezésre jutottam a völgyben! Nagyszerű, töretlen pecsétekkel ellátott sírra találtam.
A lord hamarosan megérkezett, és a felfedezők 1922 novemberében behatoltak a sírkamrába. Carter később így fogalmazott: „Bizonyos, hogy az ásatások történetének folyamán eddig még soha senki nem látott ilyen csodálatos dolgokat, mint amilyeneket gyertyánk fénye itt elénk tárt.” A négy kamrából álló sírban több ezer tárgyat találtak. Aranyból, drágakövekből, féldrágakövekből, nemesfából készült alkotások mellett a kamrákban ruhadarabokat, használati tárgyakat, virágmaradványokat, de még gyümölcsmagokat is felfedeztek. Az ifjú király múmiáját 143 arany ékszer díszítette, aranykoporsójának súlya 1110,4 kg volt. Soha korábban ilyen gazdag felfedezést nem tett senki.
Az érintetlenül megtalált sír felszította az ókori Egyiptomhoz kapcsolt misztikus fantáziákat.
Amikor 1923. április 5-én meghalt Lord Carnarvon, egyre vadabb legendák születtek: lesújtott „a fáraó átka”. A szóbeszéd szerint Carnarvon a halálos ágyán Tutanhamon nevét ismételgette, és amikor kilehelte a lelkét, kialudtak a lámpák a kórházban (mások szerint egész Kairóban), Londonban élő kutyája fájdalmasan felvonyított és kimúlt. Néhány héttel később Audrey Herbert ezredes, Lord Carnarvon öccse halt meg, majd az őt ápoló nővér. Következett Carter személyi titkára, Richard Bethell és az ő apja, majd Jafleur professzor, aki a sírból előkerült tárgyakat vizsgálta, továbbá Arthur Cruttenden Mace, bár ő éppen csak belépett a sírba. Douglas Reed és Douglas Derry professzorok is elhunytak, ahogy Lord Carnarvon felesége is. Evelyn White depressziós lett, felakasztotta magát, Howard Carter kanáriját pedig megmarta egy kobra. Összesen 26 halálesetet kapcsolnak a fáraó átkához, mivel a sírkamra kinyitásánál ennyien voltak jelen.
A kutatók közül jó páran valóban meghaltak egy-két éven belül. Lord Carnarvon minden bizonnyal egy korábbi autóbaleset szövődményeiben hunyt el, George Jay Gould 1923. május 16-án tüdőgyulladásban, Ali Kamel Fahmit 1923. július 23-án a felesége lőtte fejbe, Audrey Herbert 1923. szeptember 26-án egy fogászati kezelés után kialakult vérmérgezésben halt meg, Woolf Joelt 1923. november 13-án lelőtték Johannesburgban, Archibald Douglas-Reid 1924. január 15-én a rendszeres röntgensugárzás miatt halt meg (ő vizsgálta röntgenkészülékkel a múmiát), Lee Stackot 1924. november 19-én egy bérgyilkos lőtte le Kairóban.
