75 éves lenne Nagy Gáspár, a rendszerváltás kiemelkedő alakja

A hetvenöt éve született Nagy Gáspár poétikai alapállását a paraszti mindennapok rendje és a katolicizmus hagyományvilága határozta meg. Ugyanakkor már fiatalon elköteleződött a magyar történelmi sorskérdések és a társadalmi problémák lírai kifejezése mellett. Ennek jegyében közéleti szerepet is vállalt. Részt vett a rendszerváltozás szellemi előkészítésében, és alapító szerkesztője volt a hosszú idő óta első független folyóiratként 1988-ban megindult, Hitel című lapnak.

Nagy Gáspár szobra Fotó: Kovács Tamás

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc vérbe fojtásának szörnyű traumáját fiatal felnőttként tapasztalta meg. Az 1968-as prágai tavaszt és annak a Varsói Szerződés tagállamai (köztük Magyarország) általi leverését követően formálódó költői világának egyik vezető témáját a történelem, valamint a társadalmi kérdések adták. De szövegeinek tematikáját a szabad választás lehetőségének, vagyis a körülmények általi determináltság problémái éppúgy meghatározták, mint a népi és nyelvi hagyomány vállalása vagy a személyesség kérdései. Minden olyan alkotónak, aki hamar megtalálja költői nyelvét, egyben sajátos világot teremt, szűknek bizonyul az irodalmi irányzatok és divatok által rákényszeríteni próbált mundér. A népi és az urbánus irányzat kétpólusú keretei értelmezhetetlenek voltak Nagy Gáspár számára, hiszen szintetizáló, integráló művész volt, aki a látomásos líra és a neoavantgárd eszköztárát is be tudta illeszteni költői világába, akárcsak a népnyelvünkben élő örökségünket.

A költészethez való viszonyát Az emlékezés joga. Tűnődések a költészetről (1988) című előadásában fejtette ki, amelyben többek között a következőket mondta. „A költészetet végül is egy mély emberi találkozásnak, heves párbeszédnek gondolom. Találkozunk önmagunkkal, hogy ítélkezzünk önmagunk felett, s ez belső párbeszéddé fajulhat az igazság és hazugság dolgában. Személyen belüli vihar, mély hullámokat kavaró. Lehet győzni és lehet veszíteni. Lehet hamisan tovább beszélni, és lehet hangtalanul is élni a költészetet a Pokol és Isten közelében. Érteni vélem a nagy elcsöndesedők indokait, akik kihunyva is ott vannak az égboltozaton.”

Mint a közélet és a történelem mellett elkötelezett ember, Nagy Gáspár sem maradt ki korának társadalmi és politikai folyamataiból. Az 1980-as évek elején a Magyar Írók Szövetsége egyik titkáraként dolgozott, majd komoly szerepet vállalt a rendszerváltozás szellemi előkészítésében és annak lefolytatásában. A tatabányai Új Forrás című folyóiratban jelent meg az Öröknyár: elmúltam 9 éves, míg a szegedi Tiszatájban A Fiú naplójából című verse, amelyek rendszerváltó szövegeknek tekinthetők. Utóbbi miatt a Tiszatáj folyóiratot fél évig nem jelentette meg az államhatalom, a szerkesztőségét pedig leváltották. A forradalom mint a magyar nép szabadságigényének jogos megnyilvánulása elleni katonai föllépést és az azt követő megtorlást elítélő, a bűnösök néven nevezését követelő verset, valamint a kádári puha diktatúra szürke világának leírását nem nézte jó szemmel az Aczél György és Berecz János nevével fémjelzett kádári kultúrpolitika.

Az előbbiben Nagy Imre, a forradalom kivégzett miniszterelnökének a monogramja adja a rímet, az utóbbiban pedig Kádár János puhának nevezett kommunista diktatúrájának – amelynek egyik alapja, Nagy Gáspár szavaival, „a teletömött gyomor békessége” – plasztikus leírása verte ki a biztosítékot. „Egyszer majd el kell temetNI / és nekünk nem szabad feledNI / a gyilkosokat néven nevezNI!” (Öröknyár: elmúltam 9 éves, 1983) „…és a csillagos estben ott susog immár harminc / évgyűrűjével a drága júdásfa: ezüstnyár rezeg / susog a homály követeinek útján s kitünteti őket / lehulló ezüst-tallérokkal érdemeik szerint illőn… // …és ha jön a nyüszítve támadó gyávaság / a rémület hókuszpókusza? – akkor eljönnek ablakod / alá a szegényes alkuvások vénei-ifjai mint mindenre / elszánt hittérítők s beárad a dögszag: a teletömött / gyomor békessége meg az ígéretekkel megtelt szemek / tócsafénye és fénytelen homálya…” (A Fiú naplójából, 1986)

Nagy Gáspárnak az imént idézett versei miatt távoznia kellett írószövetségi állásából, majd a rendszerváltozás idején a Magyar Demokrata Fórum szellemi holdudvarába tartozó értelmiségiként vállalt szerepet, és szerkesztette a Hitel című folyóiratot 1988-tól. A szocialista pártállami diktatúra megszűnte és a rendszerváltozás folyamatainak jogi lezárulta után irodalmi munkásságának megbecsüléseként előbb 1990-ben József Attila-, majd 2000-ben Kossuth-díjat kapott.

Pécsi Györgyi József Attila-díjas irodalomtörténész így méltatta költői munkásságát. „Nagy Gáspár organikusan alakuló értéktanúsító költészete a századvég és az ezredforduló egyik legjelentősebb költészete. Élete a legkiválóbb tragikus magyar költők példája szerint, törésmentesen fonódott egybe műveivel. Kivételes jelleme, hajlíthatatlan erkölcsi következetessége, a világban való egyértelmű, félreérthetetlen és félremagyarázhatatlan jelenléte miatt azonban költészete több mint »csak« jelentős költészet: a verseivel tökéletesen egybesimuló életével visszaadta a szavak hitelét és jelentését, megerősítette az alapvető erkölcsi értékeket és az ember létbevetett bizalmát, hitét. Bátorítólag üzeni: »a remény sohasem meghaló / ha minden utolsó szalmaszál / ABBÓL A JÁSZOLBÓL VALÓ«.”