A modern kori olimpiai mozgalom vezéralakja, Pierre de Coubertin vezetésével 1894-ben alakult meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB). A játékok alapelveit lefektető charta megfogalmazásában Kemény Ferenc magyar sportszervező is tevékenyen részt vett, aki még a Sorbonne egyetemen fűzte szorosabbra barátságát a báróval. Amíg Georgiosz Averoff görög milliomos nem támogatta az athéni rendezést, nem volt kézenfekvő, hogy a görög főváros ad otthont az első újkori olimpiának. Kemény Ferenc felajánlotta, hogy Budapest vállalná az eseményt, az ugyanis pont egybe esett volna az 1896-os millenniummal, amihez amúgy is számos infrastrukturális fejlesztés kapcsolódott.

Magyarországot különleges viszony fűzi az olimpia eszményéhez
– A sport már a Monarchia idején is erősítette a nemzeti identitást, ekkor alakultak meg az első sportegyletek, és a rengeteg pozitív hatás mellett jó eszköz volt az önállósodási törekvések megmutatására is – mesél az olimpiai mozgalom kezdeti évekről Géczi Gábor, a Testnevelési és Sporttudományi Egyetem sportmenedzsment tanszékének vezetője.
Budapest 1916-ban és 1920-ban pályázott a rendezés jogára, előbbi azonban a világháború miatt elmaradt, utóbbit pedig a sportdiplomáciába is begyűrűző politikai felfogás szerint nem tarthatta vesztes ország, így a néhány évvel korábban még biztos befutónak tűnt Budapest helyett végül Antwerpen kapta a rendezés jogát.
Ez volt az első csonka olimpia, ahol nem engedték indulni a vesztes országok sportolóit. – Igazán markáns politikai színezetet csak a trianoni békediktátum után kapott az olimpia. A nagyon kevés 35 ezer főben maximalizálták a katonák számát, a levente- és a cserkészmozgalmak mellett azonban a sport segítette a fiatalok harckészültségének szinten tartását. A magyar küldöttség már akkor is különösen erősnek számított, mert a kiállás eszköz volt az egyharmadára zsugorodott ország számára, hogy megmutassa magát, és ez a tradíció ma is élénken tartja magát – teszi hozzá Géczi Gábor.
A nemzeti identitásépítés mellett az olimpia a polgárosodással is összefonódott. Egyre többen költöztek a városokba, és az átalakuló munkaviszonyok következtében megszülető szabadidő eltöltésére a sport adott lehetőséget: egyre-másra alakultak az egyletek.
A húszas-harmincas években már nemcsak az arisztokraták és a nagypolgárok űzhettek különféle sportokat. Trianon után törvényben rendelték el, hogy az ezer fő feletti nagyvállalatoknak sportolási lehetőséget kell biztosítaniuk a dolgozóknak. Az állam területeket is adott ezekhez, a nagy gyárak itt foci-, atlétikapályát építettek és sportegyesületeket alapítottak, ez pedig kiugrási lehetőséget biztosított a munkásosztálynak
– mondja Géczi Gábor, hozzátéve, hogy a szegényebb sorból jövőknek a sport ma is motiváció, a jómódban felnővő fiatalok erre már kevésbé fogékonyak, pedig identitásuk megszerzésének a terepéről van szó.