Mezítlábas szabadságkeresés – ma 35 éve hunyt el Csengey Dénes

A tragikusan fiatalon elhunyt Csengey Dénes szellemi hagyatékát úgy gondozzuk helyesen, ha olvassuk írásait.

Budapest, 1989. március 11. Csengey Dénes, a párt alapító tagja tapsol a Magyar Demokrata Fórum első országos gyűlésén, ahol mintegy félezer küldött gyűlt össze, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem aulájában. MTI Fotó: Pintér Márta Fotó: Pintér Márta

A magyarországi rendszerváltozásnak számos ikonikus pillanata és felejthetetlen arca van. Vitathatatlanul ez utóbbiak közé tartozik Csengey Dénes, aki a népi gyökerű ellenzéki mozgalom képviselője volt az 1980-as évek második felében, majd alapító tagja a rendszerváltozás alatti és közvetlenül utáni legerősebb magyar politikai erőnek, a Magyar Demokrata Fórumnak. Novellistaként, regényíróként, költőként, kritikusként, szerkesztőként, esszéistaként és színpadi művek szerzőjeként, valamint irodalomszervezőként és politikusként egyaránt ismert volt saját korában a most harmincöt éve, tragikusan fiatalon elhunyt Csengey Dénes (Szekszárd, 1953. január 24. – Budapest, 1991. április 8.), aki emellett a gyermekcipőben járó – sőt a járást inkább még csak tanulgató – magyar demokrácia politikatörténetének egyik fontos alakja.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy inkább alkotó értelmiségiként kell helyet kapnia a nemzeti emlékezetünkben, semmint a kicsinyes napi politikai küzdelmekben fölőrlődött politikusként, bár ebben az életszerepében is komoly erkölcsi mintát adott.

Rövid élete alatt – hiszen mindösszesen harmincnyolc év adatott neki (persze így is jóval idősebb volt halálakor, mint a 26 évesen elhunyt Petőfi, vagy a 32 éves korában öngyilkossá lett József Attila) – dolgozott fizikai munkásként éppúgy, mint képesítés nélküli népművelőként. Az 1970-es–80-as évek fordulóján a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem hallgatója volt, ahol magyar–történelem szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett. Első publikációja is a cívisváros patinás Alföld című folyóiratában jelent meg. Ezt követték nemzedéki kérdéseket feszegető novellái, valamint történelmi művekről és kortárs irodalmi szövegekről írott markáns hangnemű és egyenes — azaz sokszor zavarba ejtően nyílt és egyértelmű fogalmazású — kritikái. Később folyóiratokban, többek között a Mozgó Világban és napilapokban, köztük a Magyar Nemzetben is publikált, 1988-ban pedig az államszocialista politikától független egyik első irodalmi és kulturális lap, a Hitel szerkesztőségének munkatársa lett. Korábban a Fiatal Írók József Attila Körének titkáraként tevékenykedett, s igyekezett összekapcsolni az 1950-es években született, és Csengey pályájának indulása idején az irodalom színterére lépő, Zalán Tibor elnevezésével „arctalan nemzedéket”.

Első kötetét („…és mi most itt vagyunk”, 1983) – szintén a nemzedékének összetartása és összetartozása jegyében – Cseh Tamás és Bereményi Géza alkotói világáról, s annak hatástörténetéről és értelmezési lehetőségeiről írta. Regénye, novellái és kritikái mellett jellegzetes műfaja volt az esszé. Történeti és irodalmi esszéi (A kétségbeesés méltósága, 1988), valamint közéleti írásai és megnyilatkozásai (Mezítlábas szabadság, 1990) is külön kötetben jelentek meg. Előbbinek kiemelkedő darabja az Eötvös Józsefről, illetve a magyar nemzeti liberális hagyományról írott esszéje, amely ma is számos megfontolásra érdemes gondolatot tartalmaz. Mint például ezt: „A politika mezőire besodort szabadságkeresés magától adódó társadalmi programként társítja maga mellé a romantikus-individuális irányt még a keresztény érzületből táplálkozva kísérő egyenlőségeszményt is […], és ez a lépés közvetlenül a polgári átalakulás, a demokrácia kérdéseihez vezeti el Eötvöst. Ezek pedig Magyarországon […] a sajtószabadsággal kezdődnek el, az érzékenyen és korlátozás nélkül működő társadalmi nyilvánossággal, amely lehetővé teszi, hogy a polgári átalakulás, a reform erői és ellenfelei világosan megmutatkozzanak, csoportosuljanak és megmérkőzzenek, céljai körül kialakuljon a közmegegyezés, és megnyilvánuljanak a politikai harcban eldöntendő összeférhetetlenségek. A sajtószabadság mindenféle átalakító szándék lélegzetvétele, elemi lét alapja.” Eötvösről szóló esszéjének utolsó gondolatai pedig ezek:

Németh László írja: »1850 és 1880 között a magyarság nem harminc évet, hanem három századot öregedett. Öregedett – bonyolultabb lett és gonoszabb. Megvalósította Széchenyi reformjait, és kiirtotta magából Széchenyi szellemét.« Eötvös József szelleme, a politikai demokrácia kivívásáért folyó iszapbirkózások közben a magasabb, egyetemesebb célokat nem szem elől veszítő értelmiségi magatartás-sugallata sem járt különbül. Csak mostanában kezdjük újra tanulni.

Mindezek mellett Németh Lászlóról éppúgy írt, mint saját korának szociográfiai törekvéseiről, vagy éppen a cigányság irodalmi reprezentációjáról, illetve a roma alkotók helyéről és szerepéről a kortárs magyar irodalomban. Roppant széles látókörű és rendkívül nagy érdeklődési területű emberként elsősorban a szellemi nyitottság jellemezte, ugyanakkor határozott küldetéstudattal és erős igazságérzettel bírt: ezek voltak azok a fundamentumok, amelyek a gondolatait leginkább meghatározták és a tollát leginkább előre vitték. Monodrámáit néhány évvel ezelőtt összegyűjtve adták ki önálló kötetben (Három monodráma, 2021). Ezek közül a Mélyrepülést érdemes kiemelni, amely a 80-as évek végén, Cseh Tamás zenéivel és előadásában több mint ötven előadást élt meg a budapesti Katona József Színházban. Válogatott versei a Távmondat (2022) című kötetben láttak napvilágot nemrégiben. A Mélyrepülésben olvasható, illetve hangzik el a Ha nem találom című szöveg. „Ha nem találom, nincsen vétkem, / ha kiszolgálom, tőlem féljen, / ha megfeszítem, hozzáfértem. // Fölöttem forgó száraz szélben, / a vérkörömben, egy hóesésben / jöhet még értem, s így lesz végem.”

Az erdélyi falurombolás elleni budapesti tüntetés 1988. június 27-én. Előtérben Fodor János riporter és Csurka István, hátrébb Csengey Dénes. Forrás: Fortepan / Szebeni András 

Csengey Dénes a 80-as évek második felében a népi ellenzékhez csatlakozott, részt vett a monori összejövetelen, majd a lakiteleki találkozón, 1987-ben pedig az MDF alapító tagja lett, s haláláig az országos elnökség munkájában is részt vett. Elhíresült politikai jelmondata: „Európába, de mindahányan!” A kommunizmus bukása utáni első szabad parlamenti választásokon, 1990-ben országgyűlési képviselővé választották, pártja Zala megyei listájáról szerzett mandátumot. Szemes Péter áttekintő igényű nagyesszét írt életművéről Utak a szabadsághoz címmel. Ebben megállapította:

Csengey Dénes elszomorítóan korán véget ért élete folyamán maradandó értékű művet alkotott. Miként emberi erényei eltanulása, személyes példájának átvétele, úgy az is immár rajtunk, utókorán múlik, hogyan őrizzük emlékezetét, s hogyan sáfárkodunk kincses szellemi hagyatékával.

Csengey szellemi hagyatékát úgy gondozzuk helyesen, ha olvassuk szövegeit: mély és eredeti gondolatiságú esszéit, nemzedéki, társadalmi és egyéni problémákat egyaránt megjelenítő prózáit, sűrű szövetű drámai alkotásait és a magyar líra – s benne a közéleti költészet évszázados – nemes tradícióihoz csatlakozó verseit. Így válnak korunkban is, halála után immár évtizedekkel élővé és jelenvalóvá a gondolatai.

Borítókép: Csengey Dénes (Fotó: MTI/ Pintér Márta)