Első kötetét („…és mi most itt vagyunk”, 1983) – szintén a nemzedékének összetartása és összetartozása jegyében – Cseh Tamás és Bereményi Géza alkotói világáról, s annak hatástörténetéről és értelmezési lehetőségeiről írta. Regénye, novellái és kritikái mellett jellegzetes műfaja volt az esszé. Történeti és irodalmi esszéi (A kétségbeesés méltósága, 1988), valamint közéleti írásai és megnyilatkozásai (Mezítlábas szabadság, 1990) is külön kötetben jelentek meg. Előbbinek kiemelkedő darabja az Eötvös Józsefről, illetve a magyar nemzeti liberális hagyományról írott esszéje, amely ma is számos megfontolásra érdemes gondolatot tartalmaz. Mint például ezt: „A politika mezőire besodort szabadságkeresés magától adódó társadalmi programként társítja maga mellé a romantikus-individuális irányt még a keresztény érzületből táplálkozva kísérő egyenlőségeszményt is […], és ez a lépés közvetlenül a polgári átalakulás, a demokrácia kérdéseihez vezeti el Eötvöst. Ezek pedig Magyarországon […] a sajtószabadsággal kezdődnek el, az érzékenyen és korlátozás nélkül működő társadalmi nyilvánossággal, amely lehetővé teszi, hogy a polgári átalakulás, a reform erői és ellenfelei világosan megmutatkozzanak, csoportosuljanak és megmérkőzzenek, céljai körül kialakuljon a közmegegyezés, és megnyilvánuljanak a politikai harcban eldöntendő összeférhetetlenségek. A sajtószabadság mindenféle átalakító szándék lélegzetvétele, elemi lét alapja.” Eötvösről szóló esszéjének utolsó gondolatai pedig ezek:
Németh László írja: »1850 és 1880 között a magyarság nem harminc évet, hanem három századot öregedett. Öregedett – bonyolultabb lett és gonoszabb. Megvalósította Széchenyi reformjait, és kiirtotta magából Széchenyi szellemét.« Eötvös József szelleme, a politikai demokrácia kivívásáért folyó iszapbirkózások közben a magasabb, egyetemesebb célokat nem szem elől veszítő értelmiségi magatartás-sugallata sem járt különbül. Csak mostanában kezdjük újra tanulni.
Mindezek mellett Németh Lászlóról éppúgy írt, mint saját korának szociográfiai törekvéseiről, vagy éppen a cigányság irodalmi reprezentációjáról, illetve a roma alkotók helyéről és szerepéről a kortárs magyar irodalomban. Roppant széles látókörű és rendkívül nagy érdeklődési területű emberként elsősorban a szellemi nyitottság jellemezte, ugyanakkor határozott küldetéstudattal és erős igazságérzettel bírt: ezek voltak azok a fundamentumok, amelyek a gondolatait leginkább meghatározták és a tollát leginkább előre vitték. Monodrámáit néhány évvel ezelőtt összegyűjtve adták ki önálló kötetben (Három monodráma, 2021). Ezek közül a Mélyrepülést érdemes kiemelni, amely a 80-as évek végén, Cseh Tamás zenéivel és előadásában több mint ötven előadást élt meg a budapesti Katona József Színházban. Válogatott versei a Távmondat (2022) című kötetben láttak napvilágot nemrégiben. A Mélyrepülésben olvasható, illetve hangzik el a Ha nem találom című szöveg. „Ha nem találom, nincsen vétkem, / ha kiszolgálom, tőlem féljen, / ha megfeszítem, hozzáfértem. // Fölöttem forgó száraz szélben, / a vérkörömben, egy hóesésben / jöhet még értem, s így lesz végem.”
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!