Rapcsák András (1943–2002) értelmiségi szülők gyermekeként szocializálódott és az entellektüel lét volt az elsődleges közege. A tudomány és a kultúra gyermekkorától kezdve belengte mindennapjait. Sikeres érettségi után egyetemi tanulmányokat folytatott, majd – mintegy „atyai örökségként” – a tudományos pályára lépett a napi mérnöki munka mellett, s doktori címet szerzett.

Különös képessége volt integrálni az embereket. Vezetőként aztán – hiszen előbb állami vállalat, majd saját cég élén dolgozott hosszú ideig – megfelelően tudta motiválni a vele együtt dolgozókat és megvolt az a képessége is, hogy mindenkivel szót tudjon érteni. Ez utóbbi a politikai életben különösen fontos, s hangsúlyozottan igaz az önkormányzati szférára. A települési politika és a lokális közélet ugyanis mindig aktív és jelenlévő szereplőket, vezetőket igényel, akik a közösséggel együtt képesek alakítani a város – jelen esetében az 1990-as évek Hódmezővásárhelye – jövőjéről alkotott képet, illetve megtervezni a megvalósításához szükséges utat és kijelölni annak mérföldköveit.
Rapcsák András nemcsak a műszaki értelmiségi kollégái, de a művészek, tudósok és – egyáltalán nem utolsó sorban – a vásárhelyi városlakók körében egyaránt jól érezte magát. Megtalálta a hangot a külvárosi kocsma közönségével éppúgy, mint az akadémikusokkal. Visszaemlékezésekből kiderül: elismerést, szimpátiát, tiszteletet és megbecsülést váltott ki mindkét említett körben.
Szenvedélye volt az olvasás. Nem volt olyan nap, hogy ne lett volna a kezében könyv. A függvénytáblázatokat és a matematikai vagy a műszaki tudományokhoz kapcsolódó szakkönyveket éppúgy bújta, mint a művészeti albumokat vagy éppen a klasszikus- és a ponyvaregényeket. Nagy lángon égő ember volt – mondták róla egybehangzóan a hozzá közelállók –, aki mindig gondolkodott valamin, akinek nem volt üresjárat a napjaiban, s aki igyekezett minden idejét kihasználni. De sportember is volt: teniszezett, sakkozott.
Szoros és évszázados családi szálak kötötték Hódmezővásárhely városához.
Ősei éltek a falai között, majd fiatal korában gyakran járt rokonaihoz, később pedig – első házasságának végével – itt lelt befogadó közegre: munkahelyre, megértő társra és szerető családra. Ott lett aztán sikeres vállalkozó, ismert közéleti szereplő, városépítő polgármester és országgyűlési képviselő.