Rapcsák András (1943–2002) értelmiségi szülők gyermekeként szocializálódott és az entellektüel lét volt az elsődleges közege. A tudomány és a kultúra gyermekkorától kezdve belengte mindennapjait. Sikeres érettségi után egyetemi tanulmányokat folytatott, majd – mintegy „atyai örökségként” – a tudományos pályára lépett a napi mérnöki munka mellett, s doktori címet szerzett.
Különös képessége volt integrálni az embereket. Vezetőként aztán – hiszen előbb állami vállalat, majd saját cég élén dolgozott hosszú ideig – megfelelően tudta motiválni a vele együtt dolgozókat és megvolt az a képessége is, hogy mindenkivel szót tudjon érteni. Ez utóbbi a politikai életben különösen fontos, s hangsúlyozottan igaz az önkormányzati szférára. A települési politika és a lokális közélet ugyanis mindig aktív és jelenlévő szereplőket, vezetőket igényel, akik a közösséggel együtt képesek alakítani a város – jelen esetében az 1990-as évek Hódmezővásárhelye – jövőjéről alkotott képet, illetve megtervezni a megvalósításához szükséges utat és kijelölni annak mérföldköveit.
Rapcsák András nemcsak a műszaki értelmiségi kollégái, de a művészek, tudósok és – egyáltalán nem utolsó sorban – a vásárhelyi városlakók körében egyaránt jól érezte magát. Megtalálta a hangot a külvárosi kocsma közönségével éppúgy, mint az akadémikusokkal. Visszaemlékezésekből kiderül: elismerést, szimpátiát, tiszteletet és megbecsülést váltott ki mindkét említett körben.
Szenvedélye volt az olvasás. Nem volt olyan nap, hogy ne lett volna a kezében könyv. A függvénytáblázatokat és a matematikai vagy a műszaki tudományokhoz kapcsolódó szakkönyveket éppúgy bújta, mint a művészeti albumokat vagy éppen a klasszikus- és a ponyvaregényeket. Nagy lángon égő ember volt – mondták róla egybehangzóan a hozzá közelállók –, aki mindig gondolkodott valamin, akinek nem volt üresjárat a napjaiban, s aki igyekezett minden idejét kihasználni. De sportember is volt: teniszezett, sakkozott.
Szoros és évszázados családi szálak kötötték Hódmezővásárhely városához.
Ősei éltek a falai között, majd fiatal korában gyakran járt rokonaihoz, később pedig – első házasságának végével – itt lelt befogadó közegre: munkahelyre, megértő társra és szerető családra. Ott lett aztán sikeres vállalkozó, ismert közéleti szereplő, városépítő polgármester és országgyűlési képviselő.
Szokás mondani: az embernek, ahhoz, hogy sikeres legyen, szerencsére is szüksége van, s ma már a gazdálkodástudomány is számon tartja a kedvező véletlen fogalmát. Hajlamosak vagyunk azonban figyelmen kívül hagyni a tervezést, a munkát és a képességeket, amelyek elválaszthatatlanok a szakmai, a magánéleti és – mint láthatjuk Rapcsák András példáján is – a közéleti sikerességtől. Nem pusztán jó időben volt jó helyen, de ki tudta használni a kínálkozó lehetőségeket, amelyek során nem csupán saját egyéni ambícióira gondolt, hanem a közösség (a rábízott vállalat, város, vagy éppen politikai család) sikerességében is. A sikeres vállalkozó a felemás (majdhogynem döntetlen) eredményt hozott első szabad hódmezővásárhelyi helyhatósági választások után a rendszerváltozást megértő és a kínálkozó gazdasági, társadalmi és politikai átalakulásokat befolyásolni akaró (és arra képes) szereplőként tűnt fel a helyi közéletben. S válhatott az első demokratikusan megválasztott polgármesterévé Vásárhelynek.
A szervezés- és vezetéstudomány napjainkban már önálló diszciplína. Rapcsák András ezt – akkor még – nem tanulta, nem tanulhatta. A vezetői szerepet részben életpéldái nyomán sajátította el: édesapja nemcsak kiváló tudományszervező volt, de vezető is, évekig ugyanis a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem rektoraként tevékenykedett. Fiát személyes tapasztalatai is segítették: kreativitását nemcsak találmányokra, szervezetfejlesztésre, tudományos kutatásokra, publikációkra és szabadalmakra fordította, de a vállalatvezetésben is hasznosította. A saját hasznán és olykor a saját kárán, de mindenképpen önnön anyagi és szellemi kockázatvállalása révén. Ennek eredményeként Hódmezővásárhely első privát gazdasági társasága ügyvezetőjeként is ismertséget és közmegbecsülést szerzett az 1980-as évek végén.
A kivételes emberekre szokták azt mondani, hogy megelőzték a korukat.
Rapcsák Andrásra természetesen ez is igaz. Csakhogy ahhoz, hogy képesek legyünk megelőzni a korunkat, ahhoz olyan képességekre és kompetenciákra van szükség, mint a stratégiai tervezés, a rendszerekben való gondolkodás, illetve a jövőben jelentkező kihívások és lehetőségek számbavétele. Tudós emberként és egyben gazdasági vezetőként Rapcsáknak volt lehetősége ezen képességeket kialakítani, hogy aztán városvezetőként a helyi közösség (sőt mint ma már látszik, ezen közösség következő nemzedékei) számára tudjon maradandót alkotni.
A polgármesteri posztját és az országgyűlési képviselői mandátumát sohasem pusztán célnak, hanem mindig eszköznek tekintette. Éppen mérnöki, azaz stratégiai szintű gondolkodásának köszönhetően a polgármestereként és parlamenti képviselőként rendelkezésre álló lehetőségeit az általa vezetett város és az általa képviselt térség érdekében tudta kamatoztatni.
Harminc éve, első parlamenti ciklusa kezdetén a következőket olvashattuk a Délmagyarország című Csongrád-Csanád vármegyei lapban.
Dr. Rapcsák elért győzelmének elemzése kapcsán kiemelte: abban feltehetően szerepet játszott, hogy a KDNP jelöltjeként csaknem nyolcvan kampánygyűlésen, illetve lakossági beszélgetésen, találkozón vett részt, ahol ismertethette programját. De ennél döntőbb lehetett az a tény, hogy Vásárhelyen, sőt a régióban is ismert volt négyéves polgármesteri tevékenysége. Ennek kapcsán persze dr. Rapcsák András – kissé ironikusan – kitért politikai ellenfeleinek ehhez nyújtott »segítségére«. Kiemelte: az elmúlt esztendőkben ezen személyek rámutattak személyisége árnyoldalaira, de a választók ezzel együtt őt ítélték bizalmukra legméltóbbnak. Ezért még inkább örülhet győzelmének, bár mindez egyben arra is ösztönzi őt, hogy maximálisan igyekezzen majd megfelelni a vele szemben támasztott elvárásoknak.
Nem véletlen, hogy háromszor is újraválasztották. Ahogy az sem, hogy volt alkalom, mint fentebb láttuk: 1998-ban, amikor már az első fordulóban – egyetlenként az országban – egyéni országgyűlési mandátumot szerzett. Ahogy az sem meglepő, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) három egyéni parlamenti képviselőjének egyike lehetett 1994-ben. Akkor, amikor a rendszerváltozás gazdasági és szociális fordulataiban csalódott tömegek a kádári kommunista állampárt utódjára, a Horn Gyula (az ötvenhatos forradalmat fegyverrel leverő egykori pufajkások egyike) vezette Magyar Szocialista Pártra szavaztak.
Rapcsák Andrást a kereszténydemokráciához többek között protestáns őseinek szellemisége kötötte. Meghatározó volt még a KDNP-hez való csatlakozásában az antikommunizmusa, amely már 1989–1990 óta markánsan megnyilvánult, valamint a magyar nemzeti értékek és érdekek melletti elkötelezettsége. A kommunista diktatúrát – amelynek belső mechanizmusait személyesen megismerte és a saját bőrén megszenvedte – minden formájában radikálisan elutasította.
Nem volt könnyű ember
– mondják róla volt munkatársai. Nem volt könnyű vezető – vélik róla egykori beosztottjai. Nem volt könnyű tárgyalópartner – fogalmazzák meg valamikori politikai ellenfelei és szövetségesei. Kétségtelenül öntudatos és céltudatos, a saját jövőképében és a közösség érdekeinek képviseletében megingathatatlan, ugyanakkor ideológiailag a polgári és nemzeti értékrend mellett elkötelezett politikus volt, akinek előbb említett tulajdonságait azok, akik szerették és mellette álltak, éppúgy nagyra tartották és elismerték, mint azok, akik gyűlölték és ellene szervezkedtek.
Rapcsák András kiváló és humoros szónok, meggyőző és könnyen kommunikáló közéleti szereplő, ugyanakkor egyéni öltözködésével és sajátos méretű csokornyakkendőivel már külsőre is jellegzetes és össze nem téveszthető figurája volt nemcsak Vásárhely és térsége mindennapjainak, de az egész rendszerváltozást követő bő egy évtized országos politikai életének.
