A kincses hajó szigete

Kevesen tudják, hogy az ország első japánkertje rejtőzik a zuglói Varga Márton kertészeti iskola udvarán. Az idilli kert kicsinyített tájkép, amely nemrégiben megújult, és a nyári szünet végén is várja a látogatókat. Aki jól figyel, találkozhat kamival is.

20200708 Budapest Az ország első japánkertjét felújították és megnyitották a Varga Márton Szakgimnázium kertjében. A hely egyik kutatója Fodorné Zita. Magyar Nemzet fotó: Mirkó István (MI) Fotó: Mirkó István

A Magyar Nyelvőr folyóirat szerint a szuglyó vagy zugla szó sarkot, zugot, kuckót vagy zsákutcát jelentett a XIX. századi nyelvhasználatban, a kertvárosi Zugló tehát a tágas pesti határ egyik kis sarka volt. Más források a szugló német eredetű szót mocsárlyukként említik, az egykori mocsaras területnek ma a Szugló utcanév őrzi az emlékét. A Bosnyák tér felől érkezem, a Szugló utcánál a Kövér Lajosra fordulok, és a Nagy Lajos király útja forgalmát elkerülve az árnyas, jobbkezes utcán tekerek a Varga Márton szakközépiskola felé. Összehajolnak fölöttem az ágak, a fények kékeszöldben játszanak a házfalakon, amikor megszólal egy duda mélyen, az utca torkolatából. Hangja hívogató, önkéntelenül is követem. Hirtelen fékezek: egy gyerekcsapat is megmozdult a dudaszóra, az iskola kapujánál a zuglói nyári napközis tábor résztvevői gyülekeznek. A tanár úr zeneszóval tereli össze a diákokat, akik hűsölni, játszani jöttek át a szomszédos sporttelepről. Vagy csak magukba szívni a százéves kert illatát.

Fotó: Mirkó István

– Évek óta Zuglóban élek, de az ország első japánkertjéről még csak nem is hallottam, akkor fedeztem fel, amikor az intézmény portása lettem – mutat egy távoli pont felé a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakképző Iskola és Kollégium épületéből kilépő Kurc Csaba, akinél az újranyitásról érdeklődöm.

A tagbaszakadt férfi hatalmas kutyája társaságában eligazít, hogy az épület mögött hagyjam el a vakok kertjét, amely most fűszeres, utána a fenyőkertet, a szőlőt, a sövénybemutatót, és legesleghátul találom majd a százéves japánkertet. Többen itt keresnek felüdülést a párás melegben, virágzó délszaki növények között fiatal pár andalog, a chilei araukária, a Kaliforniában őshonos tengerparti mamutfenyő vagy a pompázó selyemmirtusz nemcsak szép, hanem különleges is ezen az éghajlaton: az épületfal veszteséghőjét kihasználó honosítási kísérlet eredménye. Hátrébb néhány fekete és zöld teacserje holland kísérletből származik, még beljebb fehér pontok hajladoznak – de azok már emberek. Első látásra csak annyi bizonyos, hogy harcművészek küzdenek a gyepen. Hamarosan az is kiderül, hogy amúgy családias hangulatú közösség tagjai ők.

Út a kis szigetre; egy iskolai legenda szerint a hídon egyszerre csak egy ember állhat

– Az önvédelmi és puszta kezes technikák tanulása magabiztosságot ad a hétköznapokban, a legváratlanabb helyzetekben is. Most a kard mellett sai villával és tonfával ismerkednek a tanítványok – mutatja a távol-keleti fegyvereket Végh Tamás, a Kagami-ryú Harcművészeti Egyesület edzője. – Minden kedden itt gyakorlunk, keressük az elmélyülés lehetőségét, az egyensúlyt, a flow állapotot, amely értékessé teszi a pillanatot. A harmóniára törekvés megtalálható a japán művészetekben, akár a kertépítésben, az ikebana készítésekor vagy a verselésben, a haikuban. A harcművészetben egyetlen vágás is sokéves gyakorlás által nyeri el végső formáját. Modern emberként persze megéljük, hogy az információ korában élünk, bennünket is elárasztanak a hírek, de itt megtanuljuk elengedni a fölösleget. Ha edzés közben azon aggódom, mikor jön a fizetésem, abból könnyen sérülés lesz. A japánkert segít letenni a napi gondokat, és mint tükör, képet ad az életünkről.

Horthy Miklós (balról a második) 1930 áprilisában meglátogatta az iskolát

A Kagami-ryú jelentése: tükör iskolája. A harcművész szerint csak rajtunk múlik, merre indulunk el a kertben, ahol az ösvények jelenítik meg az életutat. Aki átszáguld az életén, olyan az, mintha a legrövidebb úton akarna távozni innen: nem történik vele semmi. Aki viszont minden állomásnál elidőzik, hogy megtalálja a helyzetéből fakadó szépséget és harmóniát, az megélheti az élet teljességét. Nem árt néha útmutatást kérni, jól jön egy mester, egy „idegenvezető”, aki rákérdez: „Te, nem hasonlít ez a Fudzsira?” A kísérő ráirányíthatja figyelmünket életünk csodáira.

Megfogadva Végh Tamás tanácsát Gódorné Hazenauer Zita tanárnőhöz csatlakozunk, aki gyakorlati tantárgyat, kerttechnikát oktat a középiskolában. Amíg a harcművészekkel időztem, néhány ágyást is kigyomlált. Idegenvezetőnktől megtudjuk, hogy az intézmény névadója, Varga Márton tervei alapján épült fel a kert 1928-ban; az iskolai legendárium szerint amikor a japán császár testvére, Takamacu herceg és felesége, Kikuko hercegnő európai körútja során Magyarországra érkezett, nem mulasztotta el meglátogatni az első magyar japánkertet. Az eseményt követően gazdag ajándék érkezett a szigetországból, amelyet Sumioka Tomojosi, a Japán–Magyar Baráti Társaság elnöke a következő szavakkal adott át: „Van szerencsém a japáni cseresznyefának ötven példányát a tisztelt és lovagias magyar nemzetnek átnyújtani. Nagyon örülnék, ha két-három esztendő után a cseresznyefák testvér-országunk Duna folyójának partján teljes virágzásban állnának… Ezt a kis ajándékot olyan érzéssel nyújtom át, mintha kedves leányomat házasítanám össze jegyesével…”

A zuglói kert legidősebb díszcseresznyéje ennek az 1931-es ajándéknak az utóda.

Az önvédelmi technikák tanulása magabiztosságot ad a hétköznapokban.

– Vásárlás útján szinte nem is került ide növény – tekint végig a volt diákok, a végzett osztályok meg a kollégák ajándékain Gódorné Hazenauer Zita. – Óriási teljesítmény, hogy ebben az elképesztően mozgalmas magyar térben megmaradt ez a hely közel eredeti formájában száz éven át. Vendégeink nagyra értékelik ezt, a japán kertépítő mesterek pedig el is mondják, hogy a hely története legalább akkora érték, mint a fákkal körülölelt, sziklákkal, kövekkel, patakkal benépesített környezet. Ők amúgy sem kedvelik „a múltat végképp eltörölni” mozgalmi jelszót, inkább azt ajánlják, hogy elődeink munkáját tiszteletben tartva vigyük tovább hagyományainkat. Ennek a kertnek soha nem volt fizetett alkalmazottja, ezt mindenki szerelemből vitte a hátán az elmúlt száz évben, ami érződik is.

A Kagami-ryú Harcművészeti Egyesület tagjai esténként a japánkertben edzenek

A zuglói japánkert az 1300-as évekbeli Muromacsi-kor buja kerttípusát mintázza. Megidézi az emberi életutat: a születést szimbolizálja a forrás, alatta „gyerekköveken” bukdácsol a víz, ami az ifjúkor botladozó, mégis gyors folyású szakaszát jelképezi. Az „urak védköve” az életközép időszakára, a tómederből kiemelkedő Kincseshajó-sziget pedig az idős korra fölhalmozott bölcsességre és élettapasztalatra utal. Kőről kőre lépdelve lehet gondolkozni jelenen, múlton és jövőn. Egy-egy nagyobb „forgókő” kiváló nézelődési pontot nyújt, érdemes rajta megállni, és szemügyre venni a Daru-szigetet vagy a Fudzsit.

Főnöki telefon a Varga Márton Múzeumban

– Amikor megkérem a diákjaimat, hogy rajzoljanak tájképet, rendszerint a Pilist vagy a Börzsönyt látom viszont a papíron. A mi szívünkben élő tájkép: mészköves dombvidék patakkal. A japán ember lelkébe írt természeti kép viszont vulkanikus kúp és sziklás tengerpart, ezeket jeleníti meg akár egy kis tálcakertben is. Ami nálunk az Olimposz, az náluk a Fudzsi. Ott laknak az örök életűek – von párhuzamot a kultúrák között Zita tanárnő. – Ez a százharminc-százötven éves juhar a legértékesebb és legnagyobb fa a kertünkben, lombjai alatt európai fejjel is megérthetjük, mit jelent a kami: megsejteti velünk, hogy sokkal több van annál, amit tapasztalunk. Mindez a keresztény kultúrától sem idegen, Szent Ferenc önkéntelenül is felkiáltott keresztülvágva egy virágos réten: ne beszéljetek ilyen szépen az Úrról, mert megszakad belé a szívem!

Már a lugasban ülünk, amely funkcióját tekintve széltől és esőtől védett kerti pavilon, a tea­szertartások rendszeres helyszíne. Bordó lombú futólonc tekeredik az oldalán. A lugas célját egy japán naplórészlet így írja le: „A kert szépségét nézve a családfő elég áldottnak találhatja magát ahhoz, hogy száz évet is megéljen.” Érdemes lesz ide még visszatérni. Elmenőben betekintünk a Varga Márton Múzeumba, ahol az 1926-os évfolyam tablóját nézegetve megállapítjuk: az első években több volt a tanár, mint a diák. Jelenleg 264 tanulója van az intézménynek, de a családias légkör mind a mai napig nagy vonzerő.

– Már kilencediktől viszik a cégek a diákokat, elképesztően jók az elhelyezkedési lehetőségek a parképítő szakmában, és egyre általánosabb, hogy a kerttulajdonosok is szaksegítséget vesznek igénybe. Diákjainknak eszük ágában sincs elhagyni Magyarországot, elmondásuk szerint hat-nyolcszor több a munka, mint amennyit el tudnak vállalni, ráadásul folyamatosan bővül a piac, nő a fizetőképes kereslet. A nyári szünet ellenére sem áll a munka, parképítő tehetséggondozó programunk keretében európai és világversenyekre készítem fel a legkiválóbbakat, akik az érettségi után egyetemre, a tájépítész karra mennek tovább – mosolyodik el Gódorné Hazenauer Zita. – Aranyosak voltak a gyerekek, amikor meghirdettük a tehetséggondozót, mondták, nevezzük inkább tehetségprogramnak, mert ők nem akarnak gondozottak lenni.

Zita a kerítés kapujáig kísér, váltunk még pár szót a békésen figyelő újfundlandi társaságában. Szeptembertől diákok lógnak újra a hatalmas házőrzőn, és csapatostól masszírozzák majd a füle tövét.