A guba szó egyre-másra felbukkanó újabb jelentései tehát hasonlóság alapján, névátvitellel keletkezhettek. (Egyes vélemények szerint a modern kori ’pénz’ jelentés nem ezen előzményekből, hanem a guberál szóból formálódott.)
Bár a címbeli étel megnevezéseként viszonylag későn, a XIX. században kerül elő, az eledel maga már az első magyar nyelvű nyomtatott szakácskönyvben is szerepel (Szakáts mesterségnek könyvetskéje, 1695), lőnye néven: „Tsinálj peretzet, és azt eltördelvén áztasd mézes vizben, onnan kivévén, rakd tálba, és a’ mézes vizben-is tölts reá, és törött mákkal fellyül és közben hintsd-meg, és vidd az asztalra: Ha pedig ezt változtatni akarod, a Peretz helyében csinálj golyóbisokat kenyérnek való tésztából, és a’ kementzében megsütvén, hasonlóképen mézes vizbe áztasd meg, és mákozd-meg: jó étek.”
Az efféle öntött tészták tehát évszázadok óta kedveltek szerte a magyar nyelvterületen, változatos elnevezésekkel: bukta, pupa, gubó, tekercs, vaka, zuzák, doboska, bobajka. A néprajzi irodalom szerint főként böjtös ünnepeken, különösen karácsonykor (karácsony böjtjén) kerültek és kerülnek az asztalra mint a hagyomány utolsó mozaikdarabkái és a jövőbeli jobb életbe, bőségbe vetett hit szimbólumai.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!