Elefánt a porcelánboltban?

A tudományos élet képviselői, a természetvédők és a méhészek vállvetve támadják az állami szúnyoggyérítés több évtizedes gyakorlatát a lakott területek felett levegőbe permetezett idegméreg miatt. Ők a több embert és szakértelmet igénylő, szelektív biológiai irtás bevezetését szorgalmazzák. Kérdés, hogy ez valódi alternatívát jelent-e.

EuróVeterán permetező repülőgép, egy „Ancsa” a város felett – a kémiai szúnyoggyérítésnek egyre több az ellenzője Fotó: MTI–Varga György

A jelenlegi magyarországi gyakorlat szerint szúnyoggyérítés címén 98 százalékban toxikus anyagot permeteznek szét a települések felett, és csak a terület két százalékán használnak a szúnyoglárvákat szelektíven ritkító biológiai anyagokat. Nyugat-Európában ez az arány éppen fordított – állítják a környezetvédők. A katasztrófavédelem szakértője szerint a jelenlegi gyakorlat megfelelő, számos változás történt a kifogásolt módszerekben.

Egy szakmai konferenciákon heves indulatokat generáló vita közepébe csöppentünk. Egyik oldalon a környezetvédők (Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Greenpeace Magyarország), a tudomány képviselői (az MTA Bio­lógiai Tudományok Osztálya, Agrártudományok Osztálya, Orvosi Tudományok Osztálya, az MTA Ökológiai Kutatóközpont, illetve a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontja), valamint a biológiai elvű szúnyoggyérítésért síkraszálló Magyar Szúnyogirtók Országos Szövetsége sorakozott fel, a másik oldalon a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, illetve a kémiai szúnyoggyérítésben érdekelt vegyipari és repülőgépeket üzemeltető magáncégek állnak.

EuróVeterán
permetező repülőgép, egy „Ancsa” a város felett – a kémiai szúnyoggyérítésnek egyre több az ellenzője
Fotó: MTI–Varga György

A bajforrás

A jelenlegi szúnyoggyérítési eljárást az 1970-es években dolgozták ki. Egy időben KA–26-os permetezőhelikopterekkel és AN–2-es egymotoros, merev szárnyú repülőgépekkel végezték a permetezést, ma már mindkét típus muzeális darabnak számít. A Kamov gyártásával 41 éve álltak le, így napjainkban már csak az 1947 és 2004 között gyártott AN–2-es „Ancsák” üzemelnek. Az egymotoros gépek üzembiztonságában annak ellenére sokan kételkednek, hogy csak néhány baleset történt, akkor sem házakra zuhant a permetezőgép. Európa számos országában egymotoros gépek lakott területek felett alacsony magasságban már nem repülhetnek.

Csak a rovarirtó szer összetételében volt változás az elmúlt fél évszázadban. A melegvérűekre is veszélyes vegyszereket rendre betiltotta az illetékes hatóság, majd egy másikat engedélyezett helyette, hogy aztán idővel azt is betiltsa. A hormonkárosító és rákkeltő DDT 1968-as betiltását követően 1981-ig malation hatóanyagú, majd diklórfosz és piretroid hatóanyagú szereket engedélyeztek – olvasható Darvas Béla ökotoxikológus egyetemi tanár Fapados agrokemizálás című publikációjában. Ma már csak a piretroidalapúak engedélyezettek, de napjaink tudományos közélete éppen ezek rákkeltő voltától hangos. Számos piretroidváltozatot már be is tiltottak az EU-ban, 2007 óta már csak a deltametrin hatóanyagú idegmérget engedik használni szúnyogirtásra Magyarországon, igaz, ennek sem nehéz megjósolni a jövőjét.

Az Ökotárs Alapítvány által működtetett kockazatos.hu honlapon megfelelő tudományos hivatkozásokkal a következőt olvashatjuk: „a deltamethrin szervezetbe kerülhet bőrön át, belégzéssel, illetve lenyelés útján. Leginkább köztéri rovarirtás során lélegezhetjük be. Felszívódása a bőrön keresztül csekély (1,5% alatt), és belégzés útján sem jelentős; azonban a por formátum, illetve a zárt terekben való kijuttatás ez utóbbi expozíciós útvonal jelentőségét növeli. Mivel a deltamethrin a béltraktusból szívódik fel legnagyobb arányban, a szennyezett élelmiszer útján történő felvétel bír jelentőséggel.” Vitatható tehát az az érvelés, mely szerint a lakott területek felett levegőbe porlasztott deltametrin nem juthat az emberi szervezetbe.

Az idegmérgek nem szelektívek, gyakorlatilag minden nem melegvérű állatra hatnak – állítják egybehangzóan az ellenzők. Minden egyes csípőszúnyoggal együtt több száz egyéb rovar pusztul el, ezáltal az összes rovarfogyasztó állatfajra, végeredményben a teljes táplálékláncra hatást gyakorolnak – állítja Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője. Példa lehet erre – emeli ki – akár a fecskék drasztikus állománycsökkenése is, melynek fontos okaként részben a repülő rovar táplálékállatok számát csökkentő hatásokat, köztük a rovarvilág egészére ható kémiai szúnyoggyérítést jelöli meg. A gazdasági érdekeinket is szolgáló, nélkülözhetetlen beporzó rovarok védelme miatt is fontos lenne azonnal átállni a biológiai szúnyoggyérítésre, melynek aránya Nyugat-Európában 98 százalékos (miközben nálunk ez a szám a kémiai irtás mellett alig két százalék).

A deltametrin rendkívül mérgező a vízi élőlényekre, a vízi ökológiai rendszerekre, és e szerek hosszú távú alkalmazása rezisztencia és keresztrezisztencia kialakulásához vezethet – állítja egybehangóan a Greenpeace Magyarország szakértője, Simon Gergely és Kemenesi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem biológus kutatója. Szerintük a deltametrin minden rovarra károsan hat, sőt minden száz megölt rovar közül csak 0,2-1 százalék a szúnyog.

A szabályozás előírja, hogy kémiai gyérítés előtt a méhészeket értesíteni kell. Az más kérdés, hogy mit tehetnek a méhészek. Tóth Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnökségi tagja szerint a kémiai szúnyogirtás kapcsán történő kiértesítések a méhészekre végrehajthatatlan feladatokat rónak, ugyanis az önkormányzatoktól kapott levelek olykor több napon át tartó munkát adnak, kérik a méhészt, hogy a permetezések idejére zárja be a méheit.

– Azzal senki sem törődik, hogy egy meleg nyári estén ezt miként lehet megvalósítani. Az ilyen esetekre inkább azt tanácsoljuk a méhésztársaknak, vegyék fel a kapcsolatot a repülés irányítójával, és kérjék meg a pilótát, hogy a kaptárak környékén fejezze be a permetezést. Így talán mérsékelni tudjuk a károkat. Eddig hiába kértük, hogy a mezőgazdasági permetezésekhez hasonlóan, a méhkímélő technológia szabályai szerint, a csillagászati napnyugta előtt egy órával kezdjék meg a védekezést. A deltametrinnel okozott méhmérgezés egyébként a hatóanyag gyors lebomlásának és taglózó hatásának köszönhetően az egyik legnehezebben bizonyítható pusztulási szituáció.

A szintetikus piretroidok helytelen alkalmazásakor szoktak a kaptárak egyik napról a másikra kiürülni. Minden évben átadjuk a katasztrófavédelemnek a méhanyanevelő telepek földrajzi koordinátáit, és jelezzük, mikor és hol torlódnak fel kis területen a vándorméhészetek. Ilyen helyszínek például a Hanságban található facéliások júniusban, illetve a Tisza-tó környékén található napraforgósok környéke júliusban. Szívesen részt vállalnánk a munkák tervezésében, de eddig ez a kérésünk sem talált meghallgatásra – nyilatkozta Tóth Péter.

Minták a Szentágothai János Kutatóközpont számára
Fotó: Havran Zoltán

Üzlet kontra természet

– Az unióban közben elkezdődött a hormonrendszerbe beavatkozó szerek kivonása, ami érintheti a deltametrint is – újságolja Simon Gergely, a Greenpeace szakértője, majd emlékeztet arra, sokáig csak azt tudtuk a piretroidalapú toxinokról, hogy a rovarok mellett mérgezőek a békákra, hüllőkre és halakra is, azonban egy emlősökön végzett nemzetközi kutatás már azt is kimutatta, hogy a deltametrin negatívan befolyásolja az egerek szaporodási képességét is. Nem kizárható tehát, hogy az emberi hormonrendszerre is hatással lehet. – Persze az ember a legnagyobb dózist nyilván nem a szúnyogirtással, hanem a vegyszerhasználat révén, a permetezés során kaphatja – teszi hozzá.

Sokan remélik, hogy végre Magyarország is áttér a biológiai gyérítésre, amely feltétlenül kisebb kockázatot jelentene a lakosságra nézve, és nem károsítaná az élővilágot, derűlátásról mégsem beszélhetünk, hiszen nem látszik érdemi elmozdulás a sokkal kevésbé kockázatos módszer felé. A kémiai gyérítésben érdekeltek nem akarnak az élővilág számára sokkal biztonságosabb biológiai módszerre váltani – foglalja össze álláspontját a Greenpeace szakértője. Emlékeztet arra: a katasztrófavédelem rendszeresen kéri fel szakértőnek Fekete Gábort, aki egyben a Corax-Bioner Zrt. fejlesztési igazgatója, márpedig e cég forgalmazza a deltametrin-tartalmú szúnyogirtót, a Coratrint. Fekete Gábor erre úgy reagált, hogy ő valójában a kivitelezőket képviseli, így nincs szó összeférhetetlenségről, ráadásul a Corax-Bioner Zrt. forgalmazza az Európában egyedüliként elérhető biológiai lárvairtó szert is, azaz mindkét technológiában érdekelt.

– Az állami rendszer monolit működési rendjéből fakad, hogy a katasztrófavédelem sokszor nem akkor és ott végeztet kémiai szúnyoggyérítést, ahol indokolt lenne – állítja Kemenesi Gábor virológus, a Pécsi Tudományegyetem Szent­ágothai János Kutatóközpont kutatója. Ő az Euró­pába behurcolt nyugat-nílusi lázzal kapcsolatos kutatások révén ismerkedett meg a hazai szúnyoggyérítési gyakorlattal. Mint mondja, két invazív szúnyogfaj, a tigrisszúnyog és a koreai szúnyog is megjelent Magyarországon. Jórészt gumiabroncsokkal érkeztek Európába, elsősorban Ázsiából. Ezek kimondottan az embervért kedvelik, és betegségeket (Zika, malária, kutyáknál szívférgesség) képesek terjeszteni. A virológus szakember az invazív szúnyogfajok megjelenését látva minden fórumon szorgalmazza a szúnyogpopuláció országos monitorozását, a rezisztenciamonitorozást, de eddig pénz hiányában nem történt előrelépés. Pedig a baj már házon belül van: Pécsett a tavaly szeptemberben befogott szúnyogok hetven százaléka tigrisszúnyog volt, de hogy mi a helyzet az ország többi részén, azt nem tudjuk.

– Tíz automata szúnyogcsapdával monitorozzuk Pécs területét. Amikor tavaly nyáron a legnagyobb aszály és kánikula idején egy fia szúnyog sem volt, akkor szórták meg Coratrinnal a várost. Kérdőre vontam a katasztrófavédelmet, de kitérő választ kaptam, és a Pannónia Központhoz irányítottak. Ott megtudtam, hogy ez az információ titkos adat. Ezek után elmondtam az esetet az egészségügyi gázmesterek országos konferenciáján, mire kiabálni kezdtek velem olyan emberek, akik a légi permetezésben üzletileg érintettek. Értem én, hogy logisztikai okokból egyszerre az egész országot szórták, de a biológia nem így működik! Tudom, ebből élnek, de meg kell érteniük, a kémiai gyérítésnek belátható időn belül vége. Ha biológiai gyérítésre váltanának, nem támadnák őket, és továbbra is lenne megélhetésük.

Sok szó esik a kémiai gyérítés biológiai alternatívájáról. Kőszegi Dániel, a Magyar Szúnyogirtók Országos Szövetségének elnöke vállalkozóként Dunaföldváron és hét környező településen, elsősorban a Duna árterén végez biológiai gyérítést. Korábban ő is vegyszerekkel dolgozott, ma már a biológiai eljárás elkötelezettje, sőt úttörője. Ottjártunkkor a gyakorlatban mutatta be a Németországban tanult szelektív biológiai gyérítést. Az eljárás kulcsa a Bacillus thuringiensis israelensis nevű baktériumfajta, amelynek felfedezése az Auschwitzból megmenekült, magyar származású és Izraelbe kivándorolt Joel Margalith professzor nevéhez fűződik. (A baciluscsalád más tagjait a biogazdálkodásban széleskörűen használják.) Az oldatban kapható szuperszelektív anyag a szúnyoglárva bélcsatornájában fejti ki hatását. Földi permetezéssel vagy légi úton a szúnyoglárvák tenyészőhelyeire kell juttatni, mégpedig pontosan abban a néhány napos időszakban, amikor a lárvák táplálkoznak. Ennek komoly feltételei vannak.

– Mindenekelőtt a szúnyoggyérítőnek méteres pontosságú térképpel kell rendelkeznie azokról a valószínű vízfelületekről, amelyek az árhullám visszavonulása vagy nagyobb esőzések után megmaradnak az ártéren vagy másutt – sorolja Kőszegi Dániel. – Ez előzetes felmérést igényel, amely nem olcsó, de csak egyszeri költség. Rendelkezni kell azzal az információval, hogy a szúnyoglárvák éppen milyen fejlődési fázisban vannak, ez mintavételt és biológus szakértőt igényel.

Kőszegiék a közösségi médiában működtetik a Szúnyoglárva program oldalt, ez a lakossági védekezést mutatja be. Dunaföldvári telephelyükön a permetezőberendezéseket szállító teherautók, kvadok, kétéltű járművek sorakoznak, de láthatjuk a felderítésre használt, valamint a biológiai szert kijuttató drónokat is. Kőszegi Dániel mutatja azt a GPS-alapú térképet is, amelyet a Duna menti települési önkormányzatok anyagi segítségével – egyetemi hallgatók közreműködésével – készített el három év alatt. A műholdas térképen a Duna teljes árterét feldolgozták Ercsitől a szekszárdi hídig. Színes körvonalak jelzik a szúnyogtenyészetre alkalmas vizes felületeket. Katonai motorcsónakjába ültünk, a gyakorlatban is megmutatta, hogy az ártéren milyen nehéz terepen kell elvégezni a szúnyoggyérítést.

– A folyékony biológiai anyagot közvetlen közelről kell a vízfelszínre juttatni, ezt repülőgépekről lehetetlen végrehajtani, hiszen sok helyen sűrű lombkorona borul a víz fölé. Igaz, létezik olyan granulátum, amely áthatol a lombkoronán is – magyarázza. – A biológiai védekezésnek éppen ez adja a nehézségét. Egyidejűleg sok embernek nehéz körülmények között kell a vízfelületekre porlasztania a baktérium által termelt fehérjeoldatot. Jó megoldást jelenthet a drón is, hiszen megközelíthetetlen helyekre is képes kijuttatni az anyagot. A biológiai eljárással szemben a vegyszeres gyérítés olyan a természetben, mint az elefánt a porcelánboltban, azaz katasztrofális.

Kőszegi Dánielnek elsőként a dunaföldvári önkormányzatot sikerült meggyőznie arról, hogy az általa kínált környezetbarát megoldás mellett döntsenek. Megkérdeztük erről Horváth­ Zsolt polgármestert.

– Többéves tapasztalat birtokában jelentem ki, hogy jó döntést hozott a testület, amikor a biológiai gyérítés mellett tette le a voksát.

A lakosság is elégedett. A térképezés két-három éves időszakát előfinanszírozásban kellett elvégeztetnünk, de jó befektetés volt, azóta a lárva­állapotban történő gyérítés sokkal hatékonyabb, mint a korábbi eljárás, ráadásul hosszú távon olcsóbb, hatékonyabb és környezetkímélő. Bátran merem ajánlani valamennyi polgármestertársamnak, nyugodtan vágjanak bele a programba, és ne csak a lakott területeket érintse a ­„kezelés”, hiszen a szúnyogok a szélben több tíz kilométer megtételére is képesek. Minél több ­település fog össze, annál jobb lesz az eredmény.

Kőszegi Dániel lárvamintát vesz a dunaföldvári ártéren – a biológiai gyérítés még „kirepülés” előtt történik
Fotó: Havran Zoltán

Német példa Dunaföldváron

Ezek után kíváncsiak voltunk, milyen érvek szólnak a kémiai eljárás jelenlegi gyakorlata mellett. A szúnyoggyérítés 2013-ban, az akkori árvizek levonulását követő szúnyoginvázió után került a katasztrófavédelem feladatkörébe (előtte a turisztikai ágazat hatásköre volt). A költségekre az állam jelenleg évi 1,5 milliárd forintot fordít, a katasztrófavédelem pedig országos illetékességgel a koordináló szerepét látja el. Közbeszerzési eljárásban választják ki a monitoring és szakértői munkát végző, valamint a gyérítést levegőből és földön kivitelező cégeket – foglalja össze Mukics Dániel tűzoltó őrnagy, a katasztrófavédelem szóvivője. Elmondja, hogy a központilag végzett gyérítésektől függetlenül az önkormányzatoknak is jogukban áll saját költségükre gyérítést rendelni magáncégektől.

Megemlíti, hogy a környezetvédők kifogásolták, hogy tavaly Győrben 22 vegyszeres beavatkozás történt, azonban a katasztrófavédelemnek ebben semmi szerepe nem volt, helyi döntés állt mögötte. Minden térségben dolgoznak megbízott rovartani szakértők, ők mérik a szúnyogpopulációt, és közlik a regionális adatokat. A katasztrófavédelem ezek alapján rendeli meg a munkát. Lakott területen kívül sosem végeznek kémiai szúnyoggyérítést, csak biológiait. Ugyanakkor nem tartja reálisnak, hogy minden egyes esőzés után az összes pocsolyát, amelyben szúnyoglárva tenyészik, felkutassanak, és biológiai gyérítést végezzenek. Ezzel szemben a légi úton történő kémiai eljárás előnye, hogy gyorsan képes nagy területet mentesíteni.

Kérdésünkre, hogy ha Németországban túlnyomóan biológiai elvű szúnyoggyérítés folyik, akkor miből gondolják, hogy ez nálunk nem működhet, Fekete Gábor, a katasztrófavédelem projektvezetője adott választ. Megjegyzi, még nem látott olyan adatot, amely szerint Nyugat-Európában valóban ilyen arányban működne a biológiai gyérítés, ilyen kimutatást az erre hivatkozók sem tudtak felmutatni. Tény viszont, hogy Európa számos országában végeznek kémiai imágógyérítést (az imágó a kifejlett, ivarérett szárnyas rovart jelenti), továbbá az USA-ban döntően kémiai védekezés folyik évente sok millió hektáron, még ha példájuk – elsődlegesen az alkalmazott szerves foszforsavészter hatóanyag miatt – nem feltétlenül követendő is. A sűrű ártéri erdőket illetően nincs is olyan technológia, amely földi módszerekkel elérhetővé tenné a szúnyoglárvák tenyészőhelyeit, miközben – szerinte – légi úton lehetetlen mindenhová a megfelelő hatékonyságú biológiai gyérítőanyagot a lombkorona alatti vízfelületekre juttatni. Ahol ez megoldható, a katasztrófavédelem is végeztet biológiai kezeléseket, de jelenleg nincs olyan település az országban, ahol kizárólag ezzel a módszerrel oldható meg a gyérítés. Drónnal azért nem lehetséges, mert Magyarországon biocid kijuttatására még nem megoldott a drónrepülések engedélyezési eljárása, de a technológiai feltételek sincsenek meg.

A katasztrófavédelem jelentős részben ma is földi kijuttatást végez, mégpedig a méhészek igényeivel összehangolva. A méheket ez a dózis nem pusztítja el, de ha a permetfelhőbe belerepül a méh, előfordulhat, hogy a tájékozódási képessége csökken, és nem talál vissza a kaptárba – ismeri el a szakértő. Fekete Gábor elmondta, ő az első szerzője annak a környezetvédők által sokat hivatkozott 2006-os tanulmánynak, mely szerint a kémiai vegyszerezés során minden századik/ezredik (számos esetben pontatlanul hivatkozzák) elhullott rovarra jut egy szúnyog. A tanulmány azért nem aktuális már, mert 2006-ban még más típusú – úgynevezett szerves foszforsavészterekhez tartozó – hatóanyaggal dolgoztak, amelyet gázolajba keverve tíz liter/hektár dózisban juttattak ki.

A szerves foszforsavésztert már betiltották, ma fehérolajba kevert piretroid típusú szert, deltametrint permeteznek ki, 0,5-0,8 litert hektáranként, amelyből a hatóanyag mindössze 0,6-1,0 gramm/hektár, amely minden egyéb, például mezőgazdasági alkalmazásnál jóval alacsonyabb dózis. Ebben a koncentrációban a szúnyogok mellett csak az érzékenyebb rovarokat, például ecetmuslicákat és repülő levéltetveket pusztítja el, a legyeket, katicákat, poloskaféléket és egyéb kevésbé érzékeny rovarokat az engedélyezési tesztek és a katasztrófavédelem által felkért szakértők vizsgálatai szerint nem.

A méhek tömeges kaptárelhagyása vagy a fecskék számának csökkenése kapcsán elmondja, a szúnyogirtás során felhasznált deltametrin éves szinten körülbelül egytizednyi mennyiség a mezőgazdasági alkalmazáshoz képest, míg az összes piretroidkijuttatást tekintve már több nagyságrend az eltérés. A sajtóban rendszeresen megjelenik a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület véleménye, amely összefüggésbe hozza a szúnyoggyérítést a fecskék számának csökkenésével, de erre vonatkozó tanulmányt nem mutattak be, vagyis a vélemény nincs alátámasztva adatokkal.

Mukics Dániel szóvivő hozzátette, hogy nyári napokon a katasztrófavédelmi programban nem fordulhat elő este hat órakor légi szúnyog-gyérítés. A programot úgy állítják össze, hogy a repülőkre 1,5 óra tényleges munkavégzés jusson, így – tekintve, hogy napnyugta után még nagyjából húsz percet repülhetnek – a lehető legkésőbb zajlik a kivitelezés. A földi kezeléseket napnyugtakor kezdik, kifejezetten a méhészek kérésére. Nagy hőségben a légi kezeléseket leállítják. A Nébih az elmúlt év óta kiemelten vizsgálja a méhpusztulások okait, de a katasztrófavédelemhez nem érkezett jelzés olyan méhpusztulásról, amelyik összefüggésbe hozható a szúnyogirtással.

Az optimális megoldás kétségtelenül a biológiai gyérítés lenne, ha a legapróbb tenyészőhelyet is el tudnánk érni, ehhez azonban fel kellene térképezni az ország valamennyi olyan területét, ahol pocsolyák alakulhatnak ki, és minden egyes esőzés után kezelni kellene azokat. A példaként említett településeken a biológiai beavatkozás ellenére sem mondták le a katasztrófavédelem által irányított permetezést. Dunaföldváron például tavaly öt alkalommal történt kémiai szúnyoggyérítés (légi és földi kivitelezés együttesen).

A kémiai eljárás tehát erősen megosztja a szakmai közvéleményt, miközben az invazív fajok behurcolása miatt nagy szükség van szúnyogok ritkítására. Németországban Norbert ­Becker, a Heidelbergi Egyetem professzora dolgozta ki a szelektív biológiai szúnyoggyérítés gyakorlati rendszerét, ez sikerrel működik a Rajna mentén, illetve Olaszországban és Franciaországban is. Horvátország és Szerbia is előttünk jár, mindkét országban meghaladja az ötven százalékot a biológiai gyérítés aránya. Norbert Becker a hetekben egy budapesti konferencián népszerűsítette a Nyugaton általánosan alkalmazott, környezetbarát eljárását, amely nagyon hasonlít a hazánkban még egyedülálló dunaföldvári szúnyoglárvaprogramhoz.