
Az ötfős csoportokban jelenleg a norvégok és az angolok állnak nagyon jól, de még nekik is bőven kell pontokat gyűjteni a kijutáshoz. A pótselejtezőn a tizenkét csoportmásodik mellett további négy csapat vehet majd részt, amely nem végzett a csoportja első két helyén – ők a tavaly őszi Nemzetek Ligája-rangsor alapján kapnak lehetőséget.
A tizenhat résztvevő közül egyenes kieséses rendszerben négy jut ki a vb-re.
Az említett NL-sorrend: spanyol, német, portugál, francia, angol, norvég, walesi, cseh, román, svéd, északmacedón, északír, moldáv, San Marinó-i, olasz, holland, dán, horvát, skót, szerb, magyar. Azaz ha a magyar labdarúgó-válogatott nem zár a portugálokkal, írekkel és örményekkel közös vb-selejtezős kvartettben az első két hely valamelyikén, akkor abban az esetben vív pótselejtezőt, ha a sorrendben előtte álló húsz nemzet közül legfeljebb három jár hasonlóan a maga csoportjában.
Kijuthatunk végre? A magyar válogatott esélyei
Nyár elején a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a törökök és a svédek elleni vesztes mérkőzések után hangsúlyozta, hogy nem kell temetni Szoboszlai Dominikéket. A magyar csapat szövetségi kapitánya szerint a rossz emlékű Európa-bajnokság után elpártolt a szerencse tőlük, elöl és hátul is többet hibáztak, így az őszi selejtezők előtt a legfontosabb kérdés az maradt, hogyan tudják megfordítani ezt a sorozatot.

− Magukon is dolgozniuk kell a srácoknak mentálisan. El kell fogadni a bírálatokat. Emlékezzünk arra, mennyi pozitív dolog történt velünk az elmúlt években, de most nincs annyi játékosunk, mint mondjuk öt évvel ezelőtt.
Nem szabad, hogy elkeserítsen bennünket a kudarc, nem szabad elveszíteni a hitünket
− fogalmazott a szakember, aki a legfőbb problémának a gólszerzést tartja a nemzeti csapatnál. Marco Rossi eredményei a magyar válogatottal az utóbbi esztendőkben önmagukért beszéltek, de a szövetségi kapitány szerint a hatékonyságon mindenképpen javítani kell a vb-selejtezők előtt, mert a magyar csapatnak sokkal kevesebb helyzetből kell jól sáfárkodnia, mint mondjuk a világ más, jobb támadójátékosokból álló futballnemzeteinek. Azért a nemzeti tizenegynek is vannak olyan játékosai, akik képesek lehetnek eldönteni egy mérkőzést. Így nem mondhatni, hogy az írek elleni vb-selejtezőn a magyar válogatott esélyei ne lennének legalább egy döntetlenre kecsegtetőek.




Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!