Van, aki duplán jó járhat az otthonfelújítási programmal
Heti összefoglaló
Heti összefoglaló
Az intézkedés fontosságát először Tusványoson említette meg a kormányfő.
Erős turbulencia mutatkozik a globális autóipari piacon.
Heti összefoglaló
Az intézkedés fontosságát először Tusványoson említette meg a kormányfő.
Erős turbulencia mutatkozik a globális autóipari piacon.
A nemzetgazdasági miniszter jelezte, hogy a hitelt főként infrastrukturális fejlesztésekre költik.
A rendszerváltás óta nem dolgoztak ennyien Magyarországon, mint most.
Továbbra is megéri közösen lakást vagy házat bérelni.
Az állam minden diákról és ellátottról gondoskodik.
A hőmérsékleti maximumok továbbra is 30 Celsius-fok felett alakultak. Az ültetett növények két-három héttel előrébb járnak a fejlődésben a szokásosnál.
A mutató az egymilliárdos kínai hitellel is 28,9 százalékon maradt, amely jóval kedvezőbb a 2010-es 50 százalék feletti szintnél.
Saját, három nyelven elérhető applikációt fejlesztett a bank kifejezetten a romániai piac számára.
Nagyobb pontosságot és átláthatóságot biztosít az új módszer.
Augusztus elejétől új jogszabály segíti az áldozatokat abban, hogy könnyebben visszakapják a pénzüket.
A tavalyi rekordévet is meghaladta a szálláshelyek forgalma az év első kétszáz napjában.
Az ország ellátása biztosított, és ezen felül jelentős export árualap is képződött.
A Tesla-vezér bejelentette az X-en, hogy Optimus nevű humanoid robotjait először az elektromosautó-gyáraiban fogja használni.
Ha valaki jó ár-érték arányú lakást talál, a döntést nem érdemes halogatnia.
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata koncessziós pályázatot ír ki Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának tulajdonában álló víziközművek üzemeltetésére, ivóvíz- és a szennyvíz ágazatban az ellátási területén. (x)
Egy magyar cég fejlesztésével pontosan nyomon követhetők egy kórház épületében végzett takarítások, hatékonyan ellenőrizhető az elvégzett munka.
Szijjártó Péter: A Szeged és Temesvár közti vasúti összeköttetés egyértelműen érdeke mindkét országnak.
Szijjártó Péter: A nukleáris ipar, a napenergia-ipar és az autóipari átállás a növekedés három fő pillére.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hamarosan élesedik a családi adókedvezmény duplázásának első lépése.
– A kormánynak meg kell védenie a magyarok érdekeit – jelentette ki a miniszterelnök.
A következő évben több száz beruházás indul, folytatódik vagy készül el.
Padlóra küldenék a rezsicsökkentést.
Az élmezőnyben az európai országok közül négy szerepel.
Manipulál a baloldal a magyar adatokkal.
Brüsszel már most kedvezményeket adna Ukrajnának.
Mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
Szalai Attila bizonyítani akart a Bundesligában, de a Hoffenheim megválik tőle.
Brüsszel a pénzügyi káosz szélére sodródott, senki sem irányít.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.