Érzem, hogy a kérdésre, mi változott bennem az itt leélt majd húsz év alatt, nincs válasz. Ez a kérdés, hogy mivé lettem és hogyan, sokkal mélyebb annál, mintsem hogy válaszok tapogassák. Két évtized alatt kinőtt bennem egy fa. A törzse olyan vastag, hogy nem érik körbe a válaszok, akárhányan sereglenének is köré, hogy ünnepeljék a terebélyes cédrust.
De ha nincsenek rá válaszok, akkor mire való ilyeneket kérdezni? Mire jó az üres merengés, hogy mi lett belőlem? Nos, aki lett belőlem, azt már nem zavarja, amit korábbi énje még üresnek érzett volna. Így érünk meg a végső, legsajátabb ürességre, így lakjuk be választalan kérdéseink életterét. Ezt a belső kék órát egyszerűen át kell élni, menni előre a derengő fényben egy folyton hátráló tisztás felé, egyre lassúbb, megfontoltabb, átélőbb, csodálkozóbb, hálásabb szívvel. Amíg lehet.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: A szerző felvétele)
Merítő
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!