Az életet álmodó indiai bölcsek tudását háromezer évvel ezelőtt magukkal hozták az ókori görögök ősei. Homérosz még nem ismerte az álom „szakavatott” istenét. Az Íliászban az alvók képeit még maga Zeusz küldi. Homérosz után született meg az álom istenalakja, Hüpnosz, akinek sok gyermeke közül Morpheusz az embereket jeleníti meg, Ikelosz az állatokat, Phantaszosz pedig a tárgyakat, az élettelen dolgokat hívja be az éjjeli világba. Hüpnosz szobra a gyógyító Aszklépiosz templomában állt, ahol álom útján kértek jóslatot. E jövendölési módot nevezték enkoimészisznek, amely főnév egy érdekes igére megy vissza: az enkoimaomaira, amelynek leggyakoribb jelentése: templomban alszom, jóslatra várva.
Hogy Aszklépiosznak köze van az alvásoz, abból rögtön kitetszik, hogy a görögök az álomban tisztelték gyógyerejét is. Őhozzá imádkozva hívei testük gyógyulásán túl a lélek megnyugvását is az álmok gyógyító erejétől remélték.
A gyógyító isten alakja azonban most elsötétül, mert hatalmas árnyék vetül rá: a fölmagasló Apollóné, a rend, a tisztaság, az álom és a jóslás istenéé. (És vele Nietzschéé.) Nietzsche létmegértésében Apollón, az álom individuális világának ura szemben áll ugyan a közösségi mámor orgiasztikus Dionüszoszával, ám a jóslatok birodalmába érve a két halhatatlan úr alakja összeolvad az isteni jelenlét elfogadásának álomittas, ugyanakkor elragadtatott rítusában.
Mindezt Nietzsche álmodta meg, és ő árulta el nekünk. Fájdalom, hogy végül őt is bekebelezte egy nagy álom. Ki tudja, milyen kalandjai voltak ott, az őrület határán túl? Ki tudja, hogy mit jelent Nietzsche őrülete? Vajon nem azt jelenti-e, hogy a legbátrabb álmodónak volt mersze hozzá, hogy ne torpanjon meg a határon? Egy biztos: ő végül belépett abba a világba, ahol élet és álom valóban egy és ugyanaz.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: A szerző felvétele)
Merítő
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!