időjárás 23°C Ottó 2022. július 2.
logo

Három varázsszó

Végh Attila
2022.05.20. 07:30 2022.05.20. 08:39
Három varázsszó

„Hölgyeim és uraim!” A bűvész fölemeli pálcáját. „Most kimondom a varázsigét, és önök visszaváltoznak önmagukká!” Halálos csönd támad, mindenki visszafojtott lélegzettel figyel. Halk dobpergés indul. A bűvész – akiről most már mindenki tudja, hogy valójában varázsló – lehunyt szemmel koncentrál. A dobpergés erősödik, már-már elviselhetetlen. És a hangzavar tetőfokán hirtelen abbamarad. Zúg a csönd. „Tradíció, determinizmus, intolerancia” – a varázsló suttogja a szavakat, de a leghátsó sorokból is hallani. És a cirkuszi sátor elemelkedik, repülni kezd, végül magasabb pályára áll.

A repülő sátorban ébredek, kimegyek a konyhába, főzök egy kávét. Általában nem maradnak meg bennem az álmok, mert amint magamhoz térek, agyam azonnal töröl, de ez most megragad. Elragadó. Talán mert tanítását mélyen igaznak érzem. A mai világkrízis alapjairól van szó.

Amikor megszületünk, nem üres térbe pottyanunk, hanem egy világba születünk bele.

Tradíciók nevelnek felnőtté. Persze ha az embernek van egy csöpp esze, már gyerekkorától fogva lázad bizonyos hagyományok ellen, mert úgy érzi, ezek csorbítják szabadságát. Ez így van rendjén. (Amikor még nyitva áll előttünk a világ, nem hiszünk a sorsban. Aki már gyerekkorában is hisz a determinizmusban, az korrupt. De aki még felnőttként sem hisz benne, az hülye.) A hagyományok ápolásának legszebb módja az ellenük való harc, melynek során sors és szabadság összecsiszolódik. A hagyományok lassan helyet találnak maguknak a gyerekszobában. De ha jönnek a szellem bolsevik típusú rabszolgái, akiknek nem volt gyerekszobájuk, és döntögetni kezdik a tradíció hőseinek szobrait, az már egészen más. A múltat csak azok akarják eltörölni, akiknek olyan sosem volt. Mert a semmiből jöttek: senkik.

Amikor megszületünk, nem üres porhüvelybe pottyanunk, hanem határok közé. 

Az ógörög peirar (=határ) főnév nem olyan sorompót jelöl, amely elválasztja egymástól az entitásokat, hanem olyan felületet, amely kiemeli a létezőt a nemlétből, és a létben megtartja. Aminek nincsenek határai, az nem létezhet. A tapasztalat pedig azt jelenti, hogy az ember önnön határai közé beemeli élményeit. Ez az en-peiria, a behatárolás, a meghatározás, azaz az empíria. Az embernek születése pillanatában megképződnek bizonyos határai. Ezek metafizikaiak vagy fizikaiak lehetnek. A fizikai határok áthághatók, hiszen szinte bárkiből lehet bármi. A metafizikaiak azonban nem. Ilyen determináció, hogy valaki nő vagy férfi. Ha ezen kezdünk buherálni, a természet röhög a markába.

Amikor megszületünk, szüleink tanítani kezdik nekünk, mitől és kitől kell őrizkedni.

Előbb megtanuljuk, azután – körülbelül a kamaszkorban – föllázadunk ellene. Igen, a tolerancia nagyon szép, humanista eszme. De a toleranciának is van világa, vannak határai. Ha toleráns vagyok azzal, aki el akarja pusztítani családomat, népemet vagy kultúrámat, elpusztulok. (A „szeresd ellenséged” szlogenjét mindig betegesnek éreztem.) A fenyegetettségben rá kell ébrednem hagyományaimra, föl kell ismernem sorsomat – hogy azt ne mondjam Heideggerrel: a nép történelmi sorsát, amelyhez tartozom –, és a betolakodók ellen szépen föl kell húznom az intolerancia kerítését. Ecce homo.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: A szerző felvétele)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.