A mozdulatlanság útja

Nagymarosi kertünk végében áll egy kis terméskő ház. Ez az én alkotóházam.

VÉGH ATTILA
2022. 08. 19. 7:30
null
default
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagymarosi kertünk végében áll egy kis terméskő ház. Ez az én alkotóházam. Ide menekülök az élet fenyegető mozzanatai – a problémák, a zaj, a család – elől. Ha nem volna ez a menedékház, valakit már biztosan hűvös halomba vágtam volna hűséges fejszémmel.

Valamikor azt terveztem, hogy hatalmas feliratot készítek a homlokzatára: MASZTURBATÓRIUM. Családom nálam megfontoltabb tagjai lebeszéltek róla. Szelídebben meghökkentő hatáselemeket azért így is megfigyelhetünk házikómon. Ajtaján (egy helyi zenés rendezvény helyszínéről ellopott) tábla hirdeti: „Kérjük, lassítson!”

Aki túl gyorsan nyit be ide, nem talál semmit, csak lomokat, egy ágyat, egy kandallót és egy íróasztalt. De a lelassult lelkek itt átélhetik, ahogy belépnek a megszentelt térbe: aurámba. Ezt őrzi a kis ház akkor is, ha nem vagyok itt. A házam én vagyok.

Amikor őszi hajnalon kijövök ide, leülök az íróasztal elé, hogy összeüssek egy verset vagy hogy görög stúdiumaimba merüljek, és meghallom a fölöttünk húzódó égi madárfolyosón vonuló vadludak gágogását, darvak krúgatását, érzem: jól van ez így, ahogy van. A vándormadarak százezer évek óta ugyanígy húznak itt, és én, aki 2500 éves gondolatokba merülten ülök a lassítóházban („lassan ülök” – milyen szép!), tökéletes képnek látom mindezt: gömbnek. Héja a kozmosz évmilliárdos tengerzúgása, aztán az ősz köre, azon belül a vonuló ludak, darvak rétege, végül a mag: a kis ház, a benne ücsörgő ember, a fejében pedig, a mag magjában a régi görögök, akiknek magányosan megidézett világa megint csak a legszélesebbre tárja a képet: az ókor végtelenjébe nyit.

És most itt, a kertvégi idillben hirtelen rádöbbenek: nem mag vagyok, hanem magzat. Michel Onfray írja Az utazás elmélete című kiváló esszékötetében: „Minden test igyekszik megtalálni az elemet, amelyben a legjobban érzi magát, és amely hajdan, még magzati állapotában érzékleteinek és zavaros, de emlékezetes örömeinek vezérelve volt. Mindig létezik vérmérsékletünknek megfelelő földrajz, csak meg kell találnunk.”

Magzati pózomat itt, a zúgó bolygók köre, a vonuló évszakok szélvihara, a vándormadarak tudati mágnesessége alatt, a kertvégi földrajz fedezékében élem újra. Nem mozdulok. Az utazás, a vándorélet sosem érdekelt. A saját ürességüket mindig máshol betölteni igyekvők iránt mély részvétet érzek, de nem érdekelnek. Onfray így folytatja: „A költő az igazi látnok ott, ahol mások beérik az utazó pozíciójával.” Ez szép, de itt, a Lét magzataként már a látnoki pozíció sem cél. Nincs cél, csak az elömlő érzés, hogy most mindenki és minden helyett érzek; nincs itt más, csak a béke, amiről, ha nem volnék velejemig agnosztikus, azt mondanám: mennyei.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: A szerző felvétele)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.