A világháborúban amerikai kézre került a magyar aranyvonat

A lefoglalt vagyontárgyak pontos lajstromát nem ismerjük, az értékek többségét soha nem szolgáltatták vissza.

A zsidó vagyonok bevagonírozása mellett Szálasi parancsot adott a magyar nemzeti értékek összegyűjtésére is. Vasúti szerelvényekre került a Magyar Nemzeti Bank tartalékát képező 29 tonna aranyrúd, aranyérmék, a bank részvény-, valamint valutaállománya, platina mérőrúdjai. Összecsomagolták a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank aranykincseit és a közgyűjtemények felbecsülhetetlen értékű műtárgyait, többek között Mátyás Corvináit is. Több részletben indultak el a szerelvények az ország nyugati határa felé, miközben az értékek egyre gyarapodtak, hiszen több múzeumból is begyűjtötték a műkincseket, és a vidéki zsidóság vagyonát is egyesítették a fővárosból indult szállítmánnyal. Január végére még három vagonnyi ezüstnemű is gazdagította az értékeket. Az összesen 77 vasúti kocsit számláló szerelvényeken utaztak katonatisztek, nyilas tisztviselők is, és kísérték a nemzeti vagyont az MNB képviselői családtagjaikkal együtt.

A vonatok lassan haladtak a feltételezhetően svájci úti céljuk felé. Menet közben többször is fosztogatták azokat, elsősorban az őrzésével megbízott nyilasok igyekeztek maguknak kihasítani valamennyit a zsidóktól ellopott vagyontárgyakból. Toldy Árpád nyilas kormánybiztos drágakövekkel és ékszerekkel megrakodva hagyta el a rábízott vonatot, de menekülés közben francia fogságba esett, és a nála lévő értékeket visszajuttatták Magyarországra. A szerelvények végül az amerikai hadsereg kezére kerültek. A fordulat nem nevezhető szerencsésnek, ugyanis az Egyesült Államok hadizsákmányként tekintett a javakra, annak ellenére, hogy tudták: a vagonok a nácik üldözöttjeitől jogtalanul elvett értékeket, és a nyilasok által elrabolt magyar nemzeti vagyont rejtik.

Az aranyvonat további története is meglehetősen szomorú. Az amerikaiak nem készítettek leltárt, így a műkincsek egy részét könnyűszerrel széthordhatták a tisztjeik. Arra hivatkozva, hogy nem lehet megállapítani az eredeti tulajdonosokat, később sem voltak hajlandók arra, hogy tárgyaljanak a visszaszolgáltatásról, holott a rakományhoz mellékelve voltak származási dokumentumok is, vagyis az értékek nagy részéről meg lehetett volna mondani, kitől lopták el. A háború után a kárvallottak kérelmezték az amerikai hatóságoktól ingóságaik visszaadását, majd 1946 elején a magyar állam is tárgyalásokat kezdeményezett a nemzeti aranykincs és muzeális értékek visszaszolgáltatásáról. Az ország aranytartalékát, illetve az állami műkincsek többségét végül 1947-ig több részletben átadták a kormánynak. 1946 augusztusában hazaérkezett az MNB 32 tonna aranykészlete, amely így az új pénznem, a forint bevezetésének fedezetéül szolgálhatott. A népirtás szörnyűségeit túlélt zsidóság azonban nem látta viszont elszállított értékeit. Ma sem tudjuk megbecsülni ennek a vagyonnak a nagyságát. 1948-ban egy New York-i galériában elárverezték a műtárgyak javát, de felbukkantak festmények Ausztriában is, amelyeket kárpótlás címén adtak át az amerikaiak, hivatkozva arra, hogy a magyarországi államosítások jelentős osztrák tulajdont is érintettek.

Ennyi év távlatából is nehéz érzelmek és indulatok nélkül gondolni az aranyvonat történetére, hiszen a győztes fél a nácizmus áldozatainak vagyonát tekintette hadizsákmánynak. Ugyan később több árverést is rendeztek, amelynek bevételét amerikai zsidó szervezetekhez juttatták, de ebből kevés pénz jutott vissza Magyarországra a túlélőkhöz, vagy az áldozatok leszármazottjaihoz. Ezzel együtt mégis azt mondhatjuk, hogy talán ez volt a kedvezőbb forgatókönyv hazánk számára. A Vörös Hadsereg hadizsákmányaként a Szovjetunióba szállított műkincsek java máig nem került vissza hozzánk.

A szerző a Magyarságkutató Intézet, Történeti Kutatóközpont tudományos munkatársa